Kehidakustány község önkormányzata

Kehidakustány község önkormányzata Galéria,turizmus,közigazgatás,közterület fernntartás,könyvtár,önkormányzati feladatok ellátáésa.

Céginformáció:
Kehidakustány területén legkorábban a bronzkorban alakult ki állandó település. Késõbb, a kelták lakták a vidéket. Az avarok jelentõs települést hoztak létre itt. A községben két gazdag temetõt is feltártak.

Kehida az Árpád-kori Zala vármegye központi területén feküdt, továbbá stratégiai szerepe volt, hogy itt volt a legdélebbi zalai átkelés – mivel a délebbi területek mocsarasok voltak –, így már korán jelentõs településsé fejlõdött.

Elsõ említése 1232-es, amikor is itt ülésezett az ország elsõ nemesi bírósága. A „Zalán inneni és túli” serviensek ítélkeztek a veszprémi püspök és Ogusz bán ügyében. A 13. és 14. század során több oklevél is készült itt, illetve több megye- illetve nádori gyûlés színtere volt. Legnagyobb birtokosai 1322-ig a Koppányi, majd a Kanizsai család volt, de a Hédervári és a Szentkirályi család is rendelkezhetett némi földterülettel.

1441-ben a Kanizsai család a trónért vívott harcban Erzsébet királyné mellé állt, így I. Ulászló a kehidai vámot a Pethõ családnak adta, miközben megtartotta a Kanizsaiakat korábbi birtokukon, akik 1523-ig tetemes adósságot halmoztak fel, így ekkor a falut a Hassági családnak adták, akik hamarosan udvarházat is építettek itt.

Kustány Kehidához hasonlóan az Árpád-korban alakult ki mint részben királyi birtok. Elsõ említése 1275-bõl való, majd 1411-ben Csapi András kapta meg a települést. Birodalma azonban felbomlott, és a kialakult három községrész (Alsó-, Felsõ- és Egyházaskustány más-más családok birtokába került.

A 16. században a török támadások folyamatossá váltak, így 1554-ben a földesurak erõdítménnyel látták el udvarházukat, majd késõbb jelentõs várrá alakítottak azt. Védelmi funkciót 1588-ig látta el sikerrel, amikor is a törökök Kanizsát megkerülve végigrabolták a Zala völgyét elpusztítva többek között Kehidát is.

A két falu a 17. század elején lassan ismét benépesült, és, bár a törökök többször portyáztak a területén, Kehida lassú fejlõdést mutatott: Kustányban malom mûködött a Zalán, majd 1678-tól vám is. 1681-ben a Hertelendy család lett a falu földesura. Birtoklásuk idején Kehida ismét jelentõs településsé alakulhatott, ahol a 18. század elején iskola is nyílt, ahova a kustányiak is jártak.

1757-ben házasulás révén jutott a Deák család tulajdonába a település, és 1854-es eladásáig náluk is maradt. Ekkor Széchenyi Ödön vásárolta meg Deák Ferenctõl, majd adta tovább a Beronyi bankárcsaládnak, akiktõl végül a Károlyiakhoz került.

A vasút (Balatonszentgyörgy–Zalaszentgrót vonal) 1895-ös megérkeztével komoly polgárosodási folyamat indult meg Kehidán: több kereskedõ és mesterember jelent meg a településen. 1924-ben a részben kiparcellázott Károlyi-birtokon egy mezõgazdasági iskola nyílt meg, amely a környék egyedüli kistelepülésen mûködõ középiskolai létesítménye lett.

Az 1960-as évektõl lassú elvándorlás jellemzi a két települést, amely a 70-es években gyorsult, mivel megszûnt a környéket kiszolgáló vasútvonal, illetve 1977-ben a mezõgazdasági szakiskola is.

A két település egyesülésére 1977-ben került sor. Kehidakustány számára komolyabb gazdasági fejlõdést egy termálfürdõ kiépítése hozta, melynek révén jelentõs idegenforgalmi és vendéglátó hálózat épülhetett ki a 90-es és 2000-es évek során.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,közigazgatás,közterület fernntartás,könyvtár,önkormányzati feladatok ellátáésa.

Cégnév: Kehidakustány község önkormányzata
Székhely: 8784 Kehidakustány, Dózsa Gy. út 7.
Levelezési cím: 8784 Kehidakustány, Dózsa Gy. út 7.
Telefon:
mobil: (06-83) 534-003
Weboldal: www.hidakustany.hu

Minden jog fenntartva 2024©