Keszthely város önkormányzata

Keszthely város önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása,helyi hírek,helyi újság,helyi tv.

Céginformáció:
Az emberi élet elsõ nyomai a város környékén az újkõkorból valók. Feltehetõen már korábban is élhetett erre ember, de vízparti telepeinek maradványait jelenleg a Balaton borítja. A Kr. e. 6. évezredben az addigi gyûjtögetõ, halász-vadász életmódról áttértek az ott élõk a termelõ életformára, a földmûvelésre és az állattartásra. Így hogy hosszabb-rövidebb ideig lakott állandó települések jöttek errefelé létre. A város különbözõ területein kerültek elõ régészeti leletek, ám három jól elkülöníthetõ települési góc volt több korszakban lakott, illetve szolgált temetkezési helyül. A város határának északi részén, a Dobogó-domb környékén, a város mai területén, illetve délre, Fenékpuszta környékén figyelhetõk meg ezek a települések. E lelõhelyek egy, a balatoni átkelõhöz vezetõ, észak-dél irányú távolsági kereskedelmi út nyomvonalát jelölik ki. A kereskedelemnek több tárgyi bizonyítékát találták erre, mint az újkõkori lelõhelyekrõl ismert obszidiánpengék vagy a Fenékpusztán egy középsõ rézkori kultikus épületben talált, a Földközi-tenger vidékérõl származó triton csigakürt. A földmûvelés és az állattartás azonban nem fedezte az itt élõk teljes szükségletét, így a gyûjtögetés, a vadászat és a halászat továbbra is fontos szerepet játszhatott. Ennek bizonyítékaként csaknem 2 m mély tõzeg alól kerültek elõ Fenékpusztán egy késõ rézkori, nyílt vízi halászkunyhó tárgyai.

Az õskor különbözõ idõszakaiban elsõsorban délrõl betelepedõ törzsek pontos nevét nem ismerjük, megkülönböztetésükre jellegzetes tárgyaikról, díszítésmódjukról, elsõ lelõhelyükrõl, elterjedési területükrõl elnevezett kultúrákba sorolja õket a tudomány. Az újkõkori vonaldíszes kerámia kultúrájának második fázisát egy Zsidi út menti teleprõl keszthelyi csoportnak nevezik. A középsõ rézkor anyagi mûveltsége pedig a Keszthely környéki lelõhelyek alapján kapta a Balaton-Lasinja kultúra elnevezést.

Az egyes idõszámítás elõtti idõszakokban eltérõ számban voltak jelen települések. A legsûrûbben a Kr. e. 12. századtól, a bronzkor végén az ún. urnamezõs kultúra ideje alatt lakták a város környékét. A Kr. e. 7. században induló korai vaskorban a Zala-völgy alsó szakasza lakatlanná vált, ám a késõ népvándorláskorig a legfontosabb nyugat-balatoni átkelõként szolgáló fenékpusztai átkelõnek köszönhetõen a város térsége lakott maradt. A Kr. e. 4. században érkeztek a területre a kelták, akik a Dunántúl északi felét a Balaton vonaláig hódították meg. Széles körben elterjesztették a vas használatát, amelybõl már nemcsak fegyvereket és ékszereket, de használati eszközöket, szerszámokat is készítettek, nevükhöz fûzõdik a lábbal hajtott fazekaskorong meghonosítása. Élénk kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Itáliával és a Balkánnal, görög mintára ezüstpénzt vertek.


A rómaiaktól a honfoglalásig [szerkesztés]

Keszthely belvárosaKr. e. 13. és 8. között Tiberius hadvezér meghódította a Dunántúlt, ahol a rómaiak megszervezték Pannonia provinciát. Az ezt átlósan átszelõ fontos kereskedelmi és hadiút, amely a provincia székhelyét, Aquincumot kötötte össze Aquileiával, Fenékpusztán kelt át a Balatonon. Itt keresztezett egy másik fontos utat, amely Sopianae-t (Pécs) Augusta Treverorummal (Trier) kötötte össze. A fontos csomópont környékén több település is létrejött. A város déli részén létesült telep temetõjének leletei és sírfeliratai bizonyítják, hogy itt már nemcsak a kelta õslakosság, de római polgárjoggal rendelkezõk – elsõsorban kereskedõk – is éltek. A fejlett római ipar, agrotechnika és kereskedelem gyors változást hozott a környék életébe, nagy mértékû fejlõdés indult be a mezõgazdaságban. 160 körültõl a Duna másik oldalán élõ barbárok sorozatos betörései komoly pusztításokat végeztek, így a 3. századra valószínûleg már csak egy település maradt meg a területen (Fenékpusztán). Máshol kisebb-nagyobb, 1. században épült villagazdaságok állhattak. Egy részük teljes komforttal, a központi fûtés mellett külön fürdõépülettel is rendelkezett.

A 4. században a fenékpusztai erõd kiépültével (feltehetõleg Valcum) Keszthely környéke ismét sûrûn lakottá vált. A településen észak-déli irányban rengeteg ekorú temetõi lelet került elõ. Az erõdben egy cohors (egy legio tizedrésze) állomásozhatott. Az erõd az Itáliába vezetõ fontos út védelme mellett raktárként is szolgálhat a dunai limes erõdjeinek ellátására. 374-ben a betörõ barbár népek komoly pusztítások nyomát hagyták az erõdön. Ezt követõen a környék népessége megritkult, de a terület nem vált lakatlanná. Az erõdöt késõbb helyreállították, így továbbra is védelmül szolgált az itt élõknek, még a római katonaság 5. századi kivonulása után is. 433-tól a terület hun fennhatóság alá került.

A hunok két évtizednyi ittlétébõl két gazdag temetkezési lelõhely, egy lovas harcos és egy elõkelõ kislány sírját ismerni Keszthelyrõl. 455-ben Avitus császár rövid idõre visszaállította a római uralmat, ám 456-ban a keleti gótok elfoglalták az egész Dél-Dunántúlt, így a fenékpusztai erõdöt is, amelyet felgyújtottak, így a lakosság nagy része elpusztult. Majd a megmaradt környékbeliekkel rendbehozatták az építményt, amely késõbb egyik királyuk, Thiudimer (Nagy Theoderik apja) székhelyeként szolgált. A 6. század elején a környék a keleti gótok itáliai királyságának befolyása alatt állhatott, de Nagy Theoderik 526-os halála után a longobárdok uralma alá került. Az erõdöt nem szállták meg, de az átkelõt ellenõrzésük alá vonták.


Keszthely belvárosaKeszthelyt és környékét az avarok nem szállták meg, itt az õslakosság háborítatlanul élt tovább, élelmiszerrel és kézmûipari termékekkel adózva. 568 után újabb keresztények érkeztek ide. A fenékpusztai erõd környéki mintegy 30 km átmérõjû területen addig ismeretlen, bizánci gyökerû viseleti tárgyakkal felékszerezve temették el a halottakat, a fenékpusztai bazilikát átépítették. 626 után polgárháború tört ki, amelyben a fenékpusztai vezetõréteg a késõbbi vesztesek oldalán állt, ezért az avarok 630 táján elpusztították az erõdöt, a maradék lakosságot pedig áttelepítették Keszthely mai belvárosának területére. A keresztény népesség katonai felügyelet alá került. A külvilágtól elzárt keresztény lakosság egyedi anyagi mûveltséget (a „Keszthely-kultúrát”) hozott létre, ami csak tizenhét Keszthely környéki temetõbõl ismert. Ekkor válik Keszthely a környék központjává, miután a Balaton hévízi öblözete annyira eltõzegesedett, hogy utat lehetett átvezetni rajta. Így a fenékpusztai átkelõ elveszítette jelentõségét, szerepét a lényegesen keskenyebb balatonhídvégi átkelõ vette át.

Miután a 8. század végén a frankok felszámolták az avar birodalmat, a Keszthely környékén élõ keresztények hamar átvehették a nyugati keresztény szokásokat, és halottaikat mindenféle sírmelléklet nélkül temették el. A fenékpusztai erõdöt a 9. században újra rendbehozták és az avatok leszármazottai, valamint a délszlávok költöztek ide. A környék új központja azonban a másik átkelõhely közelében, a zalavári Várszigeten épült ki 840 körül. Az itt létrehozott erõdítményt Mosaburgnak (mocsárvárnak) nevezték, és a Nyitráról elûzött és a frankoknál menedéket nyert szláv fõnök, Pribina építette fel. Késõbb ez a vár lesz ispánsági központ, és Zala megye névadója.


A honfoglalástól a török idõkig [szerkesztés]

Keszthely belvárosaA 10. század és a 12. század között Keszthely területének lakosságáról semmilyen információ nem áll rendelkezésre. 1247-ben említi elõször írásos forrás a helységet, a Szent Márton tiszteletére szentelt plébániatemplommal a mai kastély elõtt. Az oklevél még egy egyházat említ, a Szent Lõrinc-templomot, amely a Várkertben feltárt körtemplommal – rotundával – azonosítható. Alapfalai a Fõ téri plébániatemplomtól délre láthatóak. A két templommal rendelkezõ királyi birtok, Keszthely már a 13. század közepén jelentõs helység lehetett. A század végén a Péc nembeli Marcali család szerezte meg, s ekkor már a település déli része is létezett. Károly Róbert visszaszerezte Keszthelyt, de fia, Nagy Lajos Lackfi Istvánnak ajándékozta azt. A 14. században komoly gazdasági fellendülés volt észlelhetõ Keszthelyen, a település a városiasodás útjára lépett. Birtokosa 1385 körül ferences rendi szerzeteseket telepített ide. Templomuk 1386-ban már állt, amely azonos a mai Fõ téri plébániatemplommal. A 14. század végén készült, a szentélyben felfedezett és restaurált freskói a mai Magyarország legnagyobb felületû gótikus falfestményei.

1397-ben az ellenzékhez pártolt Lackfi Istvánt Zsigmond király felkoncoltatta. A ferences templom szentélyében temették el, sírkövét a múlt század végén helyezték át a szentély déli falába. A 15. század során sûrûn változtak Keszthely birtokosai. 1403-ban Keszthelyt már oppidumnak (mezõváros) nevezték. Lakói továbbra is elsõsorban földmûveléssel, állattartással és halászattal foglalkoztak, az iparosok, kereskedõk aránya legfeljebb 15-20% lehetett, ám a vezetõséget õk biztosították. 1390-ben a bécsi egyetemnek Keszthelyrõl származó diákja is volt. 1430 után Keszthely hosszú idõre a Gersei Pethõ család tulajdona lett. A család több kõházzal is rendelkezett a városban, fallal övezett kúriájuk a mai kastély helyén állt. Késõbb épült egy másik épületük a Fõ utca közepén.

A 15. század végén Keszthely lakóinak száma mintegy 1000 fõ, így a környék legnépesebb települése volt. A gazdagodó város számára azonban korántsem volt békés idõszak ez a század. 1359-tõl a környék várnagyai, földbirtokosai fokozatosan korlátozni kezdték a keszthelyieket jogaikban, vagy elvették vagyontárgyaikat. 1442-ben a lövöldi karthauziak priorja tört a városra, a házakat, templomokat kirabolta, a Pethõk kúriáját pedig felgyújtotta. 1444-ben a Marcaliak támadták meg a várost és minden mozdíthatót elvittek, az összes kár mintegy kétezer aranyra rúgott. Mindeközben a keszthelyiek is többször erõszakkal elfoglalták a Páh-szigetet, illetve rátámadtak a szomszédos falvakra.


Keszthely modernebb részeAz elsõ portyázó török csapatok 1532-ben jelentek meg Keszthelyen, a Bécs ellen vezetett hadjárat során. 1548-ban kifosztották Keszthelyt, a Pethõ-kúria ismét tûz áldozata lett. A család az elhagyott ferences kolostorba költözött, majd ifjabb Geresi Pethõ János végvárrá alakította át annak környezetét. A részben a Pethõ család, részben a király által fizetett várõrség létszáma gyakran változott. A várõrség 1605-ben Bocskai István mellé állt, a bécsi békét sem vették tudomásul, így a királyi seregnek 1608-ban ostrommal kellett bevennie a várat. A katonák megélhetési szükségleteik kielégítésére rendszeresen portyáztak, elsõsorban a török által uralt falvakba. 1589-ben a koppányi aga dúlta fel a várost. Ezt követõen, a XVII. század közepén a belvárost palánkfallal és árokkal vették körbe, így kettéosztva Keszthelyt a falakon kívüli, illetve belüli részre. A falon belül élõk mentesek voltak minden úrbéri fizetség alól, míg a kívülrekedtek (Kiskeszthely, Polgárváros lakói) földesúri jobbágyok maradtak. 1650-ben újra támadást indított a török a vár ellen, ám azt nem sikerült bevennie, így Keszthely mindvégig magyar kézen maradhatott.

Az 1686-ban megszûnt török uralom után a városban élõk katonai szolgálatára többé nem volt szükség. Az a veszély fenyegette õket, hogy újra jobbágyi sorba jutnak, ezért csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz. 1705 és 1709 között kuruc kézen volt a város. A szatmári béke után lerombolták a vár védmûveit, a város kapuit és betöltötték a sáncokat.


A Rákóczi-szabadságharctól napjainkig [szerkesztés]
A 18. század elején Keszthely több földesúr tulajdonában volt. A legnagyobb birtokostól, Pethõ Jánostól vásárolta meg az õ részeit Festetics Kristóf 1739-ben. Ezt követõen a kisebb birtokosok részeit is megszerezve Keszthely kizárólagos tulajdonosává vált. Õ, és késõbb fia, Pál arra törekedtek, hogy a városlakókat megfosszák a török korban megszerzett kiváltságaiktól. Még mezõvárosi jogaikat, pl. a szabad bíró- és esküdtválasztást is korlátozták. 1772-re a városlakók birtokában mindössze lakóházaik maradtak, szabad földjeik kivétel nélkül a Festetics családra szálltak. Ám a Festeticsek megjelenése a városban pozitív változásokat is hozott. Keszthely egy hatalmas uradalom központja lett, számos munkaalkalommal növekvõ számú iparosnak megélhetést biztosítva. 1772-ben már 215 iparost írtak össze a városban, akik 12 céhbe tömörültek. 1785-re a lakosainak száma megközelíti a 3500-at, amely az akkori Zalaegerszeg vagy Kaposvár lakosságánál is több volt, a Délnyugat-Dunántúlon Kanizsa után a második legnépesebb település. Festetics Kristóf 1759-ben kórházat, Pál 1772-ben gimnáziumot alapít. A kastély építése még 1745-ben kezdõdött el, ám csak az 1880-as években nyerte el végleges formáját.


A Festetics-kastélyKeszthely, egyben a Festetics család legjelentõsebb alakja Festetics György (1755-1819), aki 1791-tõl élt Keszthelyen. Sok energiával látott hozzá a korszerûtlen, adósságokkal terhelt birtok rendbetételéhez. Szakemberszükségletének kielégítésére 1797-ben megalapította Európa elsõ mezõgazdasági fõiskoláját, a Georgikont. A fenéki hajóépítõ üzemben 1797-ben készült el a Balaton mindenkori legnagyobb vitorláshajója, a Phoenix gálya. 1799 és 1801 között könyvtári szárnyat épített a kastélyhoz, számos folyóirat, szépirodalmi mû megjelenését támogatta. 1817-tõl évente kétszer rendezte meg a Helikon ünnepségeket, melyen a Dunántúl legnevesebb költõit, íróit látta vendégül. Innen a Berzsenyi Dániel szájából elhangzó mondás, amely Keszthelyt „kis magyar Weimar”-nak nevezi. Festetics György fia, László 1839-ben építtette meg a fenéki hidat, megkönnyítve a közlekedést Keszthely és Somogy megye között. 1829-ben mintegy 7000 lakosa volt Keszthelynek beleértve az akkor a városhoz tartozó Cserszegtomajt, Gyenesdiást és Vonyarcvashegyet. A reformkorban indult be a balatoni fürdõélet is, megépítették az elsõ fürdõházat, és 1846-ban indult útjára Keszthelyen a Balaton elsõ gõzhajója, a Kisfaludy.

Az 1848-as forradalomban a Georgikon hallgatóiból és a felsõbb osztálybeli gimnazistákból alakult meg a 47. honvéd zászlóalj, majd 1848 szeptemberében az 56. zászlóalj Keszthely polgáraiból. A szabadságharc leverését követõen Keszthely fejlõdése lelassult. A jobbágyság felszabadítása nem különösen érintette a várost, mivel a lakosok tulajdonában alig 800 hold volt.


A Helikon-parkA város történetének legsúlyosabb csapása az 1861-ben megnyitott Déli Vasút építése volt, amely elkerülte a várost, így a korábban virágzó ipar és kereskedelem nem volt képes fenntartani a versenyt más jobb infrastruktúrájú várossal. 1888-ban készült el a Balatonszentgyörgyre vezetõ szárnyvasút, amelynek a másik vége Tapolca lett, ahova az összeköttetés 1903-ban valósult meg. Az iparosítás elkerülte a várost, így 1785 és 1900 között a lakosság száma alig nõtt kétszeresére.

Az egyetlen fejlõdési irány Keszthely iskolaváros jellegének erõsítése és fürdõvárossá fejlesztése jelentethetett. Ezt a város vezetõi is felismerték, fõleg a Morvaországból érkezett sörfõzõmesternek, Reischl Vencelnek köszönhetõen, aki több évtizeden át szolgálta a várost városbíróként. 1862-ben épült meg az elsõ nyaraló Keszthelyen és ekkor nyílt meg a szabadtéri színpad helyén az elsõ keszthelyi kõszínház. A belváros romantikus és eklektikus stílusban újult meg. Miután a város birtokába került a Balaton-part, megépült a szigetfürdõ, majd a ma is álló két patinás szálló, a Hullám és a Balaton. A Helikon-park keleti szélén kialakították az Erzsébet királyné útját, mellette pár év alatt kiépült a villasor. 1865-ben a Georgikon utódjaként megnyitotta kapuit az állami Mezõgazdasági Tanintézet. 1870-ben alapították az elsõ óvodát a városban, 1871-ben megkezdték az irgalmas nõvérek zárdájának és iskolájának építését. 1872-ben polgári fiúiskola és felsõbb leányiskola létesült, 1884-ben megkezdte mûködését az ipariskola, 1892-ben pedig a város megépíttette a gimnázium ma is használt épületét. 1879-ben szervezték meg a Csónakázó és Korcsolya Egyletet. A kulturális javak megõrzésére 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, Zala megye elsõ múzeuma. A 20. század elejére Keszthely újra virágzó város, kedvelt nyaralóhely lett.


A Festetics-kastély kapujaAz elsõ világháborút követõ kedvezõtlen gazdasági helyzetben a város fejlõdése megtorpant. A két világháború között Keszthely a „nyugdíjasok városaként” szerzett hírnevet. 1925-ben öt szálloda, két kávéház, tíz vendéglõ és 11 kocsma várta a településre utazókat. Ekkor épült meg a Balatoni Múzeum neobarokk palotája, a Posta új épülete és a Jobs-szanatórium.

A második világháború nem okozott komoly pusztítást a városban, bár ekkor történt a Balatoni Múzeum híres gyûjteményének elszállítás közbeni megsemmisülése Zalaegerszegen, ám a Festetics-kastély bútorzata és könyvtára épen maradt. 1950-ben a közigazgatási átszervezéssel Keszthely Veszprém megye része lett, ahol perifériális helyzetben maradt. Az 1954-ben városi rangra emelt Keszthelyen nem történt komolyabb fejlesztés az 1950-es, 1960-as években, így a város megõrizhette régi patináját. Az 1970-es években aztán új lakótelepekkel bõvült a város, amelyekhez újabb iskolák épültek. A városban jelenleg öt középiskola mûködik, a Gazdasági Akadémiát 1970-ben emelték egyetemi rangra. Ebben az idõszakban honosul meg itt a textilipar és az alkatrészgyártás is, amelyek azóta megszûntek. Megindult közben az idegenforgalom fejlesztése is, így 1971-ben átadták a 480 ágyas Helikon Szállót, 1985-ben pedig az 1959-ben épített Motel helyén a Phoenix Hotelt. Megújult a Hullám Szálló is. A város déli részén továbbá nagyobb vállalati üdülõk épültek, amelyek ma többnyire panzióként üzemelnek. 1979-ben Keszthely és környéke Zala megyéhez csatlakozott.

1972-ben nyílt meg a Georgikon Majormúzeum. A Festetics-kastély az ország negyedik legnagyobb kastélyaként teljes felújítása után jelentõs kiállításokkal és rangos zenei rendezvényekkel várja a látogatókat. A rendszerváltást követõen a város komoly fejlõdésnek indult. A kastély 500 éves pincerendszerében 2005 óta helyet kap a Balatoni Borok Háza, amely a hazai borászat egyik színfoltjaként, borkóstolóval egybekötött tárlatvezetéssel várja látogatóit.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása,helyi hírek,helyi újság,helyi tv

Cégnév: Keszthely város önkormányzata
Székhely: 8360 Keszthely, Fõ tér 1.
Levelezési cím: 8360 Keszthely, Fõ tér 1.
Telefon:
mobil: (06-83) 505-500

Minden jog fenntartva 2024©