Lovászi község önkormányzata
Lovászi község önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellétéása.
Céginformáció:
Lovászi elsõ okleveles említése 1322-bõl való: “Louazi” – “lovászoké”.
Neve arra utal, hogy fejedelmi, illetve királyi szolgálónépek lakták. Ez a szervezet a 13. század közepén már felbomlófélben volt. A szakirodalom szerint azok a falvak, melyeknek nevébõl is kitûnik, milyen szolgáltatással tartoztak, a legkorábbi alapításúak, vagyis nem kizárt, hogy már I. István király elõtt létezhettek. Az oklevélpusztulások következtében írásban csak jóval késõbb említik e falvakat.
1347-ben Lyndwai Miklós és Márton, a Kerka-melléki bán és fiaik a vasvári káptalan jelenlétében visszaállítják a viszálykodás idején lerombolt régi határjeleket. 1399-ben Bánfi László emelt panaszt Bánfi János ellen, hogy Louaz-i birtokáról egy Márk nevû jobbágyot elvittek. 1408-ban királyi ember, Lovászy Nagy Jakab, 1416-ban Lovászy Bálint, 1452-ben Lovászy Elles János nevével találkozhatunk.
1415-ben Luxemburgi Zsigmond Szécsi Miklósnak adományoz bizonyos Lowaz-i részbirtokot: 7 és fél jobbágytelket a Kerka mellett, amelyrõl azt mondja, hogy “országos szokás szerint jutott a király kezére, s most jogtalan kezek tartják elfoglalva”. 1469-ben Barkóczi Jánosról hallunk. 1513-ban 9 jobbágy portája volt itt Hegyi Istvánnak és Nemes Tamásnak. 1524-ben már az özvegyének itteni jobbágyait említik, akik verekedésbe keverednek. Az ügy kivizsgálására a királyi kúriára idéztetik õket.
1557-ben Barkóczy László hûtlenség folytán elveszítette Lovászi részét, melyet Kerecsényi András kapott meg. A Barkóczy rész leányágon a Bakács-család kezére jutott, akik 1715-ig birtokolták. Szintén hûtlenség áldozatai lettek a Hegyiek, akiknek birtokát Bánffy László kapta meg. A Raykiak, akiknek anyjuk Hegyi lány volt, hamarosan aztán mégis visszakapták azt a királytól. Õk 1737-ig voltak birtokosok Lovásziban.
1697-tõl Jakasics András nevérõl hallunk, aki a Bakács-család részét vásárolta meg. A Jakasics-féle birtok örököseitõl vásárolt területeket Osvald József, mintegy 120 holdat, amelyet 1945-ben földreform keretében felosztottak az itteniek között.
Szintén az 1322-es oklevélen említik Kutfejt is Lovászival együtt. Tudni kell, hogy ebben az idõben két Kutfej nevû település létezett. Az egyik Oltárc mellett, amely mára teljesen eltûnt és a Lendvától keletre esõ mai Kútfej. Mindkettõ a Bánfiak birtoka volt.
A Kerka: említése 1117-ben Carca, 1322-ben Kyrka, 1347-ben Karka és 1360-ban “Fluvium Karyka” alakban fordul elõ okleveleken. A XV. században írják Kerka-nak.
Már a 11. században írásos adatok vannak az itteni szõlõtermesztésrõl. 1512-ben a zágrábi káptalan bortized jegyzetében szerepel a lovászi hegyen tizedfizetõk névsora. 1715-ben 532 1/2 vödör tizedbor gyûlt össze a lovászi hegyen, ennek tízszerese volt a bevallott termés. Három nemesi falu: Dedes, Dobri és Lovászi szõlõhegyein ekkor 1205 1/2 vödör tizedbort szedtek be. Ez nem sokkal kevesebb, mint az uradalom Kerkán inneni részén az összes faluk bortizede volt.
Az 1774. évi (dicalis) rovatos adólajstromon a következõket olvashatjuk: (Lovászi) “Vineas habet bonas, bené fimitas et feritiles, vina stabila, et generosa preferentes, ideo ad classem primam”. Magyarul: jó szõlõk vannak, jól trágyázottak és termékenyek, jól tartható nemes borokat termelnek, ezért elsõ osztályba sorolva. Ilyen az egész megyében csak Keszthely és Badacsonytomaj hegyein fordul elõ legközelebb, a szõlõk zömét 2-3. osztályba sorolták.
Iparának fejlõdése 1940-ben indult meg, amikor a föld mélyén rejtezõ olajat tárt fel a magyar olajipart megteremtõ Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság. Elõbb Lovászi majd Kútfej határában is kõolajat és földgázt találtak.
A mezõ felfedezésére 1940-ben került sor az ország akkori elsõ jelentõs kõolajmezõjének, a budafai kõolaj- és földgáz-elõfordulás megismerése után három évvel.
Az elsõ termelõ olajkút, L-1 jelû, 1940. december 1-jén állt üzembe. Néhány nappal késõbb, 1940 decemberében már az L-2 és L – 3 jelû kút is termelt. Egy év alatt 22 fúrást mélyítettek és valamennyi sikeres volt, mindet termelésbe lehetett fogni. A termelés lendületesen nõtt, hamarosan felépült az üzem a két falu közé. Hatására alapvetõen megváltozott a környék arculata, a helybeli és a környezõ falvakban élõ emberek élete. Vonzáskörzetének nagyságát jellemzi a Lovászi Kõolajtermelõvállalat fénykorának ingázóiról szóló összefoglaló 1960-ban. A helyben dolgozó ipari keresõk száma: 1352 fõ volt.
Az olajipar megjelenésével a falvak is lassan fejlõdtek, a munkaalkalmak növekvõ száma miatt. Az olajipar sok, magasan kvalifikált és fegyelmezett munkaerõt igényelt. Nagy számban jöttek ide az ország minden részébõl, de helybõl és a környéken élõk közül is igen sokan helyezkedtek el az “üzem”-ben. A szénhidrogénkincs csökkenésével, majd a rendszerváltás utáni változásokkal a foglalkoztatottak létszáma visszaesett. A több cégre bomlott vállalat mellett jelentõs tényezõ és fejlõdõ vállalat a korábban kifejezetten csak a nõi munkaerõt lekötõ Color Kft. helyi üzemegysége.
A “kemp”, ahogy az amerikaiak nevezték a lakótelepet, külön világ volt. Lakások és boltok, szociális létesítmények és utak, közvilágítás és gázvezeték – minap még nyomorban élõk számára valódi urbanizációs forradalom. A MAORT támogatta az oktatást is, iskolát épített. Az utód vállalatok is nagyon jelentõs összegekkel támogatták az óvodát, az általános iskolát, a helyi szakmunkásképzõt (ez késõbb megszûnt).
A lovászi strand 1954 óta évtizedekig szabadidõs és sportprogramokkal szolgált. Az 1950-ben átadott Olajbányász Mûvelõdési Ház egy idõben a megye legnagyobb kulturális intézménye volt; ma is 32 ezer kötetes könyvtárat, mozit és több klubot mûködtet.
Bolthálózata jó. Még a MAORT idõkben épült a “Kantin”, amelyben étterem, mulató, fagylaltozó, kenyérbolt, húsbolt, ruhabolt, élelmiszerbolt valamint az emeleten leányszálló volt. Jelenleg is itt vannak a szakboltok, italbolt, étterem és szálló.
Az olajtermelés az 1960-as években érte el a maximumot. Akkor több mint 400 kutat fúrtak. Egy idõben, Lovásziban volt az olajipar igazgatási központja is. A lovászi olajosok tárták fel és indították be a nagylengyeli mezõt, s az itteni szakemberek bázisát adták az alföldi olajipari szakembergárdának. Amikor a szénhidrogén-termelés csökkenni kezdett, sokan elköltöztek a dinamikusabban fejlõdõ területekre. Ez a folyamat felgyorsult a rendszerváltás után, amikor a korábban egységes olajipari vállalat felbomlása után egymással kooperáló részekre bomlott.
Az átalakulással egyidõben a helyi és környékbeli munkalehetõségek erõsen megváltoztak. Korábban a fõ munkaadó az olajipar volt. Saját autóbuszokkal hordta a munkavállalókat mintegy 15 km-es körzetbõl. Olyan nagy volt a munkaerõfelvevõ hatása, hogy a községben mezõgazdasági tevékenység szinte nem folyt. Ebben közrejátszott az is, hogy a legjobb fekvésû területeket az olajkutak és vezetékeik gyakorlatilag mûvelhetetlenné tették. A '70-es években a dolgozók létszáma 1200 fõ volt, ami ettõl kezdve állandó csökkenést mutatott. 1984-ben már csak 604 fõt foglalkoztatott az olajipar. Ebben az idõben még viszonylag jól mûködött a mintegy 60 varrónõt foglalkoztató COLOR varroda is. Mára a munkalehetõségek jelentõsen megcsappantak. Legjelentõsebb foglalkozatóként az OILTECH Kft jelent meg, amely a volt olajipari telephelyen folytat vasipari tevékenységet, zömében az olajipar megrendelésére az egész ország területén. A foglalkoztatti létszáma mindössze 80 fõ. Alakultak faipari vállalkozások is, de a létszámigényük nem éri el a 10 fõt.
Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellétéása
Minden jog fenntartva 2024©