Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház

Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház alapítvány, egészségügy, egyházi hivatal, hitélet, oktatás, szociális gondozásadománygyûjtés, betegellátás, egyházi közösség, gyülekezet, hitoktatás, karitatív tevékenység, szociális tevékenység, vallási közösség

Céginformáció:
Egyházunk alapítói kiemelkedõen értékhordozó és közösségteremtõ szerepet szántak az Egyháznak. A kulturális, nevelési, oktatási, szociális, egészségügyi és karitatív tevékenységet tartották alapvetõen fontosnak. Nemzetünk magyarságtudatának ápolásában komoly, eredményes és egészséges, más nemzetek értékeit nem sértõ nemzeti tudatot szeretnénk elérni. Ennek szellemében Oktatási és Mûvelõdési Alapítványt hívtunk életre. Ezen alapítvány a nevében is belefoglalt két területen óhajt jelentõs erõfeszítéseket kifejteni, olyan célból, hogy elõsegítse a hátrányos helyzetekben élõk emberi és társadalmi felemelkedését. Az Alapítvány Egyházunk hitelveihez igazodva vallja, hogy kellõ tudással és akaraterõvel elérhetõ az a társadalmi megbecsülés, amely nem adatott meg – talán éppen az egyénen kívülálló okok miatt- számára eddig. Szeretnénk felkelteni azt a természetes emberi igényt, mely hitünk szerint minden emberben meg van, hogy tanultabb, igényesebb legyen – önmagához és környezetéhez-, és ezzel teljesebb földi életet éljen.

Üzleti ajánlat:
alapítvány, egészségügy, egyházi hivatal, hitélet, oktatás, szociális gondozás
adománygyûjtés, betegellátás, egyházi közösség, gyülekezet, hitoktatás, karitatív tevékenység, szociális tevékenység, vallási közösség

Cégnév: Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
Székhely: 1087 Budapest Fiumei u 3-5
Levelezési cím: 1385 Budapest Pf 806
Telefon:
mobil:
Weboldal: www.myrai.hu

Minden jog fenntartva 2024©