Vasvári Pál Gimnázium

Vasvári Pál Gimnázium

Céginformáció:
Nyíregyháza egyik nagy múltú iskolája Királyi Katolikus Főgimnáziumként kezdte meg működését 1921-ben, a Nemzeti Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelete értelmében. A szabadságharc 100. évfordulójának évében vette fel Vasvári Pál nevét. 1951-től 1955-ig a falak között építőipari technikum működött. Lényeges változást hozott az 1966/67-es tanév: matematika-fizika, illetve biológia-kémia tagozatos osztály indult. 1969-ben a tagozatos osztályok és néhány általános tantervű osztály új épületbe költözött, így indult útjára a Krúdy Gyula Gimnázium. Még a kettéválást megelőző évben szerveződött az ének-zene tagozat, majd 1975-ben az újabb fordulat, a testnevelés tagozat beindítása. 1978-ban a katonai kollégiumi képzés országos hálózatába kapcsolódott be az iskola. Minőségi változást hozott az épület rekonstrukciója és bővítése, nagyobb lehetőség nyílt az oktató-nevelő munkára. Az ének-zene tagozat szinte a kezdettől fogva sorozatban nyerte az Éneklő ifjúság első díját, az Év kórusa címet, a sporttagozatosok többször is megkapták az Ország Legjobb sporteredményeit elért középiskolája címet. Az utóbbi években az iskola profilja bővült. 1992 óta haladó – angol, német – nyelvi osztályok működnek. 1993 óta informatikai osztályban is folyik képzés. 2004. szeptember 1. óta intézményünk a Debreceni Egyetem Partneriskolája címet viseli, mert évek óta részt vesz a tanárjelöltek szakmai felkészítésének folyamatában.
Az intézmény épületállománya

Az intézmény 22 tanteremmel, 6 előadóval, 2 számítástechnikai teremmel, 1 nemzetközi és 1 normál méretű tornateremmel, szertárhelyiségekkel, rendezvényre alkalmas aulával, könyvtárral, olvasóteremmel és egyéb kiszolgáló helyiségekkel rendelkezik.
A jelenlegi épület iskolánk jobb szárnyának bővítésével alakult ki. Az alábbi képeken jól látható, hogy a jelenlegi tornaterem helyén a 70-es évekig lakóház állt, illetve a baloldai rész sem volt még meg.

Üzleti ajánlat:
gimnázium,iskola,oktatás,gimnáziumi oktatás, humántantárgy-oktatás, reál tantárgy oktatás,
idegen nyelv oktatás,német nyelv oktatás,angol nyelv oktatás,ének-zene tagozat ,testnevelés tagozat

Cégnév: Vasvári Pál Gimnázium
Székhely: 4400, Nyíregyháza Kiss Ernő utca 8.
Levelezési cím: 4400, Nyíregyháza Kiss Ernő utca 8.
Telefon:
mobil: 42/311-920
Weboldal: www.nyhvpg.hu

Minden jog fenntartva 2024©