BP. Föváros XVII.Kerület Rákosmente Önkormányzata

BP. Föváros XVII.Kerület Rákosmente Önkormányzata Rákoskeresztúr, Rákoskert, Rákosliget, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoscsaba-újtelep, Régiakadémiatelep, Akadémiaújtelep, Madárdomb, XVII:Kerület, Riz Levente, Polgármesteri hivatal, Rákosmente

Céginformáció:

Kerületünk története

Budapest Főváros XVII. kerülete ma kilenc településrészre tagozódik, úgymint: Akadémiaújtelep, Rákoscsaba, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákoskert, Rákosliget, Madárdomb és Régiakadémiatelep. Ezek többsége XX. századi új településrész, közülük kettőnek, Rákoscsabának és Rákoskeresztúrnak századokra visszanyúló a történelme. Rákosliget és Rákoshegy a XX. század elején Rákoskeresztúrból váltak ki és lettek önálló községek. Rákoskeresztúr és Rákoscsaba egykori határa ma is jól látható a térképen, pedig már sok évtizeddel ezelőtt teljesen összenőtt a két település (a határ az Ároktő utca és a Tápióbicske utca mentén halad). Mindkét ősi település a Rákos-patak, illetve az annak mentén húzódó hadi és kereskedő (borostyán)út mellé települt. A Rákos-patak völgye - mint azt a gazdag régészeti lelőhelyek is tanúsítják - évezredeken keresztül fontos kereskedelmi útvonal volt, amely mellett a réz-, bronz- és vaskorban is laktak emberek.

Rákoscsaba a Százdi Apátság 1067-ben keletkezett alapítólevelében tűnik fel először, mint Csabarákosa: a birtokot az Aba nembeli Péter ispán a monostornak adományozta. A mai református templom helyén állt középkori templom lebontásakor 1222-ben vert pénzt találtak az alapfalban. A kőtemplom és a Rákos-patak partjáról származó Árpád-kori edénytöredékek a faluszerkezet rögzülését, a templom körüli állandó település kialakulását jelzik. Bár csak 1265-ben említik először a budafelhévízi keresztesek birtokában lévő Rákoskeresztúrt (Pósarákosa), középkori templomának építése (XII. század vége, XIII. század eleje) és a templomásatás során előkerült Árpád-kori kerámia tanúsága szerint a falu már legkésőbb a XII. század folyamán kialakulhatott. Mindenesetre a tatárjárás jelentős pusztulást okozott: a templom és a falu leégett, sokáig romosan állt.

Szintén Árpád-kori településre utaló nyomok (X-XIII. századi kerámiatöredékek) bukkantak felszínre a Határmalom utcai homokbánya területén. A telepet a régészeti kutatás Bökényföldjével azonosította, ám nem kizárt a határjáró oklevél alapján, hogy a már 1244-ben is említett Kövérd birtokot kell benne látnunk, s Bökényföldjét északabbra, a mai Bökényföldi út déli végénél kell keresnünk. Mindkét XIII. századi falukezdemény szinte nyom nélkül eltűnt; emlékükre csak helynevek utalnak. A tatárjárás bizonyára jelentős mértékben pusztította Rákosmentét is, de a hétköznapi élet viszonylag hamar a rendes kerékvágásba tért.

A XVII. század végén a vidék a török elleni harcok következményeként elnéptelenedett; a benépesedés és visszatelepülés lassú folyamat volt. Az összeírások szerint 1699-ben Rákoscsabán 63 család, Rákoskeresztúron 8 család élt.
A XVIII. század elején külföldi telepesekkel népesítették be a terület birtokosai a falvakat. Rákoscsabára csak kisebb létszámban érkeztek (német) telepesek, a szomszédos Rákoskeresztúrra azonban az új földbirtokos Podmaniczkyak Aszód környéki birtokairól szlovák telepesek telepedtek be. Az így létrejött szlovák-magyar falu a Podmaniczkyak lakóházától keletre, a Pesti út két oldalán volt. 1756-ban karintiai és stájer, később württembergi telepesek hoztak létre szinte új falut a mai Cinkotai út - Pesti út kereszteződésétől nyugatra.
A két község lakói elsősorban búzát, zabot, árpát, kölest és lent termesztettek. Terményeik őrlésére a helyi malmokat - a Rákos-patak mellékága, a máig nyomokban megtalálható Malom-árok mentén sorakozó vízimalmokat - vehették igénybe: Rákoscsabán kettőt, Rákoskeresztúron hármat. A pesti piac közelsége ösztönzőleg hatott a paraszti termelésre. Ebben az időben már jelentősebb középületek is épültek: 1740-ben Rákoscsabán a római katolikus templom, az 1760-as évek első felében Rákoskeresztúron a Podmaniczky-kastély. Podmaniczky Erzsébet férje, Bujanovszky Elek alakíttatta ki a mai Népkertet a mocsaras terület lecsapolásával. A rákoscsabai Laffert-kastély a XIX. század első felében épült. A klasszicista épület azonban ma már nem áll, az 1940-es években lebontották.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Rákoskeresztúr területén harcolt Asbóth Lajos honvéd ezredes hadteste. A harcokban elesett katonák: Stromskin főhadnagy, Harsányi Bocskai huszár alkapitány és tizenhárom közkatona ma az 513. utcai honvéd emlékműnél nyugszanak. A megtorlás idején Melczer János rákoskeresztúri evangélikus lelkészt halálra, majd kegyelemből hat év várfogságra ítélték. Fia a szabadságharc során hősi halált halt.

Az elnyomatás évei után, a XIX. század végén községeink is fejlődésnek indultak, megnövekedett a lakosság lélekszáma. Megépült a két vasútvonal (Szolnok és Hatvan irányában), mely összeköttetést adott a múlt század végén nagyvárossá fejlődő Budapesttel. Sokan kerestek letelepedési lehetőséget a főváros határán kívül, ezért hatalmas területeket parcelláztak. A hatvani vasútvonal északi oldalán létrejött az első „szövetkezeti” lakóterület.

Báró Podmaniczky III. János lánya, P. Zsuzsanna második férje, Vigyázó Sándor a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta kastélyát és földbirtokait. A háború előtti és utáni parcellázásokból alakultak ki az „Akadémia-telepek”. 1925-ben parcelláztak először gróf Bolza Mariette birtokából területeket, ekkor kezdett kialakulni a mai Rákoscsaba-Újtelep. Ezt megelőzően a mai Sugárúti iskola lakóterülete volt Csaba-Újtelep. 1931-ben kezdték parcellázni báró Schell Gyuláné Antos Ilona birtokát, ebből alakult ki a mai Rákoskert.
Budapest főváros területének új megállapításáról szóló 1949. évi XXVI. törvény Rákoscsabát, Rákoskeresztúrt, Rákosligetet és Rákoshegyet a 1950. január 1-jétől a Fővárossal egyesítette. A községekből új közigazgatási egység alakult: Budapest Főváros XVII. kerülete.
A harmincas évek végén Rákoskeresztúri földeken, az ú.n. Ferihegy-pusztán létesítették Budapest új, előbb katonai, majd később közforgalmú, nemzetközi repülőterét. A kerületnek ezt a részét 1968-ban átcsatolták a XVIII. kerülethez, de Ferihegy 2 létesítéséhez a nyolcvanas évek elején kisajátított terület ma is a XVII. kerület része.
A hivatalosan is önálló településrész-nevet kapott területek közül már csak egyet nem említettünk, a Madárdombot. A Madárdomb parcellázását 1941-ben kezdték el Podmaniczky telep néven. Ez a nagyrészt két-háromszintes, sor- és ikerházakkal beépült lakónegyed a nyolcvanas években keletkezett Rákoshegy és Akadémiaújtelep között, keresztúri földeken. Az új utcák különböző madárneveket kaptak, innen a településrész neve.

A Főváros legnagyobb kiterjedésű kerülete (54,83 km2) ma is fejlődik, újabb és újabb külterületi földek válnak az urbanizáció „áldozatává”, a város szerves részévé. Máig megmaradt azonban, s reméljük még sokáig kerületünk büszkesége lehet a védett Merse-mocsár, ritka növény- és állatvilágával. A költöző madarak pihenőhelyét is biztosítja zöld szigetként a Főváros kétmilliós lélekszámú kő-, beton- és aszfaltrengetegében.

Kerületünk Lakossága: 84000-87000 között tehető





Üzleti ajánlat:
A XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje:
Polgármesteri Hivatal (1173 Budapest, Pesti út 165.)
Egészségügyi és Szociális Iroda, Humánszolgálati Csoport (1173 Budapest, Pesti út 163.)
Közigazgatási Iroda, Ipari és Kereskedelmi Csoport (1173 Budapest, Pesti út 163.)
Okmányirodán az Anyakönyvvezetők (1173 Budapest, Pesti út 163.)
Gyámhivatal (1173 Budapest, Egészségház utca 3.)
Gazdasági Iroda, Adó Csoport (1173 Budapest, Pesti út 170/b.)
Hétfő: 13.00 órától 18.00 óráig
Szerda: 8.00 órától 16.00 óráig
Péntek: 8.00 órától 12.00 óráig
A fentiektől eltérő ügyfélfogadási rendek:
Ügyfélszolgálati Iroda
(1173 Budapest, Pesti út 163. földszint)
Hétfő: 8.00 órától 18.00 óráig
Kedd: 8.00 órától 16.00 óráig
Szerda: 8.00 órától 16.00 óráig,
Csütörtök: 8.00 órától 16.00 óráig
Péntek: 8.00 órától 12.00 óráig

Okmányiroda
(1173 Budapest, Pesti út 163.)
Hétfő: 8.00 órától 18.00 óráig
Szerda: 8.00 órától 16.00 óráig
Csütörtök: 8.00 órától 16.00 óráig
Péntek: 8.00 órától 12.00 óráig

Tájékoztatjuk Tisztelt, nem XVII. kerületi Ügyfeleinket, hogy – az ügyfélkapun történő bejelentkezés kivételével – az okmányirodai ügyintézés csak előre egyeztetett időpontban, minden hét csütörtöki napján 9.00 és 12.00 óra közötti időben történik. Időpontot kérni ügyfélfogadási időben személyesen, vagy a 253-3436-os telefonszámon lehet. Az előre egyeztetett időpont elmulasztása esetén az ügyintézést csak egy újabb, előre egyeztetett időpontban tudjuk teljesíteni.

FIGYELEM! Az Ügyfélszolgálati Iroda és az Okmányiroda egészében hétfőtől-csütörtökig minden nap 12.30-13.00-ig tart az ebédidő.

A Kucorgó téri kihelyezett okmányiroda ügyfélfogadási rendje:
(Kucorgó tér 9. pavilon)
Hétfő:8.00 órától 18.00 óráig
Kedd: 8.00 órától 16.00 óráig
Szerda:8.00 órától 16.00 óráig
Csütörtök:8.00 órától 12.30 óráig
Péntek:8.00 órától 12.00 óráig


Kihelyezett ügyfélszolgálati irodák:

Rákoskert: Kucorgó téri pavilonsor (1171 Budapest, Pesti út 366.)
Hétfő: 8.00 órától 18.00 óráig
Kedd: 8.00 órától 16.00 óráig
Szerda:8.00 órától 16.00 óráig
Csütörtök:8.00 órától 16.00 óráig
Péntek: 8.00 órától 12.00 óráig
Telefon: 257-48-42

Rákosliget: Csekovszky Árpád Művelődési Ház (1172 Budapest, Hősök tere 9.)
Kedd: 8.00 órától 16.00 óráig
Csütörtök:8.00 órától 18.00 óráig
Páros héten péntek: 8.00 órától 12.00 óráig
Telefon: 06-20-295-4584

Rákoshegy: Rákoshegyi Közösségi Ház (1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3.)
Hétfő: 8.00 órától 18.00 óráig
Szerda:8.00 órától 16.00 óráig
Páratlan héten péntek: 8.00 órától 12.00 óráig
Telefon: 258-33-94

Rákoscsaba: Rákoscsabai Közösségi Ház (1171 Budapest, Péceli út 222.)
Hétfő: 8.00 órától 18.00 óráig
Csütörtök:8.00 órától 16.00 óráig
Telefon: 258-77-14

Cégnév: BP. Föváros XVII.Kerület Rákosmente Önkormányzata
Székhely: 1173 Budapest, Pesti út 165
Levelezési cím: 1173 Budapest, Pesti út 165
Weboldal: www.rakosmente.hu

Minden jog fenntartva 2024©