Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Céginformáció:
Dévaványa vonzerejéhez tartozik az 53 °C- os termál gyógyvizű és welness szolgáltatást nyújtó Strandfürdő, ami a gyógyulni és pihenni vágyók egyik leggyakoribb látogatóhelye.
Szintén sok turistát vonz még városunkba a Körös Maros Nemzeti Park részeként számon tartott Réhelyi Látogatóközpont, ahol számos magyar őshonos állat és növény mellett megcsodálhatják az Európa legnagyobb röpképes madarát, a túzokot.

- A fiatalok szempontjából ajánlom az idén nyáron immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő országos szintű több napos Dobfesztivált, ahol a világzenei stílussal (afrikai törzsi zene, ausztrál törzsi zene, stb…) ismerkedhet meg a nagyérdemű.

- A nyár közepén megrendezésre kerül a Városnap, ahol a helyi fellépők mellett hazai sztárokat is meg szoktunk hívni.

- 2000 óta minden harmadik évben megrendezésre kerül a Dévaványaiak Világtalálkozója, amikor az ország és a világ minden tájáról hazalátogatnak a Dévaványáról elszármazottak.
- A Szent István napi ünnepkör keretében a helyi alapfokú művészetoktatási intézményegység diákjai mutatják be a nyári táborban betanult műsorukat.

Üzleti ajánlat:
önkormányzat,polgármesteri hivatal,Dévaványa,
sport,oktatás,egészségügy,turizmus,kultúra,
idegenforgalom,művelődési ház,művelődési központ,könyvtár,helyi média,szálláshelyek,starndfürdő,gyógyászat,
vendéglátás

Cégnév: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Székhely: 5510 Dévaványa, Hősök tere 1.
Levelezési cím: 5510 Dévaványa, Postafiók 1

Minden jog fenntartva 2024©