Zöldy Gyógyszertár
Zöldy Gyógyszertár gyógyszer, gyógyszertár, gyógyhatású készítmény, gyógyászati segédeszköz,
Céginformáció:
A gyógyszertár a GYÖNGY patika-hálózat tagja.
A cégtörténetet egyes szám első személyben adom elő, miután az csaknem azonos a családtörténettel.
A gyógyszertárat (anyai) nagyapám: ZÖLDY DEZSŐ már a jelenlegi épületben, működő állapotban 1922 szeptember 1.-én vásárolta meg. Első gyógyszerész munkatársa 1933 február 15.-i kezdőnappal Hegedüs Endre gyógyszerész lett - édesapám - aki nemsokkal ez után házasságot kötött édesanyámmal.
A gyógyszertár ekkor szakmailag emelkedő pályára került. Miután nemsokára még egy gyógyszerész kollega munkatársuk is lett - személye többször változott - lassan teljesen új bútorzatot, standedényzetet szereztek be, és olyan kisgépeket is vásároltak, üzemeltettek, mely korukban csak a fővárosi, nagy patikákra volt jellemző. (Oberländer - féle rázótölcséres tablettázógép, nedves granuláló szitasorozat stb.). A 30-as évtized közepére a patika a hagyományos gyógyszertári profilja mellett egy mini-középüzemmé vált, ahol számos tablettázott készítményt állítottak elő, egyre inkább a saját forgalmazáson kívül kollegák megrendelése alapján is. Nemrég rábukkantam édesapám korabeli tabletta-receptgyűjteményére, mely több, mint százféle készítmény előíratát tartalmazza, ellátva a gyártás során szerzett tapasztalatok széljegyzeteivel. Ebből, és édesanyám szóbeli elbeszéléseiből tudom, hogy az akkori gyógyszerészi munka igen szerteágazó és küzdelmes volt. A nyitva tartás után kezdődhetett meg csak a nedves granulálás kényes művelete, majd a granulátumok tiszta felületre kiterítve száradtak optimális állagúra, hogy másnap megkezdődhessék a tablettapréselés. Az éjszakák sok éven át egybe folytak a nappalokkal, hogy a megrendelők egyre bővülő táborának igényeit pontosan ki tudják elégíteni. Ám mindezt fiatalos lendülettel, boldogan végezték, s minden adva volt, hogy após és vő vezetésével kifejlődjék egy gyógyszertári profilú középüzem. Ám a sors és a történelem - életükben már nem először újra közbe szólt, s a szép szakmai álmok köddé váltak.
Üzleti ajánlat:
A 30-as évtized közepére a patika a hagyományos gyógyszertári profilja mellett egy mini-középüzemmé vált, ahol számos tablettázott készítményt állítottak elő, egyre inkább a saját forgalmazáson kívül kollegák megrendelése alapján is. Nemrég rábukkantam édesapám korabeli tabletta-receptgyűjteményére, mely több, mint százféle készítmény előíratát tartalmazza, ellátva a gyártás során szerzett tapasztalatok széljegyzeteivel.
Minden jog fenntartva 2025©