Hotel Kitty Kft.
Hotel Kitty Kft.
Céginformáció:
Szállodánk építése 2006 tavaszán kezdődött. A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. Ennek köszönhetően, vendégeink, akár köntösben és papucsban is átsétálhatnak a fürdőbe. Fontosnak tartottuk, hogy az épület illeszkedjen a szép környezethez, ezért klasszikus, barátságos építészeti kialakítást alkalmaztunk a legmodernebb technológiai háttérrel. Az így kialakított szállodaépületünk időtálló, barátságos és főként otthonos formáját, számos elismerés nyugtázza nap, mint nap. Alapvető szempont volt, a természetes anyagok megjelenítése, mind a belső mind a külső kialakításában. Így döntöttünk többek között a természetes JURA kőből készült külső burkolat mellett, amely megjelenik a recepción, étteremben illetve a konferencia teremben is. A két bástyaszerű torony teszi romantikussá, kastélyszerűvé az épület összhatását, ezekben kaptak helyet azok a lak-osztályok, melyek várhatóan legmagasabb igényű vendégeinknek is megfelel majd. Nagy hangsúlyt fektettünk a szobák berendezésére. Reggel, az ablakon kinézve, kis szerencsével mókusokat láthatunk, az épületet körülvevő fákon. Semmihez nem hasonlítható az érzés, ahogy egy nyári hajnalon madárcsicsergés és a hotel mögötti patak kellemes hangja mellett ébredhetnek. Húsz szoba és öt lakosztály áll a vendégeink rendelkezésre. Úgy gondoljuk, feltételeink adottak arra, hogy akár hosszabb időt kellemesen eltöltsenek a Hotel Kittyben. Egyet ígérhetünk, mi azon dolgozunk majd, hogy páratlan odafigyeléssel elősegítsük az Önök pihenését, időtöltését! Szeretettel várjuk vendégeink jelentkezését!
Üzleti ajánlat:
Minden jog fenntartva 2025©