Czóbel Ernő Középiskolai Kollégium
Czóbel Ernő Középiskolai Kollégium kollégium,kollégiumi ellátás,étkeztetés,szálláshely szolgáltatás,diákotthonok
Céginformáció:
Kollégiumunk csaknem 25 éve ad otthont a vidékről a fővárosba érkező, tanulni vágyó diákoknak.
Nyugodt környezetben, több iskola és kollégium közvetlen közelében helyezkedik el.
A háromszintes, 192 férőhelyes épületben, négyágyas szobákban nyílik lehetőség a tanulók elhelyezésére.
Az étkezést a kollégium mellett található étkezdében tudjuk biztosítani.
Kollégiumunk nyitott és kezdeményező, segíti a tehetség kibontakozását, a felzárkóztatást, valamint a kiemelkedő képességű tanulók gyorsabb haladását.
Sokoldalúan képzett pedagógusok várják a hozzánk érkező középiskolásokat; megfelelő segítséget tudnak nyújtani közismereti és szaktantárgyakban egyaránt.
Célunk a személyes és nem pusztán jogszerű kapcsolatokon alapuló közösség kialakítása, mely kollégiumunk hagyományát élővé és otthonteremtővé teszi.
Igyekszünk a szülőkkel és az iskolákkal minőségi viszonyt kialakítani, hogy tanulóink kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését elősegítsük.
Pedagógiánk minden részében és részletében otthonosságra törekvő, ugyanakkor a maximális tanulmányi munka végzésére is alkalmas.
Nevelő-oktató munkánkat jelen tanévtől a kompetenciaalapú módszertan – képességek, készségek fejlesztése, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező pedagógia – bevezetése határozza meg, különös tekintettel az egyéni fejlesztésre, a kooperatív technikák alkalmazására.
Fejlesztés területek: „Szövegértés-szövegalkotás” (anyanyelvi kommunikáció), „Matematikai” kulcskompetenciák, valamint a „Szociális,
életviteli és környezeti” (szociális és állampolgári), illetve az „Életpálya-építési” (kezdeményező készség és vállalkozói kompetencia) kulcskompetencia területeken kompetencia alapú oktatási program, programcsomag bevezetésre kerül sor 9-10. évfolyamon.
Üzleti ajánlat:
kollégium,kollégiumi ellátás,étkeztetés,
szálláshely szolgáltatás,diákotthonok
Minden jog fenntartva 2025©