Rókalyuk Étterem és Söröző

Rókalyuk Étterem és Söröző

Céginformáció:
A Rókalyuk Söröző és Étteremnek helyet adó épület a Várkerület, a Grabenrunde déli részén található. Az egykori várfalra épült ház mai formáját többszöri átépítés után a 19. század második felében nyerte el. A lakóházként működő üzlet földszintjén mindig is üzletek voltak. A legutóbbi időkben édességboltként funkcionáló üzlet 1992-ben, az előprivatizáció során került cégünk tulajdonába, mely még két évig - az átalakítás megkezdéséig - ebben a formában üzemelt. Az átépítés során az üzlet új funkciót kapott, s az alatta található bolthajtásos pince is beépítésre került. A névválasztásnál a hagyományőrzés is vezérelt bennünket.

A Rókalyuk Vendéglő, amit 1823-ban nyitottak a ház kertszomszédjában található Hátsókapu 4. sz. alatti házban üzemelt. Nevét onnan kapta, hogy a vendéglő mögött lévő romos várfal volt a búvóhelye egy rókacsaládnak, melyet a Mártonyi gyerekek találtak meg a 18. században. A vendéglőben Petőfi Sándor is megfordult, mikor Sopronban katonáskodott, s Arany Jánoshoz írt levelében savanyú borra panaszkodott, amit a Rókalyukban fogyasztott. Természetesen ez ma már nem fordulhat elő!

Később a helyi újság úrihölgyeknek nem igazán javasolta a betérést, mert sok úgymond kétes erkölcsű, feslett nőszemély múlatja itt a időt. Mára ezek az idők is elmúltak!

Az üzlet 1945. után, az államosításkor szűnt meg. Az új vendéglő kialakításánál az volt a célunk, hogy a vendéglői hangulat száz év múlva sem kopjon meg.

A londoni puboknál követendőbb példát nem is találhattunk volna. Az üzlet teljes berendezése és falburkolata egyedi kivitelezésben, tömör tölgyfából készült. A gazdagon díszített és faragott bárpult, a fakazettás mennyezet, a súlyos asztalok, az ólomüveg lámpaernyők, a múltidéző tárgyak, képek mind, mind arra szolgálnak, hogy a betérő vendég időtlenül jól érezze magát. A kellemes környezet, a jó ételek, a folyton megújuló ételválaszték, az udvarias kiszolgálás a Rókalyukat a város egyik közkedvelt üzletévé tette, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 2006-ban elnyerte a VOLT fesztivál rendezői által végzett közvélemény-kutatásban a Best of Sopron kitüntető címet.




Üzleti ajánlat:
Helyben fogyasztás


A Rókalyuk Söröző és Étterem naponta 10-től 24 óráig várja vendégeit napközben egy könnyű étkezésre, ebédre vagy vacsorára, egy italra, baráti sörözgetésre vagy vásárlás közben egy kis lazításra.

A konyha 11-től 23 óráig az étlap teljes választékát kínálja.

A helyben fogyasztáson túl legfontosabb szolgáltatásunk a házhoz szállítás, mely kezdetben csak pizza kiszállítást jelentett, ma már viszont étlapunk teljes választékára kiterjed. Az italok közül korlátozott választékban, elsősorban dobozos italokat szállítunk házhoz.

A szolgáltatás Sopron közigazgatási határáig terjed, a rendelést online vagy telefonon lehet leadni. Kiszállítás naponta 11-től 23 óráig. 1000,-Ft feletti megrendelés esetén a házhoz szállítás ingyenes, 1.000,-Ft alatt 200,-Ft szállítási díjat számolunk fel.

Ha megéhezett, de kevés az ideje, mindig friss pizzaszelettel csillapíthatja éhségét, melyet az utcai kiadóablaknál vásárolhat. A különböző feltétű pizzaszeleteket egységesen 210,-Ft-ért kínáljuk.

Havonta megújuló akciós ajánlatunkban egyfajta pizzát és egy tésztaételt különösen kedvező áron kínálunk.

Havi ajánlatunk mindig az aktuális évszakhoz, étkezési szokásokhoz vagy éppen a közelgő ünnepekhez igazodik.

Az egy hétre előre megtervezett menüsorral az ebédidővel rendelkező dolgozóknak kínálunk étkezési lehetőséget, egy kis kikapcsolódást a munkából. A menük ára minden nap egységesen 740,- és 990,-Ft.

Telefonon vagy online leadott rendelését személyesen is elviheti! Ebben az esetben a számla végösszegéből 10% árengedményt adunk!

10 db, - normál pizzát tartalmazó - megrendelőlap összegyűjtése esetén a számlájából 1000.- forint engedményt adunk.

A kedvezmény nem vonatkozik a napi menüre és az akciós ételekre
Házhoz szállítás





Utcai értékesítés

Cégnév: Rókalyuk Étterem és Söröző
Székhely: 9400 Sopron Várkerület 112
Levelezési cím: 9400 Sopron Várkerület 112
Telefon:
mobil: 99 342 900
Weboldal: www.rokalyuk.hu

Minden jog fenntartva 2024©