Polgármesteri Hivatal Vértesszőlős

Polgármesteri Hivatal Vértesszőlős polgármesteri hivatal, hivatal,önkormányzat,

Céginformáció:
A község területén talált előember-leletek bizonysága szerint mintegy 500.000 éve lakott település, az ország egyik legrégibb régészeti lelete révén vált ismertté nemzetközi viszonylatban is.
A középső bronzkorból is találtak sírokat és leleteket. A római korban itt vezető út maradványait is megtalálták. Az első írásos emlék 1244-ből ismert, a települést Villa Scelus néven említette. A török korban a seregek felvonulási útjába eső falu állta a támadásokat, 1541-ben még 4 adózó portát számoltak össze, két év múlva azonban teljesen elpusztult, majd 170 évig lakatlan volt.

A XVIII. század elején a tatai Esterházy uradalom részévé vált. Esterházy József 1731-ben szlovák telepeseket hozott. Ezzel a település szlovák jellege állandósult. Az 1878-as tűzvész szinte az egész falut elpusztította. A település központjának mai képe lényegében az újjáépítés során alakult ki. (A Szolos helynév egyértelműen szőlőművelésre utal, az elnevezés Vértes előtagja 1909-tol a hegység közelségét jelzi.)
A századfordulótól a környék bányászatának és iparának fejlesztése következtében a korábban csupán mezőgazdaságból élő lakosság kétlakivá vált, a bányákba és a gyárakba jártak el dolgozni, miközben megtartotta nyelvét és szokásait. A második világháború nagy pusztítást okozott a településen, fejlődése lassan indult. Ma a település az idegenforgalom és a városok (Tata, Tatabánya) közelsége következtében fejlődő, gyarapodó községgé vált.

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Polgármesteri Hivatal Vértesszőlős
Székhely: 2837 Vértesszőlős Tanács u.50
Levelezési cím: 2837 Vértesszőlős Tanács u.50
Telefon:
mobil:
Email:

Minden jog fenntartva 2024©