MECSEKALJA HE és BODAI HORGÁSZTÓ

MECSEKALJA HE és BODAI HORGÁSZTÓ

Céginformáció:
Megalakult a Mecsekalja HE, ma ötven tagja van. Nagyon büszkék vagyunk a többnyire társadalmi munkában készült tóra, talán ezért is van, hogy mindig tisztán tartjuk, vigyázunk rá. Itt nem szemetelnek a vendégek sem, több helyre került szeméttartó kosár és ülőkéket is elhelyeztünk a partokon. A zöldfelületre különösen ügyelünk, szinte hetente nyírjuk, gondozzuk, uralkodik az ápolt tiszta környezet, ahova szívesen járnak a megye több településéről is horgászni. És nem eredménytelenül. Az egyesület vezetősége nagy gondot fordít arra, hogy folyamatosan legyen mit a szákba tenni. Egy évben többször is telepítünk,, ebben az évben először a horgásztársak egyetértésével és ösztönzésével először próbálkozunk meg az afrikai harcsa tóba helyezésével.

A bodai horgásztó a 6-os számú főútról közelíthető meg Pécs felől, valamint Szigetvár, Szentlőrinc irányából. Érdemes egy-egy napot ebben a szép környezetben eltölteni, szívesen fogadjuk a napijegyet v áltó horgásztársakat is A napijegy ára 15oo Ft. Ezért két nemes hal és három kiló apróhal fogható.



A MECSEKALJA HE ELNÖKE: DÖMÖTÖR FERENC
ELÉRHETŐSÉGE : 06-30/317-1738
A megadott számon részletes információk kérhetők az elnöktől, aki az egyesület nevében üdvözli a honlapra látogatókat és reméli ellátogatnak Bodára is.

Üzleti ajánlat:
BODAI HORGÁSZTÓ




A település egyik büszkesége a horgásztó.

Így kezdődött...

A falu eldöntötte, hogy horgásztavat épít.


A meder területéről kitermelt földet hasznosítják. A felhagyott ércbányászat után a rekultivációs munkák során szükség van a földre, mint takaróanyagra, ennélfogva kettős haszonnal jár a horgásztó építés.


Mindenki büszke volt arra, hogy a faluban horgásztó épül. Nagy összefogással gyorsan elkészült a horgásztó...
A közel két hektáros vízfelület rendezvényekre alkalmas szigettel is rendelkezik


A horgászok örömmel vették birtokukba a vizet, ami érthető, hiszen nagyon várták már azt a napot amikor a nagy fogás reményében - vagy talán nem is azért - készségeiket vízbe dobhatták.
A jobb oldali képen a halőr ház látható.

Cégnév: MECSEKALJA HE és BODAI HORGÁSZTÓ
Székhely: 7672.Boda Petőfi Sándor u 28
Levelezési cím: 7672.Boda Petőfi Sándor u 28
Email:

Minden jog fenntartva 2024©