Maya Kutyakozmetika
Maya Kutyakozmetika
Céginformáció:
1987 december 25-én születtem Vácon, és mióta az eszemet tudom imádom az állatokat!
Dunakeszin a Liszt Ferenc utcában nőttem fel, és soha 1 olyan perc nem telt el úgy, hogy ne lettvolna kutyánk vagy macskánk vagy halunk vagy madarunk vagy rágcsálónk vagy akár csirkéink!Aztán 12 évesen elkezdtem lovagolni.Itt megismerkedtem az állatok szélesebb köreivel.Lovak, kecskék, birkák, baromfiak, tehén stb. minden ami egy tanyához szükséges.Az állatokhoz mindig is volt, van és lesz közöm és azt mondják érzékem is.Szivesen foglalkozom a legkisebbektől a legnagyobbakig!Ez munkámon is megmutatkozik, hisz mint a hirdetéseim is mutatják szinte bármilyen állatot elvállalok(jóóó...halat azért nem:D).
Az álmom mindig az volt, hogy állatorvos lehessek, de mint tudjuk az nem is olyan egyszerű feladat!Mint ahogy az ember változik úgy változnak az álmai is.Hát nekem is változtak...már nem is annyira állatorvos akartam lenni hanem kozmetikus.Szerencsére elég jól ment a dolog mert az igazat megvallva kézügyességem már kiskoromban megmutatkozott(néha most is én vágom a család haját:D), és a biológiához is volt némi közöm, hisz ebből érettségiztem.Kevés keresgélés után rá is találtam a megfelelő tanfolyamra, amit dupla kitűnő érdemjeggyel el is végeztem.
Hát ez az én kis történetem, így jutottam el ide hogy 2008 május 13 óta mint kutyakozmetikus működöm és egyenlőre itt az otthonomban fogadom vendégeimet.
Szeretném megköszönni családomnak a támogatást és Kovács Beának egykori tanáromnak és mesteremnek akinek örökre hálás leszek, segítségéért és hogy átadta tudását és ezzel kezembe adott egy olyan csodás szakmát amit remélem életem végéig űzni fogok!
Regős Mária
Kutyakozmetikus
Üzleti ajánlat:
Kutyakozmetika
Téli kozmetikázásról!
Fontos, hogy álltaink kozmetikai ellátásáról télen is gondoskodjunk! Hisz ekkor is nő a körmük, begyűlik a bűzmirigyük, koszos lesz a fülük, megnő a fülszőrük ami gyulladáshoz vezethet. Télen sokkal könnyebben koszosak lesznek, és a talpszőrükön sokkal több koszt behoznak a lakásba, arról nem is beszélve hogy a szőrbe fagyott jég fájdalmat is okozhat!A fenekükön hosszúra hagyott szőr gondot okozhat széklet ürítéskor. A fésülésre is nagy gondot kell fordítani hisz minél hosszabb a szőr, annál könnyebben csomósodik.
A télen nem kozmetikáztatott állatok 90%ának szőre tavasszal nullásgéppel végzi!!!
És valljuk be, sokkal meghittebb az ünnep, ha a karácsonyfa körül egy szép, ápolt állat szaladgál!:)
Fürdetés
A kutyák fürdetését nem szabad túlzásba vinni!Ez alatt a napi rendszerességet értem, hisz kiszáríthatja bőrüket.De minden kutyát havonta egyszer meg lehet fürdetni.Fontos ha állatot vállalunk gondoskodjunk hogy tiszta és higénikus legyen ő és környezete is.Ez a kutyának és a gazdinak is szükséges.Fürdetéssel eltávolítjuk a port, kerti szennyeződéseket, tüzelés ellés utáni maradványokat, bolhák elleni harcban is segít és egy meleg nyári napon frissítő hatású!
Szőrápolás
A szőrzet ápolására is nagy hangsúlyt kell fektetni, hisz ez a kutya "koronája".Sok mindent elárul a kutya egészségi állapotáról, táplálkozásáról, tartásáról.A rövid szőrű kutyák szőre nem igényel sok ápolást.A közép és hosszú szőrűeknek több ápolási módja is létezik:
Fésülés
Szinte minden féle szőrzetű kutyát ajánlott fésülni, de legfőképp a hosszú szőrűekét!Ezzel megelőzhetjük a csomósodást vagy orvosolhatjuk azt.Egy igazán hosszú szőrt minden nap kell fésülni, és havonta kozmetikussal is kibontatni!
Nyírás
Néhány kutyát nyírni szoktak.Ez a gazditól és fajta standartől is függ.Léteznek standard, és a gazdi által kitalált fantázia formák is.Egyes kutyák szőrét sem lehet megmenteni az ollótól, ha hagyjuk teljesen összecsomósodni!Nyáron érdemes levágatni a kutyák szőrét a nagy meleg miatt, de vigyázni kell hogy ne látszon ki a bőrük, nehogy megégjen!
Trimmelés
A drót-, szálkás-, és vegyes szőrű kutyák szőrét trimmelni szokták.Ez azt jelenti, hogy a kutya elhalt, vedlésben lévő szőrét egy eszközzel vagy akár csak a kezünkkel eltávolítjuk, így a felszínre kerül a szép, egészséges, fényes új szőrzet.Minden kutyát csak akkor szabad trimmelni, ha már megérett rá a szőre.Ez körül belül 3 havonta szokott megtörténni, de ez is kutyától függ.Ne féljünk hogy az új rövid szőre miatt fázni fog télen, hisz mindig az adott időszaknak megfelelő szőr fog nőni.Ez a szőr nagyon jó hőszigetelő.A régi szőre amúgy is kihullana, de így nem a lakásban fogja azt elhullajtani.Sokan ezt fájdalmas dolognak vélik az angol nevéből kiindulva(trimmel=tép), de tudjuk hogy ez a szőr már elhalt.Mindenki kipróbálhatja, csak meg kell fogni a megérett szőrt és az már nagyon gyenge húzásra kijön a bundából.A kutya reakcióját figyelve megbizonyosodhatunk, hogy semmien fájdalmat nem okoz neki!
Zsinórozás
A szalagos és zsinóros(Puli, Komondor) kutyák szőrét zsinórozni kell!Ez a nagy koloncokba összetapadt szőr, szép zsinórokba és szalagokba való feltépését jelenti!
Fül-, Szemtisztítás, Mancs-, Fenék kinyírása
Az állatok füle is termel váladékot akárcsak az emberé.Ezért szükséges a rendszeres fültisztítás.Kinek havonta, kinek fél évente.Egyes kutyáknak- a hoszú szőrűeknek- szőr nő a fülükben is.Ezt el kell távolítani hisz komoly gyulladáshoz vezethet!
Szemtisztításra is szükség van, főleg ha nagyon váladékozik a kutya szeme.Az ott lévő szőrt kinyírhatjuk, de akkor rendszeresen kell, hisz a félig megnőtt szőr pont belelóg a kutya szemébe ami még nagyobb váladékozáshoz vezet!
A hosszabb szőrű kutyáknak szőr nő a mancsukban is.Ezt ki kell vágni mert többet árt mint használ.Nem nyújt akkora védelmet, viszont elég sok gond forrása lehet.Nyáron, ősszel és tavasszal bogáncs,falevél, gallyak ragadhatnak bele, ami nyomja a kutya talpát, télen viszont az átvizesedett szőr megfagy és szétvéghatja a kutya bőrét, és a beletapadt homokot i könnyeben beviszik a lakásba.Védelem szempontjából inkább használjunk talp waxot a hideg időben.A szánhúzó kutyák is ezt használják!
A fenék körüli szőr kinyírására azért van szükség, hogy széklet ürítéskor ne ragadjon bele az ürülék.
Karomvágás
Aki kutyát vagy macskát tart, bizonyára ismeri a karmok jelentőségét. E folyamatosan növő képződmények a lakásban tartott állatok esetében különösen sok problémát okozhatnak, s nemcsak a nekik otthont nyújtó embereknek, hanem a kedvenceknek is. A túlnőtt karom számukra is kellemetlenségek forrása, ezért röviden tartása - ha szükséges: karomvágással - gazdáik egyik kötelessége.
Bűzmirigy nyomás
Ez a folyamat sok gazdi számára rejtélyes dolog!
Sokan nem tudják de minden kutyának fajtól, nemtől, mérettől és kortól függetlenül van bűzmirigye.Ez egy babszem alakú mirigy a végbél nyílásnál.Általában ha a kutyának elég kemény a széklete, ürítés során kinyomja azt és távozik a mirigy tartalma.De sok kutyánál ez nem történik meg.Erre utaló jeleket könnyen észrevehetjük: vakarózás, fül vakarás, szánkázás(a kutya fenekét a földön húzza), jellegzetes kellemetlen szag.Ez a kutyának kellemetlenségeket okoz, ezért szükséges rendszeresen kezelni a bűzmirigyüket!
Minden jog fenntartva 2024©