Mozsolits András Fogtechnikus Mester
Mozsolits András Fogtechnikus Mester
Céginformáció:
Mozsolits András fogtechnikus mester vagyok, 1983-ban végeztem fogtechnikusként, és 5 évig a Soproni Szolgáltató Ipari Szövetkezetben dolgoztam.
* 1988-ban három kollégámmal megalapítottuk az első önálló soproni labort a Sopdentált. 1989-ben megszereztem a mestervizsgát.
* 1990-1994-ig az AT Kft. laborvezetője és társtulajdonosa lettem.
* 1991-ben levizsgáztam fréz-technika alkalmazásának ismereteiből, s azóta is számos továbbképzésen és szakmai napon bővítettem ismereteimet, így a modern implantációs munkák területén is jártasságot szereztem.
* 1994-ben egyéni vállalkozóként megalapított laboromat
* 1997-ben az OFI „Minősített jegyzett fogtechnikai laboratóriummá” nyilvánította. A Mozsó és Tsa Kft.
* 1999-ben alakult, folyamatos szakmai és technológiai fejlődésünknek köszönhetően a fogtechnika egész területén színvonalas szolgáltatást nyújtunk. A Laboratórium a legkorszerűbb technikai felszereltséggel, Európai Uniós normáknak megfelelő gépparkkal rendelkezik,
* 2004 óta a CAD/CAM számítógépes rendszert is alkalmazzuk. Magyarországon 2005-ben elsőként kezdtük el használni a Wieland Zeno fréz-gépét, a jövő útja a CAD/CAM számítógépes technikával és technológiával készített fogpótlás.
A labor gépparkjának, technológiájának állandó fejlesztése mellett nagy gondot fordítunk szakembergárdánk folyamatos oktatására, képzésére. Fogtechnikusaink nagy tapasztalattal rendelkező felkészült szakemberek, akik jól ismerik a fogpótlástan technikai munkamódszerit, emellett egy-egy kezdő, fiatal fogtechnikus szakmai beilleszkedését is támogatjuk.
A kiváló minőségű nemzetközi szabványnak megfelelő anyagok és a dolgozók szakmai képzettsége teszi lehetővé a megrendelt fogművek gyors, pontos és színvonalas elkészítését, garanciát nyújtva az elkészült munkák minőségére és tartósságára.
Szolgáltatásaink között szerepel labortechnikai feladatok teljes körű ellátása és a kész munkák szállítása. A régióban működő fogtechnikai laborokkal jó kapcsolatot ápolunk, több labornak Zirkon munkák elkészítését vállaljuk bérmunkában.
A Zeno technika alkalmazásának köszönhetően megkerestek a Wital-implantátum rendszer (német technológia) forgalmazásával. Az implantátumokat, felépítményeket és a sebészeti műszereket helyszíni bemutató útján ismertetjük meg a megrendelőinkkel.
Az implantátumokból raktárkészlettel rendelkezünk, ezért a fogorvosi rendelőket azonnal ki tudjuk szolgálni. Laboratóriumunk magas minőségi munkáját bizonyítja, hogy angol, német és osztrák fogorvosi praxisok, magánorvosok tartoznak megrendelőink közé.
A Nyugat –dunántúli régión kívül az ország számos területéről igénybe veszik fogorvosok és rendelők laborunk szolgáltatásait. Laborunk kapacitása (tárgyi –és személyi feltételeivel) lehetővé teszi új kapcsolatok kialakítását. Reméljük, hogy hamarosan Ön is megismer bennünket személyesen és partnereink között üdvözölhetjük.
Mozsolits András
fogtechnikus mester
Üzleti ajánlat:
Szolgáltatásaink és termékeink között az alábbiak szerepelnek
Rögzített (fix) pótlások:
* Csapcsonk
* Porcelán korona Ni. mentes
* Porcelán korona nemesfémből
* Préskerámia Inlay, héj
* Arany Inlay
* Alumínium-oxid vázas porcelán korona
* Zirkon korona
* Zirkon Inlay
* Zirkon csap
* Schullter váll
* Ideiglenes korona
Kombinált munkák – csúsztatók:
* Preci
* Ot-cap
* Ceka
* Axiális Ceka
* Servo
* Frézelt váll
* Frézelt stég
* Teleszkóp korona
Kivehető fogpótlások:
* Harapási sablon
* Egyéni kanál
* Teljes és részleges fogsor
* Fémlemez
* Háló beépítése fogsorba
* Fogfehérítő sín
* Éjszakai harapásemelő
* Implantációs sín
Implantátum rendszer:
* Bemutatás helyszínen
* Értékesítés
* Raktározás
* Szállítás
Javítások:
* Törésjavítás
* Fogpótlás
* Kapocspótlás
* Alábélelés
Egyéb:
* Átvivő kulcs implantátumokhoz
* Munkaminta készítés
* Rugalmas gingiva
* Lézerhegesztés
Vállalási idő
* Rögzített pótlásnál - 5 munkanap
* Harapás + egyéni kanál + fogpróba- 2 munkanap
* Készre vitel- 3 munkanap
* Fémlemez harapással- 5 munkanap
* Kombinált munka próba nélkül- 10 munkanap
* Zirkon váz készítés- 3 munkanap
* Megrendelést megbeszélés alapján rövidebb határidővel is vállalunk!
A zirkonium oxidról
Manapság egyre többet hallunk a fogászatban használatos fémek estleges allergizáló hatásáról. Ezért szükségessé vált egy olyan anyag használata, mely rendelkezik a fémek jó mechanikai tulajdonságaival de nem vált ki az emberi szervezetben allergiás reakciókat. Mivel a zirkonium oxidnak nincs semmilyen , a tudományos irodalomban leírt allergizáló hatása ez az anyag különösen biokompatibilisnek mondható. Nem lép kölcsönhatásba a szájban található egyéb fogászati anyagokkal. Jó tulajdonságai közé tartozik hogy rosszul vezeti a hőt, ezért a páciensek nem panaszkodnak hideg és meleg érzékenységre. Ezt az anyagot a legmodernebb CAD/CAM technikával , számítógépes rendszeren készítik. A zirkonium oxid koronáknak és hidaknak az esztétikája is messze a legjobb. Mivel a szokványos koronáknál a porcelánt egy fém sapkára égetik, a fényáteresztő képességük gyenge.
A zirkónium oxidra égetett porcelán koronák fényáteresztő-képessége a saját fogakéval azonos. Mivel nincs fémsapka, a sötét fémszegély nem lesz zavaró, ha később az íny visszahúzódása miatt a koronaszél láthatóvá válik.
Minden jog fenntartva 2024©