Szilvásvárad Község Önkormányzata

Szilvásvárad Község Önkormányzata

Céginformáció:
Szilvásvárad Heves megye északi csücskében, a Bükk oldalán, Egertől 30 kilométerre, Budapesttől 160 kilométerre található. Megközelítése: közúton az M3-as autópályán, majd Füzesabony, Maklár vagy Kerecsend, Eger városán keresztül, vasúton Budapest-Füzesabony-Eger-Szilvásvárad vonalon érhető el.

Szilvásvárad ősidők óta lakott terület, amelyet az Istálóskői barlang paleolit kori leletei bizonyítanak.Írásos adatok már 1300 körül megemlítik Wáradot, de Éleskővár ettől jóval korábban épült. Történelmi források szerint Nagy Lajos királyunk is szívesen tartózkodott itt. A lakosság megélhetésének fő forrását az erdő jelentette. Az erdei munka mellett a hamuzsírfőzés, a vasércfeldolgozás, a cserépgyártás adott munkalehetőséget az itt élő embereknek.

Ma az idegenforgalom a legjelentősebb foglalkozási ágazat. Az idelátogatók szabadon élvezhetik a csodás környezetet, a friss tiszta levegőt, a nyugalmat, az erdők csendjét, a patakok zúgását. A Bükki Nemzeti Park területén gyalogos sétával, kerékpárral vagy kisvasúttal járható végig a Szalajka-völgy, megtekinthetők a pisztrángos tavak, az egyedülálló szépségű, természetes tufaképződményeken lezúduló Fátyol vízesés, a szabadtéri erdei múzeum, az erdészeti múzeum, a vadaspark. Kijelölt turistautak vezetik el a természetbarátokat az Őserdőhöz, a kilátókövekhez, barlangokhoz. Szilvásvárad ad otthont a világhírű Lipicai Ménesnek. A törzsménistálló, múzeum, a legelő ménes megtekintése felejthetetlen élményt nyújt.

Itt található Európa legnagyobb méretű református körtemploma. mely 1825 körül épült, klasszicista stílusban. A templom mellett négyzetes alaprajzú XIX. századi harangláb áll.

A faluban található Orbán-ház 1880 körül épült és szép példája a palóc népi építészetnek. Egykori tulajdonosa az 1700-as években nemesi címet kapott Orbán család volt. Ma múzeum, kiállítóhely.

2000-ben készült el a Milleniumi kilátó. Méretével és páratlan szépségű faszerkezetével uralkodik a környező hegycsúcsok felett, mintha figyelné és vigyázná e festői vidéket. A kilátó 20 méter magasan lévő teraszáról lenyűgöző látványt nyújt a Bükk minden évszakban más-más színben pompázó domborzata, a patak-völgyek, erdők rajzolata, a 13 hegyvidéki falu háztetői. Tiszta, napos időben a távoli Tátra hegycsúcsai is láthatóak.

Hangulatos éttermek, szállodák, panziók, fizetővendég-szobák várják Önt Szilvásváradon. Aki minden látnivalót szeretne megnézni, szeretne lovagolni, kocsikázni, kerékpártúrákon, gyalogtúrákon részt venni, töltsön el néhány napot nálunk.

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Szilvásvárad Község Önkormányzata
Székhely: 3348 Szilvásvárad, Miskolci út 7.
Levelezési cím: 3348 Szilvásvárad, Miskolci út 7.
Telefon:
mobil:

Minden jog fenntartva 2024©