Nézsa község Polgármesteri Hivatala

Nézsa község Polgármesteri Hivatala

Céginformáció:
Nézsa tiszta levegőjű, csendes kis falu. Lélekszáma 1197 fő (2002. évben). Vezetékes víz, gáz, telefon, kábeltelevízió, ADSL internet-lehetőség is van. A szennyvízcsatorna tervezési szakaszban. A településen található római katolikus plébánia a templom mellett, hozzá tartozik fíliaként a szomszédos Keszeg és Alsópetény. A vallási teendőket korábban egy plébános és egy káplán látta el, jelenleg pedig egy plébános. óvoda, általános iskola, posta, orvosi rendelő, fogorvosi rendelő, állatorvosi ügyelet található a településen.

A község labdarúgócsapata a megyei II. osztályban szerepel.

Az itt élők egy része Pest megyébe, Vácra illetve Budapestre jár naponta dolgozni. Egyébként pedig főként szőlő és bogyósgyümölcs-termesztéssel (málna, ribizli) és kisebb-nagyobb földjeiken való gazdálkodással foglalatoskodnak, állattenyésztéssel kevesen foglalkoznak a településen.

A község környezetében szép, és a helyiek által igen kedvelt kirándulóhelyek és természeti jelenségek találhatóak. Ezek jelenleg kialakulófélben lévő falusi turizmus meghatározói lehetnek: A település látképét is meghatározó Nézsától délre lévő Vas-hegyről (358,3m) messzi kilátás nyílik a Cserhát lankáira és a környező településekre (derült időben augusztus 20-án este látható a budapesti tűzijáték), innen nem messze elterülő Vár-hegyen (332,9m) találjuk a Csővári-vár romjait. északra található a Kő-hegy (422,6m), és ennek közelében az érdekes formájú Szívalakú-tó.

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Nézsa község Polgármesteri Hivatala
Székhely: 2618 Nézsa, Park u. 1.
Levelezési cím: 2618 Nézsa, Park u. 1.
Telefon:
mobil:
Weboldal: www.nezsa.hu

Minden jog fenntartva 2024©