Nagycenk Község Önkormányzata

Nagycenk Község Önkormányzata önkormányzati feladatok ellátása, közügyek, galéria, idegenforgalom, pályázatok, nagycenki önkormányzat, nagycenki polgármesteri hivatal, településfejlesztés

Céginformáció:
Nagycenk Győr-Moson-Sopron megyében a Sopron-Fertődi kistérségben található.
Településünk Széchenyi István, a Legnagyobb magyar faluja. Büszkék vagyunk nagy elődünkre, egyben igyekszünk méltó módon őrizni emlékét, szellemiségét.
Nagycenk a világörökségi cím birtokosa. A Világörökség Bizottság - a Fertő-tavat / Neusiedlerseet az azt övező településekkel együtt 2001-ben, mint kultúrtájat vette fel a Világörökségi Listára.
Településünk ezen kultúrtája szerves része, hiszen épített környezetünk, a Legnagyobb magyar öröksége – elsősorban a Széchenyi-kastély, a Hársfasor, az Ybl Miklós által tervezett Szent István templom és a Széchenyi Mauzóleum – nemcsak a régió, hanem az egész ország, az egész nemzet számára kiemelt jelentőséggel bír.
Részesei vagyunk emellett egy európai uniós alapokon nyugvó összefogásnak is, 2004 óta a Vidéki Települések Európai Chartájában – melyben minden Európai Uniós tagállamból egy-egy kistelepülés vesz részt – képviseljük Magyarországot.

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Nagycenk Község Önkormányzata
Székhely: 9485 Nagycenk, Gyár u. 2
Levelezési cím: 9485 Nagycenk, Gyár u. 2
Telefon:
mobil:
Weboldal: www.nagycenk.hu

Minden jog fenntartva 2024©