Márianosztra Önkormányzata

Márianosztra Önkormányzata Fórum,galéria,közterületi feledatok ellátása.

Céginformáció:
Ön, Kedves Érdeklõdõ most egy igazán különleges kis településsel ismerkedhet meg. Vulkáni kúpok, a belsõ Börzsöny erdei övezte festõi medence több mint 700 éve lakott települést rejt. Az erdõk fát, a szántók élelmet, a hegyek bányái követ adtak kemény munkájuk jutalmául az itt letelepedõknek. A hely szépsége láttán I. Lajos király, akit méltán nevez az utókor �nagy"-nak olyan döntést hozott, amely a mai napig alapvetõen meghatározza a település jellegét. Mária tiszteletére 1352-ben kedvelt pálosainak kolostort és kegytemplomot építtetett. A templom középkori kövein a nagy király szentté avatott leánya, Hedvig is járt. Emlékét a kegytemplomban oltár õrzi. A kegytemplom és kolostor történetén nyomon követhetjük történelmünk nagy eseményeit, viharait. Márianosztrán született Szilvásy Miklós birkózó, Helsinki olimpiai bajnoka. Emléktáblája az iskola falán hirdeti, hogy kitartással, akaraterõvel ilyen kicsi faluból is milyen magasra lehet jutni. 1998-ban megnyílt a Faluház. Az itt õrzött értékek sok esetben több száz éve született tárgyak, okiratok. Emlékeink. Múltunk kincsei. Márianosztra a fõvárostól 72 km-re van csupán, de biztosan tudom, sokak számára rejt újabb meglepetéseket ez a hely. Hegyek, erdõk, történelemi emlékhelyek, közösségi programok, szívélyes vendéglátás vár mindenkit, aki hozzánk ellátogat. Remélem, hogy honlapunkat nézegetve egyre többen lesznek, akiknek kedve támad a valóságban is útra kelni Márianosztrára.
Mindenkit sok szeretettel várunk!

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Márianosztra Önkormányzata
Székhely: 2629 Márianosztra, Rákóczi út 2.
Levelezési cím: 2629 Márianosztra, Rákóczi út 2.
Telefon:
mobil: 06-27-572 520
Weboldal:

Minden jog fenntartva 2024©