Dunaföldvár Város Polgármesteri Hivatal

Dunaföldvár Város Polgármesteri Hivatal Közterület fenntartás,közigazgatás,könyvtár,arhívum,galéria.

Céginformáció:
Dunaföldvár Budapesttõl 90 km-re délre, a Duna jobb partján fekszik, szinte az ország közepén. A 6-os, a 61-es és 52-es számú fõutak találkozása, a Dunán átívelõ híd az ország egyik fontos csomópontjává avatta a kisvárost. A Dunaújváros, Paks, Kecskemét vonzáskörzetében fekvõ település lakói ma is fõként a mezõgazdaságból, illetve a kereskedelembõl élnek.
A honfoglalás kori "falucska" szerencsés fekvése és a nagy vonzáskörzete révén indult fejlõdésnek. A XII. században itt hozott létre Bencés apátságot II. (Vak) Béla, s ez nagymértékben fejlesztette az ipari, de fõképp a mezõgazdaságban tevékenykedõk szakmai kultúráját. Fénykorát a XIV.-XV. században élte a település, hiszen itt vezettek át a nemzetközileg is jelentõs kereskedelmi fõútvonalak, s a révátkelõhely szerepe is meghatározó volt a város fejlõdésében. A történelem során több esetben volt virágzó mezõváros, s a település igen sok törökkori emléket is õriz.
A város hídja 1928 és 1930 között épült. Létesítése jelentõs fejlõdést hozott, mivel a Dunántúlt köti össze az Alfölddel. Ezért szokták Dunaföldvárt a "Puszta kapujának" nevezni.
A Mezõföld DK-i határán fekvõ város domborzatának kialakulásában jelentõs szerepet játszott a jégkorszaki lösz és felszíni vízfolyások. A Dunának jelentõs szerepe van a löszfal mozgásában, a csapadék, a viharok szerepe viszont elenyészõ. Dunaföldvárra a mérsékelt, kontinentális éghajlat a jellemzõ, gyakori mediterrán és óceáni hatásokkal. Az évi középhomérséklet 10.2°C, a csapadék évi átlag 598 mm. A város felszín alatti vizekben is gazdag. Egy 1966-os mélyfúrás során jó minõségû, ásványi sókban és szénsavakban gazdag 37-38°C-os víz került felszínre, mely a helyi fürdõt is táplálja. Talajminõség szempontjából legjelentõsebb a mezõségi talajtípus. Morzsalékos, magas humusztartalma miatt a mezõgazdaság legfontosabb és egyben legnagyobb területét jelenti.

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Dunaföldvár Város Polgármesteri Hivatal
Székhely: 7020 Dunaföldvár, Kossuth L. utca 2
Levelezési cím: 7020 Dunaföldvár, Kossuth L. utca 2
Telefon:
mobil: 75/541-550
Weboldal: www.dunafoldvar.hu

Minden jog fenntartva 2024©