Tamási Város Polgármesteri Hivatala

Tamási Város Polgármesteri Hivatala Fórum,képgaléria,kalendárium 2007,közterület fenntartás,közigazgatás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.

Céginformáció:
Tamási Tolna megye észak-nyugati részén, a Koppány folyó menti dombvidéken fekszik. Kedvezõ földrajzi fekvésének köszönhetõen könnyen megközelíthetõ a térségen átvezetõ 61-es és 65-ös fõútvonalakon. A közel 10 ezer lakosú kisváros védõszentjérõl, Szent Tamásról kapta nevét. Õsidõk óta lakott vidék, minden történelmi kor hagyott itt maga után emléket.

Mint sok más valószínûleg 13. századi eredetû várunk, csak 1315-ben tûnik fel az írott forrásokban, amikor várnagyát említik. Ekkor már királyi vár, egyik várnagya, mint láttuk, a közeli Ozora birtokosa volt. Az azonban kevéssé valószínû, hogy az uralkodóhoz kell kötnünk építését – helyzete, formája tipikus 13. századi magánvárra utal. 1339-ben Károly Róbert más birtokokért a század elején még a Dél-Dunántúl nagy részét uraló, de ekkor már visszaszoruló és elszegényedõ Héder nembeli Kõszegieknek adta - nem kizárt, hogy õk voltak eredeti épittetõi is. Utódaik, a Tamásiak birtokolták egészen kihalásukig, 1444-ig. Ezután több család, így a Lorántffyak, Szekcsõiek, az Ujlakiak, továbbá a szomszédos Ozorán birtokos Héderváriak igyekeztek megszerezni. A pártharcok során Ujlaki Miklós is elfoglalta, de végül is a Héderváriaké lett, s ezután osztozott Ozora sorsában. Esetleges átalakításairól nem tudunk. A török hódoltság után falait teljesen elbontották, részben az Esterházyak használhatták fel a várhegy alatti új 18. századi birtokközpontjuk, a Miklósvárnak nevezett kastély építéséhez. A Koppány-folyó árterébõl meredeken kiemelkedõ északnyugat–délkeleti irányú domb bokros erdõvel fedett északnyugati végén találjuk az egykori vár már nehezen felismerhetõ helyét. Jellegzetes a helyzete: míg az azonos nevû település valószínûleg már kezdettõl fogva a Koppány bal partján helyezkedett el, a vár tõle távolabb, a vízfolyás jobb partján épült, érthetõ, de inkább a 13. század második felére jellemzõ stratégiai megfontolásokból. A hegytetõn levõ, cca 14 x 45 m-es „fõvárat” délkelet felõl két, egymástól 20 m-re fekvõ, 10-15 m széles árok választja el a domb folytatásától. A vármag legmagasabb pontján ma kilátótorony emelkedik, e részhez északnyugat felõl, néhány méterrel alacsonyabb szinten csat1akozik az alsóvár több terassza.

Üzleti ajánlat:

Cégnév: Tamási Város Polgármesteri Hivatala
Székhely: 7090 Tamási, Szabadság utca 46-48.
Levelezési cím: 7090 Tamási, Szabadság utca 46-48.
Telefon:
mobil: +36 74 - 570-800
Weboldal: www.tamasi.hu

Minden jog fenntartva 2024©