KISKÖRE VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

KISKÖRE VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Helyi hírmondó,galéria,turizmus,közterület fenntartás,közigazgatás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.

Céginformáció:
Kisköre hosszú, majd hétszáz éves történelmi múltra tekint vissza. Az itteni emberek régebben többnyire halászatból, földmûvelésbõl éltek, sokan messzi munkára, napszámosnak szegõdtek, hogy el tudják tartani családjukat. Településünk ma is õrzi a paraszti kultúra hagyományait, melyre rendszeres hagyományõrzõ találkozókkal emlékezünk.

Életünkben döntõ változást az itt épülõ, 1975-ben átadott vízlépcsõ jelentett, amely gyökeresen megváltoztatta nem csak Kisköre, hanem a Közép-Tisza vidék, az Alföld életét is. A természet átalakításának eredményeként létrejött a víztározó, megszületett a Tisza-tó, létrejött egy varázslatos vízi világ, amely ma már számtalan csodát, feledhetetlen élményt tartogat az idelátogatók számára.
Kisköre a Tisza-tó kapujaként a régió turizmusának egyik fontos fogadóközpontjává, a családok paradicsomává vált, ahol minden rendelkezésre áll egy kellemes nyaralás eltöltéséhez.
A sekély, gyorsan felmelegedõ tó kiválóan alkalmas fürdõzésre, nagyszerû pihenési, üdülési célpont a gyermekes családok számára. Szabadvizû strandunk a környék legtisztább vizû, egyik legjobban kiépített fürdõhelye, amely kellemesen hûs, selymesen simogató vízével, bõvülõ szolgáltatásaival, programjaival évente több ezer látogatónak nyújt felüdülést, kikapcsolódást.
Az öblök, holtágak, szigetek között csónakázni, kenuzni maradandó élményt jelent, a horgászat szerelmesei pedig egész évben kiskörei horgászkalandokról, gazdag zsákmányról, kapitális harcsákról, süllõkrõl és pontyokról mesélnek barátaiknak, ismerõseiknek.
Aki a környékre is kíváncsi, gyalogos, kerékpáros és lovaskocsi-túrákon ismerkedhet Dél-Heves természeti értékeivel, megnézheti az Európa hírû hevesi Sakk Múzeum és a Tarnamérai Rendõrmúzeum páratlan gyûjteményét, de ha kedve tartja, ellátogathat a Bükkbe, a Mátrába, vagy a Hortobágyra is.
Vendégeink nyugodt pihenésérõl színvonalas panziók, hotelek, kempingek és falusi szálláshelyek, apartmanok gondoskodnak, hangulatos éttermeink és csárdáink pedig tiszai ételekkel, jófajta egri, gyöngyösi borokkal igyekeznek csillapítani az éhséget és szomjúságot.
Honlapunk turisztikai oldalain részletes információkat olvashat a kiskörei látnivalóinkról, termékeinkrõl és szolgáltatásainkról, programjainkról. Ezeken az oldalakon szörfözve Ön is megismerheti például azt a gazdag, sokrétû programkínálatot, amelyet ez évi eseménynaptárunk nyújt a hozzánk ellátogatóknak.
Errõl a sokszínû étlapról mindeni választhat ízlésének megfelelõ sportrendezvényt, zenés-táncos mulatságot, szórakoztató rendezvényt, vagy mûvészeti élményt nyújtó programot. Ezek közül kiemelkednek a Triatlon Fesztivál, a Strandparty, a Tisza-tavi Randevú kiskörei rendezvényei, a Lovasfesztivál programjai, a strandfoci bajnokságok valamint az augusztusi Szuperbuli.
Ha mindeközben olyan érzése támad, hogy "Kiskörén mindig történik valami", az nem a véletlen mûve. Legyen részese Ön is ezeknek a történéseknek! Legyen Ön is a vendégünk, látogasson el Kiskörére, a családok paradicsomába!

Üzleti ajánlat:
Helyi hírmondó,galéria,turizmus,közterület fenntartás,közigazgatás,önkormányzati feladatok_uj ellátása

Cégnév: KISKÖRE VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
Székhely: 3381 Kisköre, Széchenyi u. 24.
Levelezési cím: 3381 Kisköre, Széchenyi u. 24.
Telefon:
mobil: (36) 358-207
Weboldal:

Minden jog fenntartva 2024©