Mernye Község Önkormányzata

Mernye Község Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.

Céginformáció:
Már a tatárjárás elõtt is létezett a település, s 1229-ben Merena és Alsó-Merena néven említik a székesfehérvári káptalan birtokai között. 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint plébániás hely volt. Az 1385-ös, és a csaknem száz évvel késõbbi iratokban Wasarusmernyeként szerepel az iratokban. A Ghymesi Forgách családnak voltak a faluban részbirtokai 1446 és 53 között. Ezután Vityai Lászlóhoz és a Perneszi családhoz kerültek zálogba. Az 1536-os adólajstromban Bódogasszonymernye, Almamernye, és Wasarusmernye néven találjuk meg a települést. Negyven évvel ezután a török kincstári adóösszeírásban Vásáros-Mernye már csak négy, Boldogasszony - Mernye húsz házból ált.

A XVI. század végén a székesfehérvári káptalan lett a térség tulajdonosa. Az 1700-as években világi és egyházi urai egyaránt voltak. A mernyei uradalmat, I. Ferenc király 1807-ben adományozta a Kegyes Tanítórendnek. A piaristák 1905-ben építették meg a kastélyukat Mernye központjában, amelyet a kormányzói, gazdasági feladatok_uj székhelyéül használtak. A község 1818 kapta meg az országos vásártartói jogot. 1932-ben n500 katasztrális hold volt a határ területe, s ennek felét a piaristák birtokolták.

A falutól négy kilométerre északra - a 67-es úton továbbhaladva - fekszik Mernyeszentmiklós. A korábbi lakott külterületet a nyolcvanas években csatolták Mernyéhez, mint belterület. Ez a településrész a török kincstári adóösszeírásban Alsó- és Felsõ-Miklós alakban fordult elõ. 1726-ban a Nádasdy, 1756-ban a Festetics családé volt. Boldogasszony-Mernye falu az egykori Hamuházi dûlõben feküdt. A mai Mernyének tehát több történeti elõdje is volt.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása
A Balaton felé szaladó 67-es út zajos forgalmát jól ellensúlyozza a Mernyét körülölelõ erdõk csendje, tiszta levegõje. Ki csak autóból látja falunkat, nem ismerheti meg eléggé: érdemes nálunk megállni és egy sétát tenni a település belsejében is. E weboldal csupán ízelítõül szolgál, legyen vendégünk személyesen. Ha máskor nem, hát elõször a krumplis fesztiválon, melyet a Különleges asztali örömök Somogyban rendezvénysorozat részeként tartunk meg minden évben.

Honlapunkat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával, a Somogy Megyei Önkormányzat Turisztikai Fõosztályának ajánlásával az Integranet Kft. készítette 2004. õszén. Örömmel vesszük véleményét, melyet a polgármesterünknek címzett e-mailben megtehet.

Cégnév: Mernye Község Önkormányzata
Székhely: 7453 Mernye, Lenin u. 14.
Levelezési cím: 7453 Mernye, Lenin u. 14.
Telefon:
mobil:
Weboldal: www.mernye.hu

Minden jog fenntartva 2024©