Bugyi Nagyközség Önkormányzata
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Galéria,kultúra,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.
Céginformáció:
Az országos fõútvonalak és vasutak által nem érintett, 11.558 hektár területû 5149 lakosú nagyközség Budapestõl déli irányban mintegy 30 km-re az Ócsa -Kiskunlacháza és a Taksony - Dabas, - Kunpeszér közötti utak keresztezõdésében alakult ki. Északtól dél felé mintegy 25 km hosszú, 2-8 km széles sávban elnyúló területen fekszik. Nagy kiterjedését az magyarázza, hogy a település több középkori falu (Bugyi, Vány, Ráda, Ürbõ) és mára elenyészett nevû birtok területét olvasztja magába. A község határa a Csepeli síkság keleti sávját foglalja el, amely itt érintkezik a Pesti hordalékkúp síksággal, a Kiskunsági homokháttal és a Solti síksággal. E kistáj kialakulásában a Duna és annak 1920-as években lecsapolt õsi ága játszotta a fõszerepet, melynek hatására különbözõ típusú talajféleségek alakultak ki. Felszíne így vált színessé, rajta a futóhomok és homok, illetve a tõzegsár és löszös üledék váltogatja egymást. A község határa és speciális mikroklímája - a szikesek és a vízjárta laposok kivételével - jó lehetõséget teremt a szántóföldi gazdálkodáshoz, fõleg a zöldségtermesztéshez, ezért Bugyi Nagyközség fontos szerepet játszik a fõváros élelmiszerellátásában. A település többi része védett természeti kincsei révén vált jelentõssé. Az ürbõi határ délnyugati sávja Közép-Európa második legnagyobb pusztája, a Kiskunsági Nemzeti Park madáreldorádójáról ismert szikes pusztájába illeszkedik, melynek fõ ritkasága a legnagyobb testû európai madár, a túzok. A puszta falu felöli részén fekszik az a 9,4 hektáros védett terület, ahol az egykori láprét legszebb növénye, a törpe vagy apró nõszirom nyílik.
(nõszirom)
A falu centrumában a Beleznay-kúriával, községházzal,
(Polgármesteri Hivatal)
iskolával és két templommal övezett barokk jellegû kisvárosias fõtér áll. Körötte kertes házak, majd a község szélén található az ipartelepek sorozata . Mint Czagányi László - az államalapítás millenniuma és a falu újratelepülésének 270. évfordulója tiszteletére a nagyközségi önkormányzat kiadásában megjelent - Bugyi község története c. kétkötetes tanulmánya is bizonyítja, Bugyi a térség nagy történelmi múltra visszatekintõ, gazdag néprajzi hagyományokat ápoló, mindemellett egyre inkább polgárosodó és urbanizálódó települése.
Bugyi település lakosságának összetétele (2002. decemberi adatok_uj lapján)
lakosok száma: 5116 fõ
férfiak 2480 fõ
nõk 2636 fõ
aktív korúak 3153 fõ
Bugyi település lakosságának kor szerinti összetétele
(2002. decemberi népesség-nyilvántartási adatok_uj alapján)
0-14 évesek
15-18 évesek
18 év felettiek
Fiúk: 462
Férfiak 126
Férfiak: 1931
Lányok: 405
Nõk: 128
Nõk: 2134
Összesen: 867
Összesen: 254
Összesen: 4065
Bugyi nagyközség rövid története
Helytörténetünk írott forrásait megelõzõ idõk
A jégkorszak végén a község területe egy folyóvizekkel átszõtt, tavakkal, mocsarakkal tarkított tájba olvadt. Az 1900-as évek második felében beindult kavicsbányászat e korból számos értékes leletet hozott a felszínre, melybõl kiemelkedik annak a hét nagyemlõsnek 62 darabos leletegyüttese (mamut, gyapjas orrszarvú, õsbölény, óriásszarvas, rénszarvas, jávorszarvas, õstulok), mely a jégkorszak 30-70 évvel ezelõtti állatvilág reprezentálja. Bugyin és környékén a neolitikum végétõl mutatható ki az ember jelenléte, de a táj a bronzkor Kr. e. 1800-tól virágzó középsõ szakaszában vált sûrûn lakottá. A vatyai kultúra földmûves népének évszázadai után számos nép megfordult ezen a tájon. Közöttük elsõsorban a szarmaták, majd a korai és kései avarok egymást követõ csoportjai érdemelnek említést. Egy-egy nemzedékük egymásra rétegzõdõ temetõjét Ürbõpusztán tárták fel. A magyar honfoglalás után Taksony vezéri székhelyének övezetébe tartozott a környék, s a fejedelmi udvart szolgáló népek szálláshelye lehetett, melyre korai ürbõi leletek is utalnak.
Középkor
Bugyi községrõl az elsõ írásos emlék 1346-ból való, amely egy Bwd és Apay területén fekvõ birtok zálogba vételével foglalkozik. A történeti források azonban már 1321-tõl említést tesznek a Pereg határában fekvõ Budimátéfalujáról és Budipéterföldjérõl, melyeknek 1312-ig Bugyi Máté és Péter voltak a birtokosai, akik nevük szerint Bugyi faluból kirajzó kisnemesek lehettek. A középkorban magát a helynevet - s róla birtokosainak nevét is - általában így: tehát Bod, Bud, Bady, Budy alakban írták, alanyesetben. Ez egy - a magyarok körében is használatos - szláv eredetû személynévbõl ered, mely a Bogyiszlónak is nevet adó Budiszláv, Budivoj típusú név becézõ: Bud rövidülése. Ez az õsi magyar helynévadási eljárás a XI-XII. századra volt jellemzõ, melyrõl a falu keletkezésének homályába veszõ idejére is következtethetünk.
A török hódoltság kora
A község neve végül a XVII.-XVIII. században változott fokozatosan a Bud(i)-ról Bugyi-ra. Noha a térséget a tatárjárás alaposan megtépázta, Ráda, Bugyi, végül - a Szent György elhagyott templomának környékén újratelepült - Vány falvak sorsa is rendezõdött, s a térségre jellemzõ népes köznemesi falvak közé tartoztak. A XIV.-XVI. századi források kiválóan szemléltetik e három falu középkorának izgalmas, színes világát. Nevezetesen demográfiai helyzetét, névadási szokásait, telekszerkezetét és gazdálkodását, a hatalmaskodásokat, másrészt a káptalani iskolákban, külföldi egyetemeken tanult diákok életét, akik katonai szolgálatot vállaltak, s a királyi udvar vagy vármegye szolgálatában álltak. E falvak lakossága a törökök elõl a közeli mocsarakba, nádasokba menekül. Ráda és Vány már 1541-ben elpusztult, az 1546-1590 közötti defterek szerint azonban Bugyi, ahol átlag 24 háztartást és 33 felnõtt férfit írtak össze, tovább virágzott, s Ócsa és Némedi után a térség harmadik legnépesebb faluja volt. Szomszédaival együtt 1597 körül végül Bugyi is megsemmisült. Lakói a mezõvárosokba és a végvárakba menekültek, a pusztát pedig a mezõvárosoknak adták bérbe legelõnek.
A falu Újjászületésének korszaka
Az újabb kori fejlõdés Beleznay János nevéhez fûzõdik, aki feleségével a szintén Nyitrából származó Grassalkovich Zsuzsannával együtt 1729-tõl kezdték betelepíteni református magyar jobbágyokkal e pusztát.
Az 1784-es elsõ hazai népszámláláskor a pusztákkal együtt a községben már több mint 1600 lélek élt, a falusiak 47%-a tartozott a telkes jobbágyok, 40%-a a zsellérek, 13%-a a nemesek közé. A falu központjában a Beleznay-kúria és a reformátusoktól 1761-ben elvett oratórium helyére épített, s 1763-ban Szent Adalbertnek szentelt katolikus templom állt. Közöttük számos kisnemesi kúria, községház, szélmalom, mészárszék, korcsmák, majd zsinagóga létére van adat. A leírások arra utalnak, hogy a vizenyõs laposokkal övezett Bugyi eredetileg kertes, kétbeltelkes település volt. A jobbágyterhek az úrbéri rendezés után sem érték el a törvényes maximumot, az uraság és a jobbágyai közötti patriarchális viszony csak a XIX. század elején vált fagyossá. Ekkor azonban már a Vay és a Bánffy család osztozott a földeken, melynek érdeksérelmei miatt a jobbágyság fél évszázadon át három nagy úrbéri pert folytatott. A reformátusok szabad vallásgyakorlata II. József türelmi rendelete után állt helyre. Az özvegy tábornokné anyagi támogatásával 1801-ben az egytornyú barokk református templom alapjait is lerakták, s 1803-ban szentelték fel.
(Református templom)
Protokolluma számos "eklézsiakövetési" eljárás emlékét õrzi, melyek során az egyházi törvények megsértõi a szószék és a templomkertben felállított szégyenkõ elõtt bánták meg bûneiket.
(Szégyenkõ)
A szégyenkõ, mely eredetileg római mérföldkõ lehetett, ma is áll. Az 1831-ben pusztító kolera Bugyi községben is megtizedelte a lakosságot, s az 1838-as nagy árvizet is megsínylették.
Az 1848-as forradalomtól az I. világháborúig
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a vármegye közbátorsági és állandó választmányába is többen bekerültek Bugyiról (néhányuk síremléke ma is megvan), kettõ tiszti rangban, 45 honvédként 120 pedig nemzetõrként szolgálták a hazát. Az önálló paraszttá váló jobbágyok utolsó nagy birtokpere a kiegyezés idején zárult le, a volt úrbéresek pedig kiválóan hasznosították a polgári földtulajdon lehetõségeit, s megnyílt az út a tõkés gazdálkodás elõtt. Ezt jelzi, hogy a népesség a XIX. század végéig közel 50%-kal bõvült, és nagyra törõ tervek fogalmazódtak meg. A népoktatási törvény követelményeinek megfelelõen új épületekkel gazdagodtak az iskolák, helyrehozták, gazdagították a templomokat s parókiákat, 1902-ben felépült az új jegyzõlak és a községház. A parasztság soraiból néhányan a száz holdnál nagyobb birtokosok közé verekedték fel magukat, s kisebb gazdák udvarán is megjelent a vetõgép, a borona, korszerûbbé vált a gazdálkodás és fejlõdött a lakáskultúra. A nagy és középbirtok gazdálkodásában is mélyreható változások következtek be. Közülük a kastélyt építõ Forster Kálmán ezerholdas majorsága emelkedik ki, mely a gazdaság modernizálásában megyei szinten is figyelemreméltó eredményeket produkált. A lakosság érdekérvényesítése és integrációja elõtt is új lehetõségek nyíltak. Az egyházi szervezeteken kívül olvasóegylet, hitelszövetkezet és temetkezési egylet alakult, a faluba számos tanító, orvos és szakképzett szülésznõ települt.
A két világháború közötti idõszak
E pezsgésnek indult életet és fejlõdést az elsõ világháború törte meg. A négy év során 711 bugyi férfit vittek el katonának, közülük 121 szenvedett hõsi halált, s hagyott hadiözvegyet és 126 hadiárvát maga után. Ennek ellenére a falu egy évtized alatt kiheverte súlyos veszteségeit, s fejlõdése a két világháború közötti évek második felében minden eddiginél gyorsabb ütemben folyt tovább. 1922-ben elkészült a taksonyi országút, s a községbõl rendszeres buszjáratok indultak a taksonyi állomásra és a fõvárosba. Az évtized végére lezajlott a térség ármentesítése, mely ambivalens hatásai ellenére is jelentõsen megváltoztatta a táj arculatát és újabb földterület termõvé tételét helyezte kilátásba. Ahogy a század elején a lokomobil, most a robbanómotoros erõgépek, traktorok, cséplõgépek, teherkocsik s a legmodernebb agrotechnológiák elterjedése adott újabb lendületet a nagybirtokokon folyó gazdálkodásnak. Mindez a falu szegényebb rétegeinek újabb kereseti lehetõséget biztosított, s mintaadó hatása révén a paraszti árutermelésre is ösztönzõen hatott. Új eljárásokat tanultak el - vasút segítségével most már elérhetõ, távolabb is napszámot vállaló - fiatalok a német termelési és szokásokat alkalmazó soroksári gazdáktól, s ennél is fontosabb a bolgár családok megtelepedése az 1930-as években Bugyin. Az általuk meghonosított öntözéses kertészkedés térhódítása mind a nagybirtokokon, mind a paraszti gazdaságban megfigyelhetõ. Az idõszak végén már mintegy harminc bugyi család foglalkozott bolgárkertészettel, s árasztották el paprikával, dinnyével és különféle zöldségekkel és gyümölcsökkel a környék és a fõváros piacait. Fellendült a tejtermelés és a tejkereskedelem is, melyben a Hangyát követõen Bugyin is megalakult tejszövetkezetnek volt kitüntetett szerepe. A hagyományos falusi iparágak mellett újabb üzemek alakultak, s bognár, kovács, szíjgyártó, kõmûves és autófuvarozó is megjelent a faluban. Az egyházak jelentõs lépéseket tettek az oktatás fejlesztésére. Már az 1940-es évek elsõ felében mindkét községi intézmény nyolcosztályos népiskolára alakult, s a ványi, ürbõi és délegyházi külterületek iskolai ellátása is megoldódott, Borzaspusztán pedig Székely József földbirtokos épített saját költségen templomot. A faluban orvosi körzet, gyógyszertár és mozi mûködött, a tûzoltóegylet, az egyházak ifjúsági egyesületei és dalkörei mellett színjátszó kör, társaskör mûködése jelzi, hogy a civil szféra palettáján is új színek jelentek meg.
A második világháború és az azt követõ események
A konszolidációt a második világháború eseményei törték meg. 1944. május 31-én deportálták a falu tõsgyökeres zsidóságát, akikre ma már csak a kultúrtörténeti értéket képviselõ XVIII-XX. századi temetõ emlékeztet.
(Zsidótemetõ)
Tavasszal a község légterében lelõtt bombázók és harci repülõgépek okoztak riadalmat, õsszel maga a falu is hadmûveleti területté vált. Ennek során a templom, az iskola és parókia is találatot kapott, a kisebb csatározások során pedig mindkét oldalon számos katona vesztette életét. Ennél is nagyobb kárt jelentettek az oroszok fosztogatásai, hiszen a harcok a fõváros határán még hónapokig elhúzódtak, s ezalatt a község nagyobb épületeit hadikórháznak használták. A holokauszt 42 áldozatán kívül a fronton, a hadifogságban és a polgári lakosság soraiból végül is további 87 bugyi lakos vesztette életét, tehát a második világégés mérlegét is súlyos áldozatok terhelik.
Az 1945 után megélénkülõ helyi társadalom életére hamarosan rányomta bélyegét a hatalom kisajátítására törekvõ MKP erõszak politikája. Az egyházak véleményét figyelmen kívül hagyva az általuk helyreállított iskolákat államosították, a nemzeti bizottságot megalapító szociáldemokratákat és kisgazdákat félreállították, s helyükbe a szélsõjobboldali magatartásuk miatt nem igazolt, majd a kommunisták szolgálatába állt kádereket ültettek. E folyamatra az 1949. március 15-i események tettek pontot, amikor egy jelentéktelen kocsmai incidens ürügyén Péter Gábor személyes vezetésével ávós századok vonulnak Bugyira, hogy a "kulákok összeesküvése" mondvacsinált ürügyén koncepciós eljárások során leszámoljanak a falu módosabb gazdáinak népes csoportjával. A kínzások és megaláztatások egyeseket öngyilkosságba kergettek, közel tucatnyi ártatlan ember pedig 1953-ig ette a recski koncentrációs tábor keserû kenyerét, s mire hazatértek, ingatlanaikat elvesztették. A falu közép-, olykor kisbirtokos gazdáit is kuláklistára helyezték s anyagilag likvidálták, a kíméletlen beszolgáltatás pedig a földreform újgazdáit is rosszabb helyzetbe hozta, mint akkor, amikor gazdasági cselédként, napszámosként dolgozott. A hatalmas külterület szocializált majorságainak egy részén állami gazdaságokat alakítottak, de a mellettük létrejött tanyaközpontok sorsa teljesen ezek munkaerõigényétõl függött. A kiosztott földek tulajdonosait téeszcsékbe kényszerítették, de a tradicionális falusi gazdák szövetkezetbe terelése kudarcba fulladt. Ennek ellenére 1956-ban a bugyi lakosság figyelemre méltó politikai érettségrõl tett tanúbizonyságot. A tanács önkéntes lemondása után új választást tartottak. A nemzeti bizottság irányításával gondoskodtak a község fejlesztésérõl, a lakosság ellátásáról, a fõvárosi kórházak támogatásáról, s a törvénytelenségekért felelõs párt- és tanácsi vezetõk védelmét is biztosították. Tevékenységüket a kádári restauráció után is elismerték, 1957-re azonban itt is bekövetkezett a megtorlás és a Rákosi-rezsim embereinek a visszahelyezése a hatalomba.
A begyûjtés megszüntetése nyomán ismét lendületet vett a paraszti árutermelés, de 1961 januárjában Bugyi lakóit is kollektivizálták. A volt agrármunkások deficites kis téeszeit Tessedik néven összevonták. E téesz a sok konfliktus után a térség egyik legjelentõsebb agrárgazdaságává fejlõdött, s mivel a szakszövetkezeti jelleg lehetõvé tette a háztáji zöldségtermesztés és állattartás folytatását, a lakosság anyagi helyzete is megerõsödött, s életmódja gyökeres változásokon ment át. A fõvárosi ipar decentralizációja keretében ezzel párhuzamosan építették ki Bugyin a Dabasi járás elsõ nagy ipari üzemét, a Budapesti Telefongyár gyáregységét, melyhez a fõvárosi mûszaki értelmiség és szakmunkásság letelepítése céljából egy többszintes lakásokból álló lakótelepet építettek. A nõk tömeges munkába állítása, majd az ipari és agrárüzemek munkaerõhiánya az 1970-es években arra késztette a téeszt és agyárat, hogy jelentõs mértékben támogassa a tanács óvodai, iskolai és egészségügyi beruházási programját. A két orvosi körzet gyermekorvossal és fogászattal bõvült. A külterületi iskolák megszûntetésével s tantermek, központi konyha, majd tornacsarnok építésével párhuzamosan egymûszakossá fejlesztették az oktatást. Bugyin mûködött elõször és járásban leghosszabb ideig bölcsõde, és itt biztosították elõször az összes három-hatéves gyermek óvodai felvételét. A rendszer lehetõségeinek kimerülése az 1980-as évek derekán már itt is éreztette hatását. A téesz fokozatosan eladósodott és csõd közeli helyzetbe került, a telefongyár is egyre inkább vegetált, majd a rendszerváltozás küszöbére érve bezárta kapuit. Mindez számos családot sodort ismét létbizonytalanságba, hiszen mire a rendszerváltozás bekövetkezett, a közelmúlt gazdasági sikereibõl már csak emlék maradt. Ezek a konfliktusok is hozzájárultak a helyi társadalom megélénküléséhez, a civil szervezõdések és pártok helyi szervezeteinek létrejöttéhez, melyhez ösztönzést, keretet a - honismereti, ismeretterjesztõ és néphagyomány-ápoló programjaival már eddig is figyelmet keltõ - mûvelõdési ház adott.
Önkormányzati választásokat követõen
Az elmúlt évtized - a változás feszültségei és az átmeneti munkanélküliség problémái ellenére - Bugyi számára is újabb, minden eddiginél nagyobb fellendülést tartogatott. A szabad választások eredményeként megalakult nagyközségi önkormányzat - mely Lakossági Tájékoztató címen havonta látja el friss hírekkel választóit - hamarosan bebizonyította, hogy tud élni a megnövekedett feladataival, forrásaival és felelõsségével, és új fejlõdési pályára állította a községet. Fejlesztési programjainak keretében impozáns tervek fogalmazódtak meg s váltak valóra. A családi házakba bekerül a földgáz, a vezetékes víz, a telefon s a kábeltévé, megépült a helyi szennyvíztisztító és megkezdõdött a csatornázás, javult az úthálózat, mely gyökeres változásokat idézett elõ a lakosság életmódjában. A határban egymás után jöttek létre a kavicsbányák, s részint a kavicsra s részint az ipari dolgozók szakképzettségére építõ ipari üzemek (OBO Bettermann Hungary Kft., az LB-Knauf stb.). A föld magánosítása után számos - modern módszerekkel speciális burgonyafajtákat termelõ - farmergazdaság alakult, tehát az átmenettel járó pangást a gazdasági élet pezsgése váltotta fel.
Üzleti ajánlat:
Galéria, kultúra, turizmus, könyvtár, közigazgatás, közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.
Minden jog fenntartva 2024©