Domaszék Község Önkormányzata

Domaszék Község Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.

Céginformáció:
Kegyelmes Uram, a mi földünk nagyon gazdag leletekben?
a tõlünk nyugatra esõ Európában sehol ennyi emléket
nem rejteget a föld a népvándorlás idejébõl, mint az alföldi
medencében, a nemzeteknek ebben a nagy katlanában,
ahol ezer éven át taposta egyik nép a másik sarkát.
Talán nincs a mai Európának nemzete, amelyik itt érdekelve ne volna,
mert valamennyi hagyott itt sírokat, s azokat a mi halmaink, dombjaik
mind megõrizték."

Móra Ferenc: Utazás a földalatti Magyarországon



Miképpen a gyakorlatilag folyamatos régészeti feltárások arról tanúbizonyságot adnak, bizony igaza volt a közeli Kiskunfélegyháza nagy szülöttének. A homokvilágban többségében véletlenül talált régészeti emlékhelyeken feltártak már az idõszámítás elõtti VI. évezredben épített lakóhelyeket is. A mai Domaszék határában lévõ Kunhalom is egy azok közül az Alföldön nagy számban található földpiramis közül, amit az idõszámításunk elõtti III. évezred vége felé, a Fekete tenger mellékérõl indult nép épített, gödörsírjai fölé. Ezeket a régészet kurgánoknak nevezi.

Találtak a régészek bronzkori és vaskori emlékeket is . Az avarok és majd a hunok szállásfoglalását a szarmaták letelepedése, majd a gepidák érkezése elõzte meg.

A már fent említett Kunhalomon igen nagyszámú szarmata és gepida jegyeket magán viselõ edénytöredéket tárt fel a régészeti ásatás. Egyes történeti források szerint e vidékrõl, Szeged környékérõl indította Árpád fejedelem a döntõ csatát Szvatopluk ellen. Anonymus ezt kétségbe vonja, õ ezt a környéket a honfoglaló magyarok pihenõhelyeként jelöli meg. Minden esetre itt éltek honfoglaló eleink, amit több korabeli sír feltárása is bizonyít.

A királyhalmi részen úgy kerültek elõ honfoglalás kori leletek, hogy a szél lefújta róluk a homokot, s elõtûntek a gombok, csontok. Bojárhalom határrészen véletlenül került elõ az eddig leggazdagabbnak tartott honfoglalás kori lelet. A lelet együttesben öt sír van, ezek közül egy a minden bizonnyal korának rangos, gazdag asszonyának sírja. Errõl tanúskodik maga a temetkezés módja, valamint rendkívül díszes ruházata is.

A leletet Ördög András bojárhalmi lakos fedezte fel 1889. decemberében, amikor földjén egy kisebb halomból földet termelt ki egy laposabb rész feltöltésére. A sírokból igen sok értékes lelet került elõ, például a harmadik sírból, ahol egy asszonyt helyeztek el, 272 db régiség került elõ.

Két aranytárgy és két szem gyöngy is volt a feltárt régiségek közt. Az ásatások egészen a tatárjárásig terjedõ idõben találtak a múltunkra utaló nyomokat, azonban egyértelmû, hogy a tatárok ezt a vidéket is feldúlták, az itt élõket megölték, az állatokat elhajtották. A környék jó idõre elnéptelenedett. A kunok lázadása, az Árpád-ház kihalását követõ belviszályos idõk sem tették lehetõvé a térség újratelepítését, benépesedését.


A XIV-XVI. Századból kerültek elõ - természetesen Kunhalom környékérõl - késõ középkori leletek, amelyek az újranépesedésre utalnak. A XVI-XVIII. Századból elõkerült leletek már a terület tanyásodására utalnak, csiráiban kezd kialakulni a térség mai arculata. Ennek eredete az, hogy a szegedi lakosság - elsõsorban a mai Domaszék - területén úgynevezett szállásokat alakítottak ki, itt mezõgazdasági tevékenységet folytattak.

Megjelenik a Doma név is, ami bizonyíthatóan családnév volt: az 1522-es tizedlajstromban szerepel a Doma család, mint a környéken gazdálkodó jószágtartással és marhakereskedelemmel foglalkozó család. A török hódoltság Szeged 1543-ban történt eleste után e területet is elérte. Sajátos módon a tanyavilág fejlõdését eredményezte a török uralom, mivel a városlakók közül, akinek arra módja volt, a várost elhagyva a város környéki földekre telepedett.

A földek szántóföldi növénytermesztésre nem, annál inkább legeltetéses állattenyésztésre voltak alkalmasak. Hamarosan a környék a magyar szarvasmarha-tenyésztés központja lett. Azonban ismét hosszú ideig tartó dúlás következett: a környéket sanyargatta-sarcolta a tizenöt éves háború küzdõ felei, majd a török kiverése után a császári hadak, s bizony még a kuruc seregek is. Ennek ellenére - s ismét a régészeti leletek tanúskodnak - a keserves idõkben is sok tanya állt a környéken. A területen élõ kétlaki lakosság - ház Szegeden, leginkább Alsóvároson - s tanya a földeken valahogy túlélte a bajokat, vagy a városban, vagy a tanyán maradt annyi, hogy folytatni tudta küzdelmes létét.


Valamivel könnyebb idõk jöttek, már ami a háborúkat illeti, s ismét erõsödött, gyarapodott a tanyavilág. A tanya tulajdonképpen állattartó épületekbõl, a cselédség szálláshelyébõl, illetve a tanyához tartozó földterületbõl állt. A tanya gyarapodása, valószínûleg az ebbõl adódó többletfeladatok_uj, a vagyon védelme szükségessé tette, hogy a tanyagazda is gazdaságában töltsön több idõt, így a városi házat meghagyva, oda egyre ritkábban visszalátogatva, házat épített tanyáján s inkább itt lakott.

Ezt a körülményt azonban a város vezetése nem nézte jó szemmel, mert nem voltak eszközei a tanyavilág közigazgatási feladatainak ellátásra, a közbiztonság fenntartására, s a tanyavilág jó búvóhelyet biztosított a katonaszökevényeknek, pusztai betyároknak. Ebben a tanyavilágban élt maga Rózsa Sándor is.

Ennek okán már a XVIII-XIX. században több intézkedés született - még kormányzati szinten is - a tanyavilág felszámolására, de megoldhatatlan feladatnak bizonyult, nem utolsó sorban gazdasági megfontolások miatt: a terület talajtani adottságai nem tették lehetõvé a szántóföldi növénytermesztést, az istállós állattartást, s a tanyán elõállított mezõgazdasági termékekre a városnak, a megyének, de az országnak is szüksége volt. A XIX. Század közepén jött létre az a közigazgatási rendszer, mely gyakorlatilag a térségben az önálló települések létrejöttéig - mintegy 100 évig -fennmaradt a kapitányságok intézménye. A megye kapitányságokra, ezen belül káplárságokra osztotta a tanyavilágot, s ezek a városi közgyûlés által fizetett kapitányok tartották fenn a rendet s közbiztonságot.



Szatócsüzlet, 1930-as évek


Feketeszéli leánykör, 1940-es évek


Ezek a bivalyok cséplõ gépet is vontattak az 1930-as években


Aratóünnepségre érkeznek a fiatalok a Balla vendéglõhöz



A két világháború újabb keserûségeket, átmeneti hanyatlást eredményezett, de a tanyavilág már volt annyira erõs, hogy kiheverte ezeket a megrázkódtatásokat is. Az 1900-as évek elején, közepén már a szegedi városi lakosság több mint a fele tanyán él.



Aratás Feketeszélen, 1960-as évek


Komoly fejlõdést hozott az 1927. február elsején megindult keskeny nyomtávú vasút is.



A keskeny nyomtávú vasút kunhalmi állomása


A hosszú huzavona után megépült vasút könnyebbé tette a mezõgazdasági termékek városi piacra juttatását, a közlekedést a tanyavilág és a város közt.



A homokon is terem a bornak való


A gazdasági hasznán túl társadalmi-kulturális hozadéka is volt a kisvasútnak: estélyekre, színházi elõadásokra is el lehetett jutni immár a tanyáról is. Ez könnyebbé tette a tanyasi életet, s szükségessé vált tanyaközpontok létrehozása is. Ez Domaszék esetében a Zöldfás templom megépítésével kezdõdött, 1940-ben, s környék szerte épültek a tanyasi iskolák is.



A Zöldfás iskola, 1960-as évek


Ballagás a Balogh iskolában 1969-ben


1949-ben született döntés arról, hogy a tanyavilágban faluközpontokat kell kialakítani, s önálló településeket kell létrehozni. Az 1949. évi népszámlálás alkalmával 1450 épületben 5247 ember élt a majdani Domaszék területén - természetesen mindannyian külterületen. 1952. január elsején lett Domaszék ezen a néven önálló település, s még ebben az évben megépült a tanácsháza, ami ma is helyet ad a polgármesteri hivatalnak.



A tanácsháza 1956 elõtt


...1956 után


...és napjainkban


Arról is döntés született, hogy házhelyeket kell kialakítani a majdani belterületi lakosok számára.



Betakarítás a mai faluközpont helyén, 1940-es évek


A mai 55-ös fõközlekedési út az elsõ Szeged-Bajai buszjárat indításának idején


Annak ellenére, hogy épültek a közösségi célokat szolgáló épületek (1970-ig megépült egyebek közt az egészségügyi tanácsadó, a ravatalozó, az állatorvosi rendelõ, tûzoltószertár, mázsaház, vízmû, orvosi rendelõ és lakás, posta és szolgálati lakás, a takarékszövetkezet étterem és presszó) a belterületi lakosok száma mindössze 264 fõ ebben az évben, míg 3333 fõ tanyán lakik.



Felépült az orvosi rendelõ és lakás


Tûzoltószertár


Ma teleház


Természetesen Domaszéken is történtek kísérletek a mezõgazdaság kollektivizálására, létre is jött egy termelõszövetkezet, majd ennek megszûnte után egy szakszövetkezet, de a tanyasi gazdálkodó önállóságát elvenni nem tudták.



Építkezik a termelõszövetkezet 1959-1960


Egy 1973-as felmérés szerint hét külterületi iskola, hat tanyai bolt és két italbolt van, s 1058 tanya. Ugyanezen felmérés szerint minden hatodik tanyasi családnak személygépkocsija van! A központi 8 tantermes iskola 1975-ben épült fel, s ezzel megszûntek a tanyasi iskolák.



Az iskola utcafrontja 2002-ben


A település óvodája 1983-ban épült meg.



Az óvoda megnyitója 1983.04.30-án


Óvodások ballagási ünnepe, 1980-as évek


A korábbi elképzelésekkel szemben a faluközpont nem a Zöldfás templom környékén alakult ki, így a Zöldfás templom mûködésének megtartása mellett 1988-ban megépült a település belterületén a Szent Kereszt templom.



Épül a Szent Kereszt Templom tornya 1988.


A templom 2002-ben


Szükségessé tette ezt elsõsorban az a körülmény, hogy a domaszéki lakosság nagy része vallását gyakorló katolikus ember.



A Zöldfás templomban tartott pásztorjáték az 1970-es években


A Zöldfás templomban tartott pásztorjáték az 1980-as években


Elsõáldozók 1958-ban

Üzleti ajánlat:
galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása
Örömmel vesszük, hogy ellátogatott Domaszék honlapjára.

Ez a hangulatos kis község a Dél-alföldön, Szegedtõl 10 km-re helyezkedik el. Miközben dinamikusan fejlõdik és növekszik, megõrizte az érintetlen, nyugodt falusi tájat.

Az itt élõ emberek vendégszeretõk, büszkék hagyományaikra, eredményeikre. Kiváló túraútvonalakat találunk ezen a területen. Sétálhatunk erdõkön és mocsaras semlyékeken keresztül. Találkozhatunk õzekkel, borzzal, vad nyulakkal, rókával és a legkülönbözõbb énekes madarakkal, persze csak akkor, ha elég csöndben járunk. Mindezt a városban nem tapasztalhatjuk, de ha a természet után egy kis kulturális barangolásra várunk, akkor autóval 20 perc alatt a közeli városokban lehetünk, ahol az év minden részében érdekes programokkal várják az érdeklõdõket.

A pihenési, kikapcsolódási lehetõségeken, kívül persze Domaszék is tartogat meglepetéseket. Mindenkit szeretettel várunk az immár hagyományosan megrendezett Répafesztiválon, Falunapon, böllérnapon és a Szent Kereszt templom búcsúján.

Ez a terület nagy változásokon megy keresztül az elkövetkezendõ 1-2 évben, az autópálya miatt. Reményeink szerint ez megkönnyíti a közlekedést, és még többen megismerhetik a Homokhátság eme nyugodt, lehetõségeket rejtõ pontját. Az elõzetes régészeti feltárások során Domaszék területén már egy avar falu maradványait találták.

A honlap összeállításakor arra törekedtünk, hogy minél szélesebb körû tájékoztatást nyújtsunk a községünkben rejlõ lehetõségekrõl.

Kérem, tartson velünk és ismerje meg Domaszék községének történelmét és mindennapjait!

Domaszék lakossága és vezetése nevében szeretettel hívom és várom.

Legyen a vendégünk!

Cégnév: Domaszék Község Önkormányzata
Székhely: 6781 Domaszék, Köztársaság tér 1.
Levelezési cím: 6781 Domaszék, Köztársaság tér 1.
Telefon:
mobil: (62) 284-011
Weboldal:

Minden jog fenntartva 2024©