Balatoni Halászati ZRt.

Balatoni Halászati ZRt. horgászat, horgásztatás, Amur Balin Busa Csuka Fogassüllõ Harcsa Kárász, keszeg hal, gyorsfagyasztotthal, fûszerezett fagyasztotthal Ponty

Céginformáció:
Balatonon már õsidõk óta folytattak halászatot Kezdetben csak az élelemszerzés volt a cél. Szigonyos, horgos, "tapogatós" majd kishálós módszerekkel. Már a tihanyi alapítólevélben olvashatunk halászokról, akiket a templomalapító király az apátság ellátására rendelt.10 halászó háznéprõl tesz említést az okirat, továbbá olyan kifejezéseket használ, ami halfogással kapcsolatosak (Székvejsze, Potvejsze). A Balaton partmenti községekben lakó halászok un. "bokor"-ba társulva végezték munkájukat. Ezek a halászbokrok évszázadokon keresztül változatlanul folytatták munkájukat. A halászott vízterületeket un. vonyókra, késõbbi kifejezéssel tanyákra osztották fel. Mai napig a halászat helyét tanyanévvel jelölik meg. Csak példaként álljon itt néhány vonyónév, többnyire mindegyik magáért beszél: fogasos tanya, küecs (kavicsos talaj), szárazláb (sekély víz), liliomos, csordakút, sastanya, Mihály kápolna, Nemesné-asszony-hátvágánya (kövér kenesei halászgazdánéról elnevezve), Pöcsös kisasszony (múlt századi nõszemély, aki állítólag férfi is volt), szaros tanya (bivalyfürdetõ). A kor multával a tanyák újabb nevekkel bõvültek: Állami pince, KISZ tábor, Minisztertanács, stb. A halászbokrok 1713-tól céhekbe tömörültek. Ha tudták is a kortársak, hogy az áradások kedvezõen, az aszályok kedvezõtlenül befolyásolják a halászati lehetõségeket, az 1860-as években -egy újabb aszályos periódusban- már mind kevésbé lehetett reménykedni, hogy a halbõ esztendõk majd csak el fognak következni. Hiszen ekkorra már jelentõs területeket lecsapoltak. A 19. század elsõ évtizedeiben alakult Nádor Csatorna Társulat munkálatai hatására már 1820-21-tõl mintegy 1 m-rel csökkent a Balaton átlagos vízszintje. Az ivóhelyül, halbölcsõként mûködõ berekterületek lefûzõdése elkezdõdött. A céhes halászatot 1850 körül felváltotta a bérlõhalászat a Balatonon. Az 1858-as évben elkezdõdik a Déli Vasút kiépítése, majd ezt követõen ismét 1 méterrel csökkentik az átlagos vízszintet. Ezzel végérvényesen megszûnt az összes déli öböl kapcsolata a Balatonnal. Ezek lecsapolása párhuzamosan haladt a Kis-Balaton megszûnésével. Mindezek következtében a Balaton elveszítette halbölcsõit. Már az 1870-es években megyei szabályrendeletekkel korlátozták a halászatot. A balatoni halászatra vonatkozólag Somogy, Veszprém és Zala megyék között már meg is történt ekkorra az egyeztetés. Az egységesítõ törekvések ellenére: az általános tilalom idõtartama kezdete és vége tekintetében elég jelentõsek voltak az eltérések. A sokbérlõs halászat nagyon sok problémát vetett fel a vízterületek határaival, valamint a nem átgondolt mértéktelen halfogással kapcsolatban. 1862-ben tiszai halászokat hoznak a Balatonra, akik az addigi 150-300 m-es kenderháló helyett pamutcérnából készített közel 600 m-es gyalomhálókkal dolgoztak. Az egy fából (kizárólag tölgyfából) készített bödönhajókat, Herman Ottó szerint azt az "ingó-bingó semmit" fenyõdeszkából épített lentahajók váltják fel. A halászeszközök és a megnövekedett halászlétszám túlzott mennyiségû hal kifogását tette lehetõvé. 1883-1884-ben viszont már a legnagyobb halas vízen, a Balatonon osztozó birtokosok egy része is a szövetkezet átalakításában remélte megtalálni a "rablóhalászat" ellenszerét. Ezek megszüntetésére alakították meg 1884-ben a Balatoni Halászszövetkezetet Siófokon. 1888-ban megjelent Halászati Törvényt (1888. évi XIX. törvénycikk a Halászatról) követõen 1890- ben Balatoni Halászati Társulattá alakul át, Keszthely székhellyel. A halászati törvény szigorúan szabályozta a balatoni halászati idényt, a halászati eszközöket (az alkalmazott hálók szembõségét) a fajok szerinti tilalmi idõket és méreteket. Egy idézet a törvénybõl: „Büntetõ határozatok. 62. §. b) Kihágást követ el és 200 forintig terjedõ pénzbüntetéssel büntethetõ, aki a halászat gyakorlására jogosítva nincs, ha a halászatot éjjel, tilalmi idõben, kijelölt kíméleti helyen vagy tiltott eszközzel ûzi, vagy pedig, ha a halászatot álcázva, vagy magát felismerhetetlenné téve ûzi, vagy a tettenérõt veszélyesen fenyegeti, ellene fegyvert fog, vagy erõszakot használ, amennyiben a veszélyes fenyegetés, fegyverfogás vagy erõszak súlyosabb büntetés alá esõ cselekményt nem képez.” A parti tulajdonosokból álló Balatoni Halászati Társulat az 1899-ben megalakult Balatoni Halászati ZRt.-nek adta bérbe 25 évig a tó kizárólagos halászati hasznosítását. A profitérdekelt részvénytársasági vállalkozás csak akkor mûködhetett eredményesen, ha az egyszerû halászati tevékenység helyett tudatos halgazdálkodást valósít meg a tavon. Ennek megfelelõen alakította ki telepeit Alsóõrsön, Siófokon, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen és Tihanyban Az evezõkkel és esetenként vitorlával felszerelt dereglyék vontatására a Zala és Veszprém csavargõzösök 1906-ban munkába állnak.1928-ban diesel motoros hajók acélsodronyos csörlõvel felszerelve korszerûvé, iparszerûvé tette a halászatot A 25 éves bérlemény lejárta elõtt ismét meghosszabbították 25 évre a Balatoni Halászati ZRt. halászati jogát a Balatonra. Az 1000 m-es vonó-kerítõhálós halászatot napjainkban is alkalmazzák, csak korszerûbb hajókkal, eszközökkel. A megnövekedett halászzsákmány feldolgozása, tartósítása érdekében 1926-ban hallisztgyár épül Siófokon. A hallisztgyárat 1939-ben kibõvítik halkonzerv gyártó sorral.

Üzleti ajánlat:
horgászat, horgásztatás,
Amur
Balin
Busa
Csuka
Fogassüllõ
Harcsa
Kárász, keszeg
hal, gyorsfagyasztotthal, fûszerezett fagyasztotthal

Cégnév: Balatoni Halászati ZRt.
Székhely: 8600 Siófok, Horgony u.1
Levelezési cím: 8601 Siófok, Pf. 18
Telefon:
mobil: 84/519 630

Minden jog fenntartva 2024©