Bp.Főv.X.ker.Kőbányai Önkormányzata

Bp.Főv.X.ker.Kőbányai Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása,helyi hírek.

Céginformáció:
Az önkormányzat megpróbál minél több fiatalt a kerületbe csábítani, olyan feltételeket kínálva számukra, hogy szívesen szerezzék meg elsõ önálló lakásukat e városrészben.
A kõbányai önkormányzat javaslatára a fõváros közgyûlése rehabilitációs akcióterületté nyilvánította Kõbánya városközpontjának azon részét, amely az elmúlt évszázadot nagyobb átalakulás nélkül vészelte át.
A fejlesztés elsõ jelentõs lépcsõfokát jelentette a "Százlakásos Ház" átadása. Ezeket a bérlakásokat olyan kõbányaiak számára építették, akik korábban is önkormányzati lakásban laktak, s az új, minõségi lakásért a korábbinál magasabb bérleti díjat is hajlandóak voltak fizetni. Az általuk leadott lakásokat, más rászorulók kaphatták meg.

Az elmúlt években több száz lakás épült fel, a népesség fogyása megállt. A Magnezit gyár egykori Gergely utcai területén megépült, több mint száz társasházi lakás. Egy másik, szintén hányatott sorsú terület volt a Posta épülete mögötti, közel 5000 négyzetméteres telek. Itt néhány évvel ezelõtt még hatalmas betonozott gödör tátongott, ma egy jellegzetes, kör alakú toronyépület, a Körösi Ház található. A Kápolna tér is átalakult a "Csajkovszkij-palazzo" felépítésével. Néhány méterrel arrébb a Cserkesz-udvar több, mint 80 új lakást foglal magában. Nagyarányú építkezés folyik az egészségházzal szemben és az Újhegyi úton is. A foghíjtelkeken sorra épülnek fel a 6, 8, 12 lakásos társasházak. A legnagyobb fejlesztés a "Kõbánya Kapuja" beruházás a Mázsa téren. Ide összesen nyolcszáz lakásos lakóházat terveznek építeni, a hozzájuk tartozó szolgáltató és kereskedelmi egységekkel. Bevásárlóközpont és szakáruház is létesül parkolókkal és mélygarázsokkal, a komplexum legmagasabb épülete 55 méteres lesz. A beruházás befolyásolja majd a közlekedést is, hiszen a terület forgalmi rendezése is szükségessé válik. Az építkezés a tervek szerint már júniusban elkezdõdhet.

A kerület fejlõdésének fontos eleme az úthálózat korszerûsítése. A közlekedés milyensége nagyban befolyásolja az itt lakók életminõségét, városrészünk megítélését. Az Örs vezér téren korszerû buszvégállomás került kialakításra, a Kõbányai utat - amely a belvárossal kapcsolja össze Kõbányát - és a Vaspálya utcát a közelmúltban végig felújították.
Befejezõdött az egykor bányászott területek feltöltése az Akna utca és a Gergely utca környékén. A Harmat utca, Sibrik M. út és Noszlopi utca közötti terület 35 hektáros, a Jászberényi út, Kozma utca, Újhegyi utca, Sírkert utca, Maglódi út és Gránát utca közötti terület pedig 50 hektáros. Mindkét ingatlanon hamarosan közpark lesz.
A lakások számának növekedésével egyre több ipari terület válik parkos, fás zöldövezetté. A gondozott parkok összterületét tekintve Kõbánya a fõvárosi listavezetõ, 2 675 000 négyzetméternyi zöldterülettel, melynek jelentõs részét (mintegy a felét) adja a kerülethez tartozó Népliget, de szerencsére számos park található a II. világháború után beépített Ó- és Újhegyen is, és ide tartozik az Új köztemetõ hatalmas területe is.
A köztudatban Kõbánya még mindig munkáskerületként él, annak ellenére, hogy az egykori üzemek többsége már megszûnt. Napjainkban tanúi lehetünk annak, miként alakul át fokozatosan Kõbánya munkaövezetbõl lakóövezetté.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása,helyi hírek.Szolnokon születtem 1960. november 24-én. Gyermekkorom óta Kõbányán élek. Példás családi háttérrel erkölcsös, támadhatatlan hivatali, köz- és magánéletet élek. A két idõsebb gyermekem egyetemre, míg a legkisebb általános iskolába jár. Életem során végigjártam az önkormányzati "ranglétra" számos fokát, voltam képesítés nélküli pedagógus, napközis, majd osztálytanító, államigazgatási ismeretekre oktattam középiskolásokat.
A X. kerületi Tanács Mûvelõdési-, Ifjúsági- és Sport Osztályának osztályvezetõ helyettese lettem 1988-ban, majd 1992-ben irodavezetõnek neveztek ki a közoktatási és közmûvelõdési szakterületen. Innen 2002-ben kerültem a Jegyzõi Iroda élére.
Folyamatosan törekedtem arra, hogy a gyakorlottság megszerzése mellett a legújabb elméleti, szakmai ismereteket is elsajátítsam.
Politológiát tanultam, majd az ELTE Szociológiai Intézetében "Helyi önkormányzatok jogszociológiája, szervezet-szociológiája és szociálpszichológiája" szakon szociológusi diplomát szereztem. Köztisztviselõi szakvizsgával rendelkezem. Számos szaktanfolyam mellett közigazgatási, európai uniós ismeretek, majd közigazgatási minõségirányítási ismeretek és belsõ auditor képzés keretében vizsgáztam. Fiatal korom óta közösségi ember vagyok.
Tagja vagyok a Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezetének. Köztisztviselõként a szakmai tevékenységem került elõtérbe. Munkám elismeréseként 1999-ben "Címzetes fõtanácsos" kitûntetõ címben részesültem.
A kerületi választópolgárok bizalmából a 2006. évi helyhatósági választáson polgármesterré választottak.

Cégnév: Bp.Főv.X.ker.Kőbányai Önkormányzata
Székhely: 1102 Bp. Szent László tér 29.
Levelezési cím: 1102 Bp. Szent László tér 29.
Telefon:
mobil: 06-1/433-8100
Weboldal:
Email:

Minden jog fenntartva 2024©