Bugac Község Önkormányzata

Bugac Község Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.

Céginformáció:
Bugac a Duna és Tisza között, annak középsõ részén az ún. kiskunsági homokhátságon helyezkedik el. Bugac, Bugacs, Bugacháza, Monostorfalva, Bugacmonostor mind-mind Bugac megnevezése, s megoszlik a vélemény arról, hogy mirõl vagy kirõl is kapta a település a nevét. A kun kódex szerint a „Buga” szó bikát jelent. A Bugac, illetve a „Bugacs” szó a bikával foglalkozó egyén. A legrégibb, több mint 600 esztendõs okmány, 1391. február 4-én kelt, amelyben elõször található meg a Bugac személynév.


Egy 1451. december 16-án Halason kelt okmány már Bugac helyét és fekvését is pontosan megjelölte.

Bugac története egészen a közelmúltig szorosan összefügg Kecskemét városával, melynek hosszú-hosszú századokig bérleti, majd tulajdonosi birtoka volt. 1642-ig tudjuk visszakövetni a történetet, amikor is Eszterházy Pál a jászok és kunok fõkapitánya 6 kun pusztát adományozott Kecskemétnek. Ezzel nagy fejlõdés indult meg Bugac területén, egyrészt a pásztorkodás, másrészt a földek megmûvelése, a gazdálkodás terén.

1910-ben Szabó Sándor és 87 gazdálkodó levélben kereste meg Kecskemét város nagy tudású, haladó szellemû polgármesterét Kada Eleket, hogy a város közgyûlése faluhelyet jelöljön ki, és biztosítson építési telkeket. Még ez évben kijelölték Monostorfalva település helyét. A kijelölés 136, egyenként 800 szögöles építési telekrõl szólt, megfelelõ szélességû utcákkal és középületek helyének kijelölésével a Farkasordító erdõ közelében.

Kecskemét város fejlõdésével Kisbugac és Nagybugac puszták hasznosítása is mindinkább fontossá vált. A pusztán egyre nagyobb hangsúlyt kapott az állattartás mellett a tenyésztés, s nagy jelentõsége volt a Szent György naptól Szent Mihályig terjedõ legeltetési idõben a bértartásnak is. A XIX. század végén már évente 8-10000 darab szarvasmarha, 5-6000 db ló és csikó legelészett a bugaci és monostori pusztákon.

A Kecskeméti Lapok 1926. március 25-i számából tudjuk, hogy a Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által kezdeményezett iskolaépítés Bugacra is eljutott. Még ez évben megtörtént a pusztai iskolák helyének kijelölése, Alsómonostoron, Kisbugacon, Monostorfalván, Felsõmonostoron.

Az egész település életében jelentõs esemény volt a Kecskemétet Kiskunmajsával össze-kötõ gazdasági kisvasút 1928. évi átadása. Az 1932-es év hozott nagy változást a bugaci idegen-forgalomban, 4 kecskeméti újságíró tervezetet készített a kecskeméti idegenforgalom lehetõségeirõl. A tervezet egyik fontos célkitûzése volt a ”bugaci puszta népéleti, és jószágtenyésztési érdekességeinek bemutatása”. Vagyis a bugaci puszta és pásztorélet bemutatása a hazai és külföldi turistáknak. 1933. május 21. fordulópontot jelentett Bugac idegenforgalmának életében. Az országos idegenforgalmi szervek, és az országos sajtó részére e napon rendezte meg az idegenforgalmi iroda a bugaci bemutatót. Ettõl a naptól a bugaci idegenforgalom világsikert aratott. Látogatók, fõleg külföldiek ezrei jönnek, közeli és távoli országokból a bugaci pásztorélet megtekintésére. 1937-ig közel 20.000 látogatója volt a bugaci pusztának.

1950. január 1-je Bugac eddigi történetének talán legjelentõsebb változását hozta. A több évszázados kecskeméti függõség után Bugac önálló tanácsú településsé vált. Ekkor Bugac lakóinak száma 5.550 fõ, területe pedig 17.500 ha volt.

Bugac életében korszakos és pozitív változást jelentett a Kispista út meghosszabbításával a bugaci bekötõút, kövesút elkészülte 1951-ben, s hasonló jelentõséggel bírt a villany 1956-os községi avatása, valamint a mûvelõdési ház 1958. évi megnyitása is.

1963-ban megépült a községi óvoda, majd bõvítették a központi iskolát, alkalmassá téve a külterületi iskolák tanulóinak fogadására. Ezen idõszakban épült ki a község belterületének ivóvíz hálózata, az ÁFÉSZ fejlesztette üzlethálózatát, járdák épültek a belterületen, jelentõsen változott a község arculata. Belterületté szervezõdött a jelenlegi Pusztaháza és Alsómonostoron a Kistemplom környezete. Fejlõdött a község ipara is, a Hunostyl üzemet nyitott Bugacon, az Erdészet pedig fejlesztette fafeldolgozó részlegét és az Aranykalász szövetkezet melléküzemágait.

1970-ben nagyközségi rangot kapott Bugac, lakónépességének száma ekkor 4980 fõ volt. A lakosság nagy része, 3767 fõ külterületen lakott. Sajnos Bugac lakosságának fogyása ez idõ tájban kezdõdött, 1960-hoz viszonyítva 1970-re 622 fõvel csökkent. Ez a tendencia napjainkban sem állt meg, ma Bugac lakóinak száma 3097, Bugacpusztaházáé pedig 371 fõ.

Jelentõs változás volt a község életében az 1989-es esztendõ, amikor Bugacpusztaháza önálló településsé vált. Ettõl az idõponttól a két település társult önkormányzatként egy költségvetésbõl gazdálkodva mûködik együtt.

Bugac ma a maga 174 km2-ével Bács-Kiskun Megye 6. legnagyobb kiterjedésû települése. Területe 3,2-szer akkora, mint pld. Kalocsa városé, illetve mindössze 3 km2-el kisebb, mint Baja területe. Bugac (Pusztaházával együtt) külterületi lakóinak száma 1100 fõ, míg például Kalocsáé 87, Kiskõrösé 1132, Bajáé 1463.

A bugaci puszta községünk legújabb történelmében is világhírûvé vált, köszönhetõ ez a terület egy részének védetté, Nemzeti Parkká nyilvánításának, s olyan kiváló személyiségeknek, mint Abonyi Imre, Juhász László, Kecskeméti László, akik mindannyian fogathajtó világbajnokok. A Bugac– bugacpusztai idegenforgalom ma is jelentõs szerepet tölt be a község életében.

A bugaci pusztán az idelátogató turisták ma is megtekinthetik az õsi foglalkozásból, a pásztoréletbõl fennmaradt tárgyi emlékeket, s az idegenforgalmi idényben a napi bemutatókon látható a puszta ötös, a csikós élet, az õsi állatfaj, a magyar szürkemarha, a ménes és a rackanyáj is. A turisták a Nemzeti Parki séta, a lovasbemutatók után a Karikás Csárdában, a Bugaci Csárdában, a Délibáb Csárdában és a Táltos Lovaspanzióban jó hangulatú cigányzene mellett ismerkedhetnek a magyaros ételekkel, ízekkel és a tüzes alföldi borokkal.

Amennyiben további információkra kíváncsi községünk történelmével kapcsolatban, akkor a Polgármesteri Hivatalban megvásárolhatja 500 Ft-os egységáron Czakó Ferenc Bugac történelme címû könyvét.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása.Sok szeretettel köszöntöm Önt Bugacon. Településünk több száz éves múltra tekint vissza, hazánkban és határainkon túl is igazán ismertté azonban a XX. század elején vált. Ekkor fedezték fel a belföldi és külföldi turisták a bugaci puszta romantikáját. Az idelátogatók azóta is megcsodálhatják a villásszarvú magyar szürke-gulyát, a ménest, megismerhetik a bugacpusztai népéletet, pásztoréletet, a rideg állattartás érdekességeit, a Kiskunsági Nemzeti Park által védett pusztai tájat, az egyedülálló õsborókást. Kétségtelen, hogy a település hírnevét ezek adták, de a falusi élet hiteles bemutatásához nagymértékben hozzájárul az itt élõ emberek vendégszeretete is.

Bízom benne, hogy az itt eltöltött idõ maradandó élményt nyújt az Ön számára, nekünk pedig hamarosan abban a szerencsében lesz részünk, hogy ismételten felkeresi községünket, és mi ismerõsként, barátként köszönthetjük Önt Bugacon.

Cégnév: Bugac Község Önkormányzata
Székhely: 6114 Bugac Béke u.10.
Levelezési cím: 6114 Bugac Béke u.10.
Telefon:
mobil: 06-76/575-100
Weboldal:
Email: info@bugac.hu

Minden jog fenntartva 2024©