Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása,helyi hírek.
Céginformáció:
Az egykori Duna-ágak löszhordalékos partjairól gyakran kerültek elõ leletek a kõkorból, a bronzkorból, de találtak itt kelta és szarmata tárgyi emlékeket is. A 70-es évek nagy régészeti szenzációját jelentette egy avar fejedelmi sír feltárása a kunbábonyi homokbányában. A honfoglaló magyarok is szállást találtak a városhatárban. A Szentmiklós településnév Árpád-kori templomos helyet jelölt. Suru faluhálózatot találtak és pusztítottak el a tatár hadak az Alföldön. Így járhatott Szentmiklós és környéke is. A13-14. században több hullámban betelepülõ kunok néptelen területként szállták meg azt a vidéket, ahol ma Kunszentmiklós, Kiskunlacháza, Szabadszállás, Fülöpszállás fekszik. A falvak lakói ritka összetartozás-tudattal élték át nyolc évszázad megannyi viszontagságát:árvizet, pestist, törököt és tatárt, rácot és németet. Ez a települési közösség a Felsõ-Kiskunság Közigazgatási és szellemi központjává Kunszentmiklós vált.
A város Tatárszállás néven a Kun Karaszékhez tartozóan bukkant föl elõször egy Zsigmond-kori oklevélben. A korabeli iratok tanúsága szerint a kunok állandó megtelepedése, hosszabb folyamat eredményeként, csak a 14 –15. század fordulójára fejezõdött be. A mohácsi csatavesztést követõen a város hosszú idõre hódoltsági terület lett. A török és a királyi adóösszeírásokban egyaránt szerepel a település Szent Miklós, Tatár-Szent-Miklós névváltozatokkal. A budai szandzsák 1549-es adólajtstroma lakosait is fölsorolja. A 16. század második felének legfontosabb történése a reformáció fölvétele, majd néhány viszonylag nyugalmas évtized után a század végén a környék nagymérvû pusztulása, pusztásodása. 1595-ben a török fölégette a települést. A lakosok egy része a környéken bujdoshatott, mert a 17. század elején Tatárszentmiklóst az 5 megmaradt kiskunsági település között emlegetik. A hódoltság 150 éve alatt a Kiskunságban jókora népmozgás mutatható ki. A törzsökös lakosság menekült, pusztult, máskor visszaszivárgott, közben meg máshonnan vetõdtek ide és telepedtek meg a törökök elõl menekülõk. A 17. századi föléledést egy 1608-as oklevél igazolja: Bolyó János fõbíró kutat bérelt a falu számára a bábonyi határban. Ezt a bérleti szerzõdést késõbb többször megújították. 1631-ben a "Tatár (Kun) Szent Miklóshoz tartozó Kunok..." II. Ferdinándtól kérik, hogy elveszett kiváltságlevelük helyett újat kaphassanak. A király a privilégiumot ki is adta. A század második felétõl ismert a város elsõ pecsétje is, amelyen ekevas és eke van. fölszántott földdel együtt, a fölirata pedig: Kun Szent Miklós Falu pecsétje Anno 1682.
Buda visszafoglalása 1686-ban a 150 éves török uralom végét is jelentette. A jászok és a kunok joggal remélhették, hogy végre visszakapják kiváltságaikat. Habsburg-körökben azonban úgy döntöttek, hogy a királyi birtoknak tekintett Jászkunságot teljes egészében elzálogosítják. 1702-ben a Jászkunságot eladták a német lovagrendnek, ez a lakosság jobbágysorba süllyedésével járt. Érthetõ, hogy a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor az eladott jászok és kunok a Fejedelem oldalára álltak. A sorozatos tiltakozás, a birodalmat fenyegetõ háborús veszély arra késztette Mária Teréziát, hogy hozzájáruljon az úgynevezett redemtióhoz, amikor is 1745-ben Jászkunság 50000 forintért megválthatta magát, és visszaszerezte az úgynevezett kollektív nemességet. A redemtióból Kunszentmiklós 40 000 Forint összeggel vállalt részt. Ez a korszakos esemény, a 18. század tartós mezõgazdasági konjunktúrája, jelentõs gazdasági, anyagi erõsödést hozott. Ekkoriban történt a korábban is mûködõ elsõ iskola latin iskolává fejlesztése. Amikor Kunszentmiklós 1794-ben mezõvárosi jogot nyert, már algimnázium mûködött itt. Az országos hírû gimnáziumi könyvtár elsõ kötetei is ebbõl az idõbõl valók, az 1770-es évekbõl származnak.
A mezõvárosi rang megszerzése tovább erõsítette Kunszentmiklós vezetõ pozícióját a Felsõ-Kiskunságban. A Hármas Kerület (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) a redemptiótól 1776-ig sajátos önigazgatási formát dolgozott ki magának. Ebben az önkormányzatban a fõbíró, a másodbíró és a nótárius választott vezetõként hajtották végre a szenátorok által hozott határozatokat. A városi címmel járó négyszeri vásártartás is hozzájárult a település minden vonatkozásban feltûnõ fejlõdéséhez. A településszerkezet gyökeres átalakulása is ezekre az évtizedekre esik. Érlelõdött a hagyományos szálláskertes települési forma szétfeszítése, nagyszabású közösségi és magánépítkezések folytak (templom, városháza, vendégfogadó, gimnázium, Virág-kúria, bakéri nagyhíd, új piacterek kialakítása, utcák nyitása stb.). A lakosság száma is rohamosan nõtt, a várossá nyilvánításkor megközelítette a 3000-et, a szabadságharc idején az 5000-et. Jelentõs gazdasági szerkezetváltás is végbement. A rideg állattartást kezdték kiszorítani a félszilaj és az istállós tenyésztési módok. A földmûvelés is egyre jelentõsebb lett. A várossá válás után nõtt a kereskedõk és iparosok száma, megalakultak az elsõ céhek.
Kiváló személyiségek öregbítik a város hírnevét a reformkorban. A helység orvosa volt a polihisztor Balogh József: akinek máig ható munkája a Tanakodás az ekérõl címû értekezés. Itt járt gimnáziumba Ács Károly költõ, 1848-as gerillavezér, azután Virágh Gedeon, aki huszárszázadát hozta haza 1848-ban Csehországból és a nemzeti hadsereg õrnagya lett. Jeles alakja volt a városnak Bankós Károly, Petõfi leghívebb barátja, vendéglátója 1845-ben, aztán lelkes kortese, majd vigasztalója és támasza az 1848-as választási kudarc idején. A szabadságharc csatáiban õ is ott harcolt számos kunszentmiklósi nemzetõrrel együtt. A szabadságküzdelem leverése és a kiegyezés között a városban középületet csak adminisztratív és igazgatási-rendészeti céllal építhettek (bíróság, adóhivatal, fináncház, csendõrlaktanya). A kiegyezést követõen járási székhely lett Kunszenmiklós. Ezt a státusát megõrizte 1876 után is, amikor a Jászkunság önállósága megszûnt, és Kunszentmiklós városi címét elveszítette. A múlt század utolsó harmadában a lélekszám lassan emelkedett, a századfordulóra meghaladta a 8000-et. Igaz, hogy tetõzött a tanyai lakosság száma is, 3000 fõvel. Ebben az idõben váltak le a korábbi külsõ birtokok, Kerekegyháza, Orgovány- és Szank-puszták, ezzel megindult önálló faluvá fejlõdésük.
Több szakaszban történt meg a közös földek felosztása. Az állattartás továbbra is erõs ágazat, de egyre kezesebb fajták honosodtak meg. A juhtartás kezdte elhódítani a szarvasmarha korábbi vezetõ helyét. Az 1880-as évek elején megépült az elsõ gõzmalom, a mezõgazdasági feldolgozó ipar egyéb ágai is megjelentek. Az 1870-es években megépült Budapest-Zimony vasútvonal érinti a helységet, 1902-ben megindult a közlekedés a Kunszentm1iklós-Solt szárnyvonalon is.
Postája és gyógyszertára már a 19. század elejétõl volt Kunszentmiklósnak. Az 1860-as években kórház nyílt, 1872-tõl az elsõ óvoda is fogadta a kicsiket. Nyomdákat alapítottak, az 1880-as évektõl saját újsága van a városnak, Kunszentmiklós és Vidéke. Bors Károly 1893-ban kiadta az elsõ várostörténetet.
A 19. század végén már azt a címert, pecsétet használta a nagyközség, amelyet jelenleg is használ. Ez kerekített háromszögû, vágott pajzs, amelynek egyes mezejében két keresztbe tett fekete szablya, alatta két fekete, csövével haránt-, illetve balharánt irányban lefelé helyezett, egymást keresztezõ pisztoly lebeg. A második vörös mezõben négy ezüst cölöp látható. A pajzs felsõ szélének közepe felett ezüst, pántos sisak, fekete zsinóron függõ fekete nyakékkel. Sisakdísz: jobb kezével szöges, ezüstbuzogányt tartó pántos sisakos páncélos vitéz. Ezüst-kék sisaktakarók kígyóznak körülötte.
A két világháború között a lakosság számában változás nem történt. A gazdaságot hátrányosan érintõ esemény az 1920-as évek végére lezáruló átgondolatlan csatornázás volt. Az ár- és belvízveszély csökkentésére a távlati követelményekkel nem számoló eltúlzott csatornahálózat egy csapásra felborította az évszázadokon át stabilnak bizonyult hidrológiai egyensúlyt. Néhány év alatt gyakorlatilag kiszáradt a határ, a talajvízszint lesüllyedt. Gyors, másodlagos szikesedés tette alig mûvelhetõvé a földeket, miközben csapadékos idõben ez a rendszer befulladt. Tartós esõzés vagy hirtelen olvadás után "nem a víz van a csatornában, hanem a csatorna a vízben", ahogyan a helyiek ezt bölcsen és keserûen megállapították. Az országos agrárválság és ez a helyi csapás lett az okozója a földmûvelõ lakosság elszegényedésének és az eddigi homogén gazdálkodó közösség erõsödõ rétegzõdésének. Nõtt a nincstelenek száma, akik a 30-as évek közepétõl a már háborús célokra átállított csepeli és dél-pesti üzemekbe kezdtek bejárni.
A nagyközség megõrizte járási székhely pozícióját, bizonyos beruházásokat is meg tudott valósítani. A fõutcák kiskockaköves burkolását, a gimnázium, a sporttelep és a sportuszoda létesítését kell kiemelni. 1928-ban villanytelep épült. 1944. november 2-án elfoglalták a falut. Ezzel új fejezet kezdõdött történelmében. Az új élet már 1944 õszén megindult. Szervezõdött a rendfenntartás, különbözõ pártok, bizottságok alakultak, és megkezdõdött a földosztás elõkészítése, amelynek során 600-nál több nincstelen zsellér kapott földet. Az elsõ idõkben itt is inkább a termelõágazatok fejlesztésére törekedtek. Lakossági célú beruházásokra nem került sor. Megalakult a gépállomás, létrejött a háziipari szövetkezet, mûködni kezdtek a mai gabonaipari, tejipari és sütõipari vállalatok elõdei. A lakosság foglalkoztatásából egyre nagyobb részt vállalt a dunapentelei építkezés. A Pestre járók száma is nõtt. 1956-ban Kunszentmiklós elveszítette járási székhely címét, a dunavecsei járáshoz került.
1957-tõl sokasodtak a kommunális ellátó beruházások is. Megépült a tasskertesi bekötõút, elkészült több kilométer járda és villanyhálózat, mûködni kezdett a törpe vízmû. Közben új alapokon megindult a szakmunkásképzés, és megépült az új gyógyszertár. 1960 és 1970 között két alapvetõ gazdasági változás hatott leginkább Kunszentmiklóson. Elõbb az évtized elején a mezõgazdaság szerkezeti átszervezésével 6 termelõszövetkezet alakult, majd az 1970-es évek elejére egyesülésük után 3 maradt. Ugyancsak az 1970-es évek elején elérte az 1500 fõt az eljáró dolgozók száma.
Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok_uj ellátása,helyi hírek.
Minden jog fenntartva 2024©