Mezőberény Város Polgármesteri Hivatala
Mezőberény Város Polgármesteri Hivatala Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterüólet fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása,helyi hírek,helyi tv és újság.
Céginformáció:
Mezõberény területén a Körösök völgyének vízjárta helyein már több ezer évvel ezelõtt megtelepült az ember, az ármentes terepeken és földhátakon.
Az új kõkortól a honfoglalásig számos erre utaló leletet találtak a régészek. A magyarság letelepedésével új korszak kezdõdött a település történetében, hiszen ebben az idõszakban alakult ki a késõbbi Berény nevû Árpád kori falu.
Berény történetét a helytörténészek három korszakra osztják. A Berény név eredetét többféleképpen is magyarázzák. Az látszik legvalószínûbbnek, hogy a Berény szó törzsi név, talán besenyõ vagy kabar eredetû. Az ország területén mindenesetre 14 Berény nevû település található, ami a fenti magyarázatot igazolja.
A falu a tatárjárás alatt feltehetõen elpusztult. Berend fia Márton, aki Békési várispán volt, telepíti újra az elnéptelenedett települést. Oklevélben 1347-ben említik elõször a békési uradalom birtokaként. Berény az oklevél keletkezésének idõszakában a középkori Békés vármegye aprófalvas rendszerének szerves része. Jelentõs hely lehetett, két faluból állt, temploma kõbõl épült. A XIV. század végén Berény a gyulai uradalomhoz tartozott, és királyi adományként többször is gazdát cserélt. Jelentõsebb birtokosai között megemlíthetõk a Losonczy, a Maróti családok, Corvin János és Brandenburgi György õrgróf. A megyei nemesek 1514 - 1517 között itt tartották a vármegyegyûléseket. A korabeli Berény lakói uradalmi jobbágyok. A földmûvelés és az állattartás volt a megélhetésük fõ forrása, emellett az uradalom részére teljesítették a kötelezõ jobbágyterheket is.
Mohács után 40 évvel a törökök 1566-ban elfoglalták Gyulát, ettõl az idõszaktól kezdve Berény a Gyulai Szandzsák alá tartozott egészen elnéptelenedéséig. A 15 éves háború idõszakában 1596-ban a tatár seregek Berényt is feldúlták. Az 1600-as évek közepén a falu lakói többször megpróbáltak visszatérni, de az 1680-as években az állandósuló hadmûveletek miatt hosszú idõre lakatlanná vált a település.
A második Berény
A település történetének egy rövid, de fontos idõszaka játszódott le 1702-1709 között. A harcokat követõen 1702-ben az elûzött lakosok visszatértek az elhagyott falujukba. 26 család Dályi János lelkész vezetésével megalapította a második Berényt. Veremházakban laktak, sövényfalú, sárral tapasztott templomot építettek, majd harangot öntöttek és elkészítették a község pecsétjét. Az a régi pecsét lett a késõbbi, és a ma is használatos címer alapja. Mindez elszántságukat jelzi, nem rajtuk múlt, hogy a megújuló település a Rákóczi-szabadságharc alatt újra lakatlanná vált (1709-tõl - 1923-ig).
Az újratelepítés
Az 1720-as években Békés és Csanád megye a Harruckern család tulajdonába került. Ekkor kezdõdött az elnéptelenedett vidék tudatos benépesítése báró Harruckern János György vezetésével. Az elhagyott falvak egy részébe visszatért az elmenekült lakosság. Más települések, így Mezõberény is szervezett telepítési akció során éledt újra. Az elsõ telepesek szlovákok voltak, 1723-ban Madarász András vezetésével érkeztek felvidéki megyékbõl és az Alföld északi területérõl. Õket 1725-ben német telepesek követték, fõként Württenbergbõl, Svábföldrõl és Magyarország nyugati megyéibõl. A magyar családok 1731-ben a környezõ falvakból és a szomszédos megyékbõl költöztek a településre. A betelepülés a 18. század közepéig folytatódott. A népesség gyorsan növekedett, az 1700-as évek végére elérte az 5. 000 fõt. A lakosság etnikai megoszlása a következõképpen alakult: szlovák 44,5%, német 34,1%, magyar 21,4%. Ez az arány a 19. század közepéig megmaradt. A magyarság kisebb létszáma ellenére is fontos szerepet töltött be a közösség életében, hiszen döntõ jelentõsége volt a táj és vidék helyneveinek megõrzésében, átadásában. A letelepült lakosság három lakókörzetben egymástól elkülönülten helyezkedett el. Mindhárom népcsoport a protestáns felekezethez tartozott, ez egyik alapja volt a késõbbi békés egymás mellett élésnek, egymás elfogadásának. A szlovákok a település északi részén laktak, a németek a település közepén, míg a magyarok a déli területén. A három részre osztott települést úgynevezett gátak választották el egymástól, így volt tót gát, német gát, magyar gát. A háromnyelvû népesség a XIX. század végéig szigorúan elkülönülten élt. Az elkülönülést jól tükrözik még a magyar rész, tót rész vagy a német rész elnevezések is.
Mindegyik közösség felépítette saját templomát. Az így létrejött terek körül alakult ki a sajátos háromközpontú település-szerkezet. Berény a háromközpontúságot - fõként kultúrálisan - a XX. század közepéig megõrizte. A közigazgatás és a kereskedelem tényleges központja a német részen található Kossuth tér az elöljárósággal és a nagyobb üzletekkel. A heti vásárokat is itt tartották. A belterület a XVIII. század végén, a XIX. század elején nyerte el jellegzetes arculatát, ekkorra alakult ki a ma is meglévõ utcahálózata. Ebben az idõszakban már szabályozták a házak építését, az utcák kialakítását, így a hármas tagoltság ellenére is egy egységes település jött létre. Ekkor épültek a település képét meghatározó templomok, elsõként 1789-ben a német evangélikus templom barokk stílusban, 1797-ben a szlovák evangélikus templom barokk stílusban, majd legvégül 1804-ben késõ barokk stílusban a magyar református templom. Az 1800-as évek elsõ éveiben épült a copf stílusú Wenckheim kastély, ugyanekkor egyre tekintélyesebb házak is épültek, amit a korabeli írások is igazolnak. Sajnos ezekbõl az épületekbõl egy sem maradt meg.
A külterület a XVIII. század végére nyerte el végleges arányait. A kelet-nyugati irányban fekvõ nagy kiterjedésû határ 15.000 hektárnyi területen feküdt. A határ használatát nagyban meghatározták a földrajzi adottságok. A Körösök közének vízjárta területein állattartást folytattak, míg az ármentes területeken nagyobb arányú földmûvelést. A község kertjei a belterülettõl nyugatra az ókerti határrészben területek el. Berény népessége a XIX. században rohamosan növekedett, 1852-ben már 8.597 fõ volt. Jelentõsen megnõtt az iparosok száma, 1828-ban 108 fõ, ezzel az ötödik helyet foglalta el a megyében. A mesterek száma 209 fõ volt 1856-ban. Ebben az idõszakban két céh alakult, gazdasági- és társadalmi fejlettségét tekintve 5-6. helyet foglalt el a megye helységei között.
A kulturális élet a XIX. században
Berényben volt a megye elsõ evangélikus gimnáziuma 1802 -1834 között, igazgatója korának egyik mûvelt személyisége, Skolka András. A Wenckheim kastélyban néhány évig leánynevelõ intézet mûködött, amit Festetich Vincéné vezetett.1838- 1840 között Szendrey Júlia is az intézet tanulója volt. Petõfi Sándor is sok szállal kötõdött Berényhez. Baráti és rokoni szálak fûzték Orlai Petrics Somához, a magyar történelmi festészet jeles alakjához. Petõfi több alkalommal is járt Mezõberényben és a Petrics család vendégszeretõ házában szállt meg. Orlai többször is megfestette itt a költõ portréját. A költõ Mezõberénybõl indult Bem seregébe, hogy beteljesítse küldetését. Ekkor írta utolsó versét a "Szörnyû idõt". A költõ emlékét a Körös-partján emlékoszlop, a városháza falán dombormû, róla elnevezett intézmények és utcanév õrzi. A Petõfi Mûvelõdési Központ melletti parkban áll Petõfi egész alakos bronz szobra, ifj. Szabó István alkotása.
A kis mezõváros a polgárosodás útján
A polgárosodás alapja a jobbágyság felszabadítása volt, amely nem történhetett volna meg az 1848-1849-es szabadságharc és forradalom eredményei nélkül. A szabadságharcban a berényiek is részt vettek, 968 fõs nemzetõrséget állítottak, és a hadsereg élelmezésében is közremûködtek. A szabadságharc elbukott ugyan, de szellemisége elevenen élt tovább a berényi nép emlékezetében.
A jobbágyfelszabadítást követõen a föld paraszti tulajdonba kerülésével megváltozott a parasztság helyzete, hiszen nagyobb lett érdekeltsége a gazdálkodásban. Az ármentesítésekkel jelentõsen megnõttek a termõterületek, 1862-1895 között a szántóterület aránya 47%-ról 80%-ra nõtt, a legelõ területek ennek arányában csökkentek.
A dualizmus korában lendületes fejlõdés vette kezdetét. Az egyre intenzívebbé váló földmûvelés és az istállózó állattenyésztés egy korszerûbb gazdálkodás alapjául szolgált. A nagy kiterjedésû határban létrejött a tanyás szervezetû gazdaság, 1910-ig több mint 1.000 tanya épült. A lakosság 25 %-a tanyasi lakos lett. Társadalmi- és gazdasági hatások következtében az életmódban is gyökeres változások következtek be. A népesség jelentõsen növekedett az 1900-as évek elejére, elérte a 13.000 fõt. A parasztság tovább rétegzõdött. Berényben a nagygazdák mellett a középparasztság határozta meg a közösség gazdasági,- társadalmi- és kultúrális életét. A kézmûves ipar mellett az iparosodás is megindult 1890-ben. Ekkor 287 a mesterek száma, mellettük megjelentek a tõkés vállalkozások is. Téglagyárak, gõzmalmok és szövõüzem is mûködött már a 1900-as évek elején. A népesség 14%-a élt ipari tevékenységbõl, így a megyei rangsorban a 4. helyet foglalta el. 1858-ban megindult a vasúti közlekedés, 1872-tõl országos vásártartási jogot kapott Mezõberény, ami városi jogállást feltételez. A megszerzett privilégium alapján használta a település a városnevet.
A századfordulón nyerte el a település jellegzetes kis mezõvárosi arculatát. Ekkor épültek a nagyobb középületek, 1887-ben a Magyar Király Szálló, 1901-ben a városháza, amely neoklasszicista stílusban épült. Ebben az idõszakban épült több emeletes magánház, 1886-ban a katolikus templom és 1905-ben a polgári iskola. A lakóépületeken megjelent historizáló polgári ízlés és a zárt sorú beépítés meghatározó eleme lett a városközpont utcaképének. A lendületes fejlõdést az I. világháború és azt követõ gazdasági válság törte meg. Az I. világháború idején a település lélekszáma már meghaladta a 14.000 fõt. A háború súlyos veszteségeket okozott Mezõberénynek is, 570 férfi esett el a különbözõ háborús hadszíntereken. Nekik állít emléket a városháza elõtt 1928-ban felállított világháborús emlékmû.
Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterüólet fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása,helyi hírek,helyi tv és újság
Mezõberény polgármestereként a város valamennyi lakója nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt a 'Viharsarok', Békés megye három népcsoport - németek, szlovákok és magyarok - lakta kisvárosában.
A városunkat bemutató internetes megjelenés régi vágyunk volt, hiszen megmaradásunk, az újjátelepítéstõl - 1723-tól - napjainkig annak köszönhetõ, hogy az itt élõk tudtak befogadni és elfogadni, nyitni a más nemzet és kultúra iránt, és nyitottá tudtak válni minden olyan kezdeményezésre, amely értéket teremtett, jobbá, szebbé tette a mindennapokat.
Mezõberény történelme, múltja, jelene tárul fel ezen a honlapon. Remélem, megmutatja az ide látogatónak, miként tudtak és tudnak az eltérõ nyelvû és kultúrájú emberek gyökereik megtartása mellett is egy célért, a szülõföld szeretetéért élni, megmaradni és fejlõdni.
Szeretnénk megismertetni történelmünk mellett intézményeinket, gazdaságunkat, kultúránkat, hagyományainkat, az itt élõk mindennapjait, ünnepeinket és küzdelmeinket.
Célunk egy élõ, eleven város megjelenítése, párbeszéd mindazokkal, akiknek fontos Mezõberény sorsa, egy szép és élhetõ jövõ megvalósítása. Városunk lakói szeretik vidéküket, lakóhelyüket, büszkék 'berényiségükre', szíves vendéglátók, ezért õszinte szeretettel várnak és fogadnak mindenkit, aki látogatásával megtiszteli Mezõberényt.
Õszintén remélem, hogy honlapunk elnyerte tetszését - és a városunkban élõ, illetve hozzánk kötõdõ alkotók által szerkesztett és összeállított oldalak -, segítenek megtartani eddigi barátainkat, valamint új szimpatizánsokat szereznek Mezõberény számára.
Minden jog fenntartva 2024©