Bekecs Község Önkormányzata

Bekecs Község Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.

Céginformáció:
A települést, amely fontos kereskedelmi út mentén épült fel, már Anonymus is említi. Nevét valószínûleg 12. századi birtokosáról, a Beke családról kapta. A tatárjárás, majd a török uralom idején is elpusztult a község, de mindig újra benépesült.

A község református templomának 1625-ben történõ felszentelésekor itt járt és beszédet mondott Szenczi Molnár Albert zsoltárfordító.

A 19. századtól kezdve Bekecs már nem volt önálló település, a szomszédos Legyesbénye községhez, majd a II. világháború utántól Szerencshez tartozott. 1956-ban önállósodott újra. Az önállóság hozzájárult a település fejlõdéséhez, melyben sokat segített a tsz-rendszer is (Bekecs négy község termelõszövetkezeti központja volt.)

A megye többi településével ellentétben a válság, melybe a rendszerváltás után került az észak-magyarországi községek többsége, Bekecset nem érintette. Ez Szerencs közelségének is köszönhetõ. Bekecs mára egy híres kis községgé nõtte ki magát az iskola és az emberek révén.Bekecs a labdarugásban is nagyon jó mind a felnõtt mind a korosztályos csapatok. Az iskolában szokásossá vált Rákóczi-kupa a felsõ tagozatosok közt dõl el. Tavaly a fiúknál fociban a 6.osztály vihette el a kupát.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása

Cégnév: Bekecs Község Önkormányzata
Székhely: 3903 Bekecs Honvéd út 53.
Levelezési cím: 3903 Bekecs Honvéd út 53.
Telefon:
mobil: 06-47/368-881
Weboldal:
Email:

Minden jog fenntartva 2024©