Káloz Község Önkormányzata

Káloz Község Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok elllátása.

Céginformáció:


Káloz község Fejér megye legrégebbi települései közé tartozik. A környéken talált régészeti leletek szerint már az ókorban is éltek itt kelta eredetû népek.
A község folyamatosan lakott Szent István kora óta. Györffy György kutatásai szerint egyike azoknak a Fejér megyei településeknek, melyeknek lakóit elsõ királyunk telepített a Sárvíz mellékére, hogy a fejedelmi törzs szállásterületeit védelmezzék ellenségeitõl.
Valószínûleg ebbõl a korból származik a község neve, mely a „káliz” népnévbõl ered. Az eredetileg iráni nyelvû káluzok olyan törökös jellegû mohamedán vallású népcsoportot alkottak, melyek tagjai katonai erényekben gazdag, a kereskedelemben járatos emberek voltak. A király valószínûleg rájuk bízta a terület védelmét.
Mások szerint a falu határában termõ, jó hozamú búza kalásza adta volna a településnek a nevet. (Talán erre utal a község címerében látható búzakalász is, melyet a környék vízi-világát jelképezõ furcsa madár tart.)
Ahogy láthattuk, a falu eredetileg királyi birtok volt, melybõl a XI. sz-ban egy részt a veszprémi egyház kapott.
Késõbb találunk utalásokat arról, hogy a fehérvári káptalanhoz tartozott. A község neve írott formában elõször egy 1326-ból származó oklevélben látható. „Kaluz” alakban. Késõbbi oklevelekben „Villa Kalaz” vagy „possessio Kaloz” néven szerepel.
1332-ben már említik a plébániát, melynek gazdája bizonyos „Lukács pap” aki pápai adót fizetett. 1351-után a dunántúli családok között szerepel a Kálozfalvi család a 4-10 faluval bírók között, valószínûleg Káloz is közéjük tartozott.
A török korban községünk sokat szenvedett. A hódoltság és a Királyi-Magyarország határán feküdt , ami megmagyarázza, hogy miért adóztak a káloziak töröknek, magyarnak egyaránt.
Az 1550-es években a várpalotai vár vitézei a török elleni harcok jutalmaként zsold helyett falvakat kaptak. Így lett Káloz Horváth Balázs birtoka 1551-ben és egyben a várpalotai vár tartozéka. Ugyanakkor itt húzódott a török fehérvári szandzsák (Csákvár- Seregélyes- Káloz) határa, ami azt jelentette, hogy községünk területe ütközõ zóna volt. Ezzel is magyarázható, hogy egy 1617-bõl származó összeírás szerint Káloz elhagyott puszta település. 1647-ben több Fejér megyei helységgel együtt rövid idõre Veszprém megye kormányzata alá került.
Káloz, a XVII. Sz. második felében került a Zichy család Vázsonykõi ágának kezébe. A késõbbiekben ez a család meghatározó szerepet játszik községünk történetében.
Az 1700-as évek elején, Zichy Imre birtoka. Adony, Soponya, Láng, Hörcsök, Hatvan, Eörs, Szentmiklós stb. településekkel együtt. 1704-ben a lakosok egy része Egresre menekült. Levelükben ezt írták: „Amióta Szegény Helységünkbõl idestova a java a gazdáknak eloszlék, a kuruc rajtunk való reguálása miatt jöttünk Egresre.” Ekkor lakosság többsége még református.
1736-ban Zichy Jánosné kezdeményezésére a helyi katolikusok egy kis kápolnát építettek Nepomuki Szent János tiszteletére. 1749-ben újjáalakul a plébánia, ettõl kezdve vezetik a keresztelési, házassági és halotti anyakönyvet.
1787-88-ban felépítik Zichy János kegyúr kezdeményezésére a ma is álló római katolikus mûemlék jellegû templomot Nagyboldogasszony tiszteletére.
Abból az idõszakból származik a ma látható református templom is.
Káloz történelmében jelentõs dátum 1782, amikor Zichy Ferenc földesúr az uralkodótól vásárjogot kért. A három vásárt Virágvasárnap keddjén, július 2-án és Szentmihálykor tartották.
Az 1784-85-ös összeíráskor Kálozt már a megye mezõvárosai között említik, ahol késõbb mûködött hadikórház, uradalmi börtön, 37 iparos, okleveles bábák, orvosi körzet, református, katolikus, zsidó iskola, gyógyszertár stb. Rövid ideig itt élt Kunoss Endre költõ is , a Zichy család nevelõje, akinek sírja a helyi temetõben található.
1848 eseményeibõl a káloziak is kivették a részüket. A források szerint 1848. október 3. éjszakáján a község lakói föltartóztatták Róth tábornok visszavonuló csapatait, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az ozorai népfelkelõk pár nappal késõbb szétverhették õket. A helyi megmozdulás szervezõi Akter István plébános és Izsányi Endre jegyzõ voltak. E napok eseményeihez tartozik a község akkori földesurának, gróf Zichy Ödönnek a kivégzése. A gróf menlevelet kapott Jelasicstól szeptember 29-én, amit másnap Kálozról adonyi birtokára tartva Görgei nemzetõrei megtaláltak nála. A grófot árulással vádolták, amit õ azzal magyarázott, hogy csupán birtokai védelmére kért garanciát a horvát bántól.
Görgei haditörvényszéke ezt nem fogadta el és még aznap felakasztották Lórévnél Csepel szigetén. Holttestét hazahozták Kálozra és a katolikus templomban helyezték örök nyugalomra.
Késõbb, 1852-ben Ferenc József felkereste e sírt és itt imádkozott elhunyt híve lelki üdvéért. Az eseményt egy emléktábla örökíti meg a templom szentélyében.
A XIX. sz. küszöbén községünk virágzó településként lépett át, de a század viharai (háborúk, forradalmak, áldozatok) sajnos nagyon megtépdesték. Ezek az események azonban egy külön tanulmányt igényelnek. Reméljük, hogy a XXI. Század egy újabb fellendülést fog hozni és ez a gazdag múlt sok értékkel fog gyarapodni.



Üzleti ajánlat:
A 2600 lélekszámú Káloz a Sárvíz mentén található, és Fejér megye legrégibb települései közé tartozik. Megközelítése a 63. számú fõútról Sárkeresztúr településtõl nyugati irányba, valamint Szabadbattyántól Õrspuszta felé tartó úton lehetséges. Valamint megépült, és átadásra került a Káloz - Dég összekötõ út, és ezzel lehetõvé válik a Balatoni térség könnyebb megközelítése is.


A környék gazdag kelta, avar és római kori emlékekben. A település és környékének birtokosai 1650-1948 között a Zichy családok voltak. Mûemlék a község 1787-1788-ban épült római katolikus temploma és Belmajorban álló 18,5 ha-os parkkal körülvett Zichy-kastély.
A települést ma a folyamatos újjászületés és a bõvülés jellemzi.
Évente borversenyt, falunapot és országos jelentõségû fogathajtó és díjugrató versenyeket szervezünk. Az említett események, de a Sárvíz csatorna partjain elterülõ Sárrét kies látványa, állat- és növényvilága is vonzza a turistákat, az érdeklõdõket.

Káloz látványosságait és építészeti valamint természeti értékeit ajánlom minden érdeklõdõ számára, és reményeim szerint mihamarabb köszönthetjük Önt községünkben. Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok elllátása.


Cégnév: Káloz Község Önkormányzata
Székhely: 8124 Káloz Bajcsy-Zsilinszky u. 3.
Levelezési cím: 8124 Káloz Bajcsy-Zsilinszky u. 3.
Telefon:
mobil: 06-25/506-448
Weboldal:

Minden jog fenntartva 2024©