Töltéstava Község Önkormányzata

Töltéstava Község Önkormányzata Galéria,turizmus,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.

Céginformáció:
Mai területe 1934. január 1-jén vált ki Pér község területébõl, és ekkor alakult önálló közigazgatási egységgé. A település három nagyobb puszta egyesülésébõl (Töltéstava, Táplány-puszta, Söptér-puszta) fejlõdött önálló községgé. A kelta uralom alatt már lakott hely volt. A kutatások során innen került elõ a leggazdagabb leletgyûjtemény. Az ásatások során találtak római kori villa maradványait is. 1200-ban, mint puszta a Töltéssy család tulajdona volt (Tiltéstuova). Egy 1220-ból származó oklevél szerint már népes helység Teteusy possesió néven. A török hadvonulatok alatt megsemmisül a település, melyet ezután többen bírnak a névadó családon kívül. A birtokjegyzékben az 1619. évi összeírásban Theöthössy Andráson kívül nagyobb birtokrész Kutassy Mihályné tulajdona volt. A török uralom alatt behódolt falu volt, s ezzel elkerülte a pusztulást. A pannonhalmi apátsággal hosszú birtokpert folytattak, ugyanis az apátság jóhiszemûen, de téves jogalapon bírta töltéstavai birtokát. A község sorsában osztozott az anyaközségével, Pérrel. Az 1828. évi hiteles adatok szerint tanya: 35 lakóházzal és 247 lakossal. Az 1930. évi népszámlálás szerint 465 lakosa volt Töltéstavának, s ebbõl 409 fõ katolikus, 44 fõ református és 12 fõ volt lutheránus. A földbirtokreform 1921-ben Töltéstaván is megtörtént. Kiosztottak 20 házhelyet, s egy-egy telek átlagosan 360 négyszögöles lett. Legújabb kori történelmét befolyásolták a gazdasági és közigazgatási átalakulások, de kedvezõ földrajzi helyzete révén egyenletes és jól észlelhetõ fejlõdés mutatkozik. A rendszerváltás óta önálló önkormányzata van. Ma 5-600 közötti a beépített házhelyek és az újonnan kialakított lakótelkek száma. Az új telkek közmûvesítése megtörtént. A közvilágítás korszerûsítését megvalósították olymódon, hogy a szolgáltató végezte el a munkát. A felhelyezett világítótestek általi takarékos fogyasztás lett a felújítás forrása.

A községhez tartozó Táplánypusztán van a több mint száz éves Lévay-kastély. A kastélykápolna falán báró Lévay Henriknek, az elsõ magyar hitelintézet alapítójának emléktáblája látható. A kastély ma szociális otthonként mûködik.

A község Gyõr peremén éli mindennapi életét. A gyõri vállalatok felszívták a hetvenes évek elejére azt a feleslegessé vált munkaerõt, melyet a mezõgazdaság már nem tudott foglalkoztatni. A rendszerváltás környékén a falura költözési hullám miatt nõtt meg a község népesség száma. A növekedési trend tartósnak ígérkezik, mert a község infrastruktúrája kiépült. A város közelsége és a falusias „nyugodtság” kedvezõ irányultságként hat. A néhány helyben lévõ kis és középvállalkozó kereskedelmi munkát, a többiek mezõgazdasági és szolgáltató tevékenységet folytatnak. A legjelentõsebb gazdasági társaságok: a mezõgazdasági termelõszövetkezet, mely Gyõrsággal és Pázmándfaluval közös gazdaság, a székhelye Töltéstava. A LAMEX, a WIREG, a SZA-TE és a Schneider kft. termelését nagy részét külföldre szállítja. A lakosság zöme Gyõrben keresi meg kenyerét. A közlekedés autóbuszokkal, illetve magán gépkocsikkal bonyolódik le. A jelenlegi közlekedési igényeket kielégíti.

A településen az alapvetõ vonalas és intézményi infrastruktúrák megtalálhatók. A község rendelkezik: házi-, gyermek és fogorvossal, valamint védõnõvel. Napköziotthonos óvodája és Általános Közmûvelõdési Intézménye van, mely magában foglalja az általános iskolát. Ez utóbbi két intézményt az elmúlt években felújították.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.A község a Gyõrt délrõl övezõ agglomerációs gyûrû része. A 81-es számú Székesfehérvárra vezetõ fõút mellett, Gyõrtõl 9 km távolságra található, a Gyõrt elkerülõ autópálya leágazásánál.

Cégnév: Töltéstava Község Önkormányzata
Székhely: 9086 Töltéstava, Petõfi S. u. 123.
Levelezési cím: 9086 Töltéstava, Petõfi S. u. 123.
Telefon:
mobil: (06-96) 486-051
Weboldal: www.toltestava.hu

Minden jog fenntartva 2024©