Görbeháza Község Önkormányzata

Görbeháza Község Önkormányzata Galéria,turizmus,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.

Céginformáció:
Görbeháza eredeti nevén Görbeházpuszta, mely a szomszédos településhez, Polgárhoz tartozott. Nevét az ott lévõ L-alakú házról kapta, mely házformát ezen a vidéken "görbeháznak" mondanak. A hagyomány szerint ez a ház a Hortobágy puszta szélén, a pásztorok és betyárok által látogatott csárda volt, nagy pincével, melynek nyomai még ma is látszanak. A falu története a szomszédos településsel, Polgárral fonódott össze, területe az egri káptalan polgári birtoktestébõl szakadt ki. Az 1910-es népszámlálás szerint Görbeház puszta lakott hely, 165 lélekkel. A Nagyatádi földreform során vetõdött fel Polgáron egy telepes község létrehozásának ötlete. Az ötletet motiválta, hogy Görbeháza mai területe, a Nagykapros és a Lipcsei-hát nevezetû birtokok - melyeket egyébként is kiosztásra szántak - Polgártól messze (13 km-re) estek és azok kisebb darabokban való mûvelésre igen kedvezõtlennek mutatkoztak. A földreform értelmében Görbeház-pusztán 1924-ben új telepes község jött létre. A falu ténylegesen 1925 és 1929 között épült fel, tervszerû mérnöki kiosztásban, melyhez az építõk állami hiteleket kaptak. Népessége gyorsan növekedett, hiszen 1939-40-ben az országos birtokpolitikai intézkedések következtében újabb telkeket osztottak ki. Ekkor önállósodása már nem volt kétséges, de erre formálisan csak 1945-ben került sor, ekkor lakóinak száma 1638 fõ volt, s ebben az évben önálló jegyzõséget kapott, és ezzel érte el a nagyközségi rangot. A község egyik érdekessége a nagyságához viszonyított rendkívüli hosszúsága, amely a falun átvezetõ 35-ös számú fõúton végighaladva jól érzékelhetõ.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.
Görbeháza község Hajdú-Bihar megyében, a Polgári kistérségben.

Görbeháza Hajdú-Bihar megye északi részén található, a megyeszékhely Debrecentõl körülbelül 50 km-re, tehát a 35-ös számú fõút mentén, Miskolc és Debrecen között félúton. Nyíregyházától is hasonló távolságra fekszik és országos közúton megközelíthetõ.

Cégnév: Görbeháza Község Önkormányzata
Székhely: 4075 Görbeháza Böszörményi út 39.
Levelezési cím: 4075 Görbeháza Böszörményi út 39.
Telefon:
mobil: 52/578-009, 06/30-43-77-521
Weboldal:

Minden jog fenntartva 2024©