Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata
Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.
Céginformáció:
"A nép szorgalmas, háza körül vagyonosság látszik. Foglalatossága fõkép mezei gazdaság, fuvarozás, s köztük igen ügyes kocsisok találtatnak." - Fényes Elek.
Nagyigmánd elnevezése a német Wigman személynévbõl ered, mely egykori tulajdonosára, a Gizella királynéval ideérkezett bajor lovagok egyikére utal. A Nagy-elõtag Kisigmándtól különbözteti meg. Legkorábbi okleveles említése 1233-ból származik, Wygman és Huigman alakban. 1234-ben Vigmam, 1270-ben Wygman, 1290-ben Wygmand, 1332-ben Vigman változatokban. Az Árpád-korban az egyfalus kisnemesi Vigman - Igmánd - nemzetség tulajdona volt. 1332-ben Róbert Károly király Tamás csókakõi várnagynak adományozta. Az 1400-as évek elején a Zichyek tartottak igényt a falura. A 15. század közepén pedig már a Hédervári család volt itt a birtokos. 1526-ban Bakith Pál és testvérei kapták királyi adományként. A török a szomszédos Csanak és a mai falu területére esõ Csicsó településekkel együtt többször is elpusztította, így elnéptelenedett és csak nehezen települt be újra. A török korban elpusztult Csanak falu nevét õrzi Kiscsanak-puszta. Késõbb a pannonhalmi fõapátság birtoka volt. Szûz Mária tiszteletére szentelt templomát már 1102-ben említi egy pápai bulla. 1241-ben a tatárok elpusztították, de 1257-ben már királyi udvarnokok laktak a területén. 1340-ben Kiscsanak, 1430-ban Kápolna néven említették. A török pusztítás után már nem fejlõdött községgé. Ugyancsak a török korban elpusztult egykori falu helyét jelzi a Csicsó nevû tagosított legelõ is. Nagyigmándot 1612-ben birtokosa, Enyingi Török István kísérelte meg betelepíteni, de sikertelenül. Ez csak 1643-ban sikerült, amikor Csáky László, a gesztesi vár birtokosa református magyarokkal telepítette be. 1649-ben még csak 4, ötven év elteltével viszont már 122 adózó jobbágyportát írtak össze a faluban. Az ellenreformáció idején 1674. március 5-én a pozsonyi rendkívüli törvényszék elõtt megjelent mindkét hitvallású evangélikus lelkészek és tanítók között volt Sallai János igmándi prédikátor is, akit kilenc megyebeli sorstársával együtt gályarabságra ítéltek. 1676-ban a Ghyczyek is birtokosok lettek a településen, majd a 17. század végén a gesztesi uradalommal együtt ez is az Esterházy család birtokába került. Ekkor már rendezett helyiség volt, amint azt a község birtokában lévõ, 1864-bõl még használatban lévõ régi pecsét köriratán látható 1688-as évszám is bizonyítja. Esterházy József néhány katolikus jobbágyot is telepített területére. 1746-ban elvette a reformátusoktól templomukat és a katolikusoknak adta.
A reformátusok ezért új templomot építettek, melynek helyén épült fel a mostani 1889-ben.
A mai is álló barokk stílusú római katolikus templomot Fellner Jakab tervei szerint építették 1775-1777-ben. Szószéke és Mária mennybevitelét ábrázoló mellékoltára is 18. századi. A templom melletti barokk plébániaház is Fellner tervei alapján készült 1749-ben. Az 1784-87-es népszámláláskor 214 házat és 304 családot, összesen 1382 lakost számoltak össze terültén. A nagy népességszám miatt a Nagyigmándiak a szomszédos Csanak és Csicsó pusztákat is mûvelni kezdték, éves bérletben. A falubeliek ekkor alapozták meg a lótenyésztés és növénytermesztés (káposzta, zöldség, gyümölcs) terén jó hírnevüket, s a megye legnagyobb mandulatermelése is innen származott. Az Igmándiak emellett keresett fuvarosok is voltak.
A napóleoni háborúk idején, 1809-ben a falu határában sáncolta el magát a Sztáray-féle gyalogezred. A franciák emiatt borzalmas pusztítást végeztek a településen.
A szabadságharc alatt Haynau Igmándon rendezte be fõhadiszállását. A Komáromba menekült református lelkész házát haditörvényszéknek és börtönnek rendezték be. Itt ítélték el és végezték ki 1849. július 12-én Mansbarth Antal 27 éves csákberényi római katolikus plébánost és Szikszai János 50 éves csákberényi református lelkészt. A vád ellenük az volt, hogy májusban templomaikban kihirdették a debreceni kormány toborzó rendeletét és a Függetlenségi Nyilatkozatot. A rögtönítélõ bíróság kötél általi halálra ítélte õket, a helyi lelkészek könyörgésére azonban "kegyelembõl" fõbelövésre változtatták. A mártír papokat az igmándi temetõben földelték el, a parancs szerint koporsó és szertartás nélkül, s a sírra még jelet sem szabadott tenni. Emlékükre 1908-ban emeltek emlékoszlopot, egy fekete obeliszket, a református templom mellett.
A szabadságharc után nyugodtabb idõszak következett a falu életében. 1863-ban Schmidthauer Antal komáromi gyógyszerész a csicsó lelegelõn rátalált a világhírû igmándi keserûvíz elsõ forrására. Annak ereit a fia, Schmidthauer Lajos tárta fel. A Komáromban palackozott keserûvízzel Nagyigmánd országos hírnévre tett szert.
A 19. század végén több zsidó család élt a településen. 1883-ban megalakult fiókhitközségük, amely az ácsi hitközség alá tartozott. 50-70 fõ befogadására alkalmas imaházuk is ekkor készült el a Kellner család és Bergl Sámuel jóvoltából.
1897. június 28-án, Komárom vármegyei látogatása során Igmándon is megállt Chulabougkorn, a sziámi király különvonata. A századfordulón észlelhetõ gazdasági fejlõdés Nagyigmánd társadalmi életére is hatással volt. 1892-ben megalakult az Önkéntes Tûzoltó Egyesület, 1904-ben a Gazdakör. A kereskedelmi élet fontos tényezõi voltak az 1906-ban megalakult Nagyigmánd és Vidéke Hitelszövetkezet, mely a község és környéke hiteligényeit elégítette ki, valamint az 1910-es alapítású Nagyigmánd és Vidéke Értékesítõ Szövetkezet. Ez utóbbi a helybelieket, a Kisigmándiakat és az uradalmak lakosait látták el jó és olcsó áruval.
Az ipari élet szempontjából említést érdemel az 1908-ban létesült Halom-malom. A község egyedüli gõzmalmát 1922-ig alapítója, Halom Dénes irányította. Utána egy évtizedig bérben mûködött, míg 1932-ben az alapító fia vette át az üzemeltetését, aki át is alakíttatta.
Az I. világháborúban 300-an vettek részt Nagyigmándról, közülük 96 polgár halt hõsi halált. Emlékükre 1952-ben emlékmûvet állítottak, Horváth Adorján tervei alapján.
A háború után a község élete viszonylag hamar visszatért a régi kerékvágásba és a korábbi gazdasági társadalmi fejlõdés folytatódott.
1926-ban bejegyezték a Levente Egyesületet, 1930-ban a Polgári Lövész egyletet, 1932-ben az Ipartestületet. A község 1927-ben Népkönyvtárat kapott. Említést érdemel ezenkívül az Úri Kaszinó és a református, valamint a harmincas évektõl ismert katolikus énekkar is. Ebben az idõben nyaranta a strandfürdõ nyújtott felüdülést a helybelieknek. Kilenc vegyeskereskedés és néhány önálló iparos mûködött a településen.
A két világháború között körorvos és három bába, valamint gyógyszertár is volt a községben.
A II. világháborúban 10 napig állt a front a község területén, melynek következtében szinte teljesen elpusztult. A háborúban 88 falubeli katona vesztette életét. Számukra 1991. május 26-án állítottak emlékmûvet. A megszállás alatt a mintegy 80 fõnyi zsidó lakosságot deportálták. A túlélõk 1945 után nem tértek vissza a faluba.
A település fõként mezõgazdaságból - ezen belül is - növénytermesztésbõl él. A legkorszerûbb technológia és anyagok terjedését és alkalmazását nagy mértékben segítik a településen több üzemmel is jelen lévõ világhírû fejlesztõ és forgalmazó cégek, így az IKR Rt. és Bábolna Rt. Mivel a község növekvõ ipari parkkal rendelkezik, munkanélküliségi rátája - az állandó munkaerõigény miatt - az országos átlagnál alacsonyabb.
Idegenforgalmi szempontból a község területén halad át a Bécs-Budapest kerékpáros útvonal, amely Dániából, Hollandiából, Franciaországból, Németországból és Ausztriából kiindulva évrõl-évre növekvõ átmenõ kerékpáros turistaforgalmat eredményez.
Természeti adottságait illetõen a faluhoz több halastó is tartozik. Az egyik a Ghyczy-kastély mellett található, amely magántulajdonban van. A másik a helyi termelõszövetkezet birtoka. Mindkettõ horgásztó.
A festõi Csémi-hegyen található halastavak szintén magántulajdonban vannak. Ezeket a tavakat Rómer Flóris természetbúvár a következõképpen említi : " Az igmándi tavak egész esztendõn át bõvelkednek legritkább vizi madarakkal..."
Napjainkban a település fõként mezõgazdaságból - ezen belül is - növénytermesztésbõl él. A legkorszerûbb technológia és anyagok terjedését és alkalmazását nagy mértékben segítik a településen több üzemmel is jelen lévõ világhírû fejlesztõ és forgalmazó cégek, így az IKR Rt. és Bábolna Rt. Mivel a község növekvõ ipari parkkal rendelkezik.
Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása
Az "igmándi-víz" forrásai.
Barokk stílusú római katolikus templom 1775-1777-ben; barokk plébániaház 1749.Tervezte: Fellner Jakab.
Thaly-kúria
Szabadon álló, földszintes, téglalap alaprajzú épület. Fõhomlokzata 2V+A+(1+A+1)+3 osztûsú, középen rizalit lép ki a fal síkjából, felette timpanon látható kör világítóablakkal. A rizalit elõtt terasz húzódik, melynek egykor pillérek által tartott vaskorlátja volt. Hátsó homlokzata átalakított, két eredeti ablaka még látható. A jobb oldali oldalhomlokzat szintén átalakított,a bal oldalin két dupla ablak látható eredeti rácsozattal. A sarkok kváderes díszítésûek, a falak többi része sávozott. Belseje kéttraktusos elrendezésû. A kúria alatt húzódó pince ablakai a lábazatban nyílnak, a pinceajtó szegmensíves záródású.
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása.
Minden jog fenntartva 2024©