Pilismarót község önkormányzata

Pilismarót község önkormányzata Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátásaKomárom-Esztergom megye-ben,a Duna jobb partján, a Visegrádi-hegységhez tartozó Maróti hegyek lábánál fekvõ település. Dömös 3,5 km, Visegrád 10 km, Dunabogdány 16,5 km, Esztergom 13 km, Dorog 20,5 km, Tát 21,5 km, Nyergesújfalu 28,5 km távolságra található.

Céginformáció:
A település már õsidõk óta lakott hely volt, amit az itt talált sok régészeti lelet is tanúsít. Itt a község helyén állt az egykori római település Ad Herculem.
Marót nevét 1138-ban említik elõször II. Béla király oklevelében, ekkor Marouth alakban írták.
A Tatárjárás alatt – a környezõ településekkel együtt – Marót is pusztává lett.
1260-ban Mária királyné a települést a visegrádi Szent András bencés monostornak adományozta.
1278-ban IV. László király a monostor adományozó oklevelét átíratta, és megerõsítette.
1391-ben Zsigmond király a maróti birtokot elvette a bencések-tõl és az esztergomi Szent István prépostságnak adományozta.
1398-ban viszont már újból a visegrádi Szent András monostor birtokában volt található.
1493-ban II. Ulászló király a visegrádi Szent András bencés apátság maróti birtokait a pálosoknak adományozza. Marót a pálosoké maradt egészen 1786-ig, a rend feloszlatásáig.

A törökök alatt Marótot is az elpusztult települések között tartották számon, csak itt-ott maradt egy-két lakosa:

1570-ben a török adóösszeíráskor – az Alsó- és Felsõmarótra osztott településen – Alsó-Maróton (Kis-Marót) csak 2, Felsõ-Maróton pedig csak 15 házat találtak.

1580-ban a – török elõl Felvidékre menekült – pálosok maróti birtokaikat Ghymesi Forgách Simonnak és Imrének adják bérbe.

1514-ben, a 15-éves háború idején Marót is elpusztult, és sokáig néptelen maradt.
1613-ban az adóösszeíráskor a településen csak egy egész, és háromnegyed portát vettek számba.
1647-ben a török adóösszeíráskor – Marót lakosai kétfelé, a töröknek is adóztak – is csak 3 és fél portát vettek számba.

1685-ben Esztergom ostromakor a falu újból elpusztult, de hamarossan újranépesült.

1688-ban I. Lipót király megerõsíti a pálosokat maróti birtokaikban.

1696-ban végzett összeírásban Maróton 8 egésztelkes jobbágy és 5 zsellér szerepelt.

1700-ban gróf Stemberg Ernõ szerette volna megszerezni a falut, de a pálosok tiltakoztak ellene.

A Rákóczi-szabadságharc alatt a Maróton és környékén átvonuló hadak, s csatározások következtében a falu ismét pusztává vált, de a pálosok Felvidékrõl, Nyitra vármegye területérõl való magyarokat és szlovákokat telepítettek a faluba.

Üzleti ajánlat:
Galéria,turizmus,könyvtár,közigazgatás,közterület fenntartás,önkormányzati feladatok ellátása
Komárom-Esztergom megye-ben,a Duna jobb partján, a Visegrádi-hegységhez tartozó Maróti hegyek lábánál fekvõ település. Dömös 3,5 km, Visegrád 10 km, Dunabogdány 16,5 km, Esztergom 13 km, Dorog 20,5 km, Tát 21,5 km, Nyergesújfalu 28,5 km távolságra található.



Cégnév: Pilismarót község önkormányzata
Székhely: 2028 Pilismarót, Rákóczi u. 15.
Levelezési cím: 2028 Pilismarót, Rákóczi u. 15.
Telefon:
mobil:
Email:

Minden jog fenntartva 2024©